2023. március 6., hétfő

Fényes nóvák a múltban


A galaktikus nóvák megfigyelése az egyik kedvenc észlelési területem. Nagyon izgalmas várni, figyelni vajon mikor, és hol robban a következő csillag galaxisunkban. Még izgalmasabb fotózni az eget és utólag megtalálni rajta egy felfényesedő csillagot, vagy szisztematikusan keresni a tranziens jelenségeket. Általában elmondható, hogy a nóvakitörések annál fényesebbek minél közelebb vannak hozzánk, viszont a galaktikus tér sokfélesége erősen befolyásolja a nóvák láthatóságát, színét, fényességét. Előfordulhat, hogy egy hozzánk közeli robbanás nagyon halvány mivel az intersztelláris anyag elnyeli a fény nagy részét. Ilyenkor erős vörösödést szenvednek.

A nóvakitörések fizikai folyamatait nem szeretném itt tárgyalni. A jelen blogbejegyzés lényege, hogy az emberi történelemben történt legfényesebb kitöréseket tárgyalja. A felsorolt objektumokat 6 magnitúdós határfényességig szeretném bemutatni és felsorolni. Igyekeztem a lehető legtöbb nóváról fotókat keresni, így is bemutatni őket. A célom az, hogy kedvet csináljak a megfigyeléshez!

A legfényesebb nóvák listája:

Év        Nóva neve    Max
1918    V603 Aquilae    -0.5
1901    GK Persei    +0.2
1942    CP Puppis    +0.3
1925    RR Pictoris    +1.2
1934    DQ Herculis    +1.4
1975    V1500 Cygni    +1.7
1920    V476 Cygni    +2.0
1866    T Coronae Borealis    +2.0
1848    V841 Ophiuchi    +2.0
1936    CP Lacertae    +2.1
1999    V382 Velorum    +2.6
1670    CK Vulpeculae    +2.6
1960    V446 Herculis    +2.8
1963    V533 Herculis    +3.0
1946    T Coronae Borealis    +3.0
1876    Q Cygni    +3.0
1673    03846 Puppis    +3.0
2013    V1369 Centauri    +3.3
1912    DN Geminorum    +3.5
2020    YZ Reticuli    +3.7
1967    HR Delphini    +3.7
1891    T Aurigae    +3.8
2007    V1280 Scorpii    +3.9
2015    V5668 Sagittarii    +4.0
1999    V1494 Aquilae    +4.0
1936    V630 Sagittarii    +4.0
1887    V Persei    +4.0
1612    04550 Leonis    +4.0
1992    V1974 Cygni    +4.2
2013    V339 Delphini    +4.3
1933    RS Ophiuchi    +4.3
1970    FH Serpentis    +4.4
2006    RS Ophiuchi    +4.5
1939    BT Monocerotis    +4.5
1898    V1059 Sagittarii    +4.5
1877    AB Boötis    +4.5
2021    RS Ophiuchi    +4.6
1986    V842 Centauri    +4.6
1910    DI Lacertae    +4.6
1903    DM Geminorum    +4.8
2002    V4743 Sagittarii    +5.0
1991    V838 Herculis    +5.0
1967    RS Ophiuchi    +5.0
1958    RS Ophiuchi    +5.0
1950    DK Lacertae    +5.0
1936    V368 Aquilae    +5.0
1862    V728 Scorpii    +5.0
1984    QU Vulpeculae    +5.2
1968    LV Vulpeculae    +5.2
2021    V1405 Cas    +5.4
1985    RS Ophiuchi    +5.4
1783    WY Sagittae    +5.4
2016    V5856 Sagittarii    +5.5
2009    KT Eridani    +5.5
1927    EL Aquilae    +5.5
1899    V606 Aquilae    +5.5
2016    V407 Lupi    +5.6
1918    GI Monocerotis    +5.6
2018    FM Circini    +5.8
1993    V705 Cassiopeiae    +5.8
2018    V906 Carinae    +5.9
1927    XX Tauri    +5.9

 

Ezek tehát az emberiség történetének legfényesebb nóvakitörései, melyek eredete bizonyított, s a szülőcsillagot sikerült azonosítani. Ennél fényesebb jelenségeket csak a szupernóvák produkáltak, de azok teljesen más „állatfajba” tartoznak.

Nóvakitörések az égbolt teljes gömbfelületén, bárhol előfordulhatnak, de legnagyobb eséllyel a Tejút mentén láthatjuk meg őket. Itt ugyanis a Tejútrendszer csillagokban leggazdagabb tartományain nézünk keresztül. Viszont ahogy már említettem itt sok por és gáz is melyek a távoli csillagfényt jelentősen gyengítik. Vannak olyan szakaszai a Tejút sávjának (pl. Cygnus-Aquila régió), ahol a csillagközi intersztelláris anyag fényelnyelése 12-17 magnitúdó is lehet! Ez óriási érték és főleg a rövidebb hullámhosszakon lévő fényt (zöld-kék) érinti. Ezért is működik néhány nóvakereső program az infravörös tartományban (Palomar-Gattini IR). Ám ez leginkább a távoli nóvákat érinti. Ezek a kitörések általában erősen vöröses színű csillagokat produkálnak, mivel – úgymond – a fényük rövidebb hullámhosszú komponenseit a fényelnyelés elemészti út közben. A megfigyelhető nóvák 70%-a a Tejút centrumától a galaktikus egyenlítőn nézve 40-45 fokos távolságon belül észlelhető. Ez a csillagok nagy számából, sűrűségéből következik. Viszont itt a legnehezebb megtalálni is őket ugyan ezen ok miatt.

A legfényesebb, legszebb nóvákról alább egy kis fotós galériát állítottam össze. Nem minden eseményről készültek értékelhető felvételek, ezért csak a legszebb, legjobb fotókat osztom meg itt. Jó nézelődést:

A +0,3 magnitúdós CP Puppis 1942-ben

A V1500 Cygni 1975-ben +1,7 magnitúdóig fényesedett

A V339 Delphini 2013 nyarán +4,3 magnitúdóig fényesedett.

A +3,9 magnitúdós V1280 Scorpii 2007-ben

A +3,3 magnitúdós V1369 Centauri

A V1494 Aquilae 1999-ben +4,0 magnitúdós állapotában

A V5668 Sagittarii szintén +4,0 magnitúdós csúcsfényességnél


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése