2021. október 26., kedd

Ragyogó Merkúr

A Merkúrt nem könnyű észlelni, sőt észrevenni sem; közel kering a Naphoz, fénye nem túl erős, és a szürkületi égen látható. Ez az általánosság, emiatt a Merkúr kicsit fekete bárány a bolygóészlelők körében.

Előfordul, hogy legbelső bolygószomszédunk kedvező kitéréseinek alkalmával nagyon könnyen láthatóvá válik. Évente általában 2-3 ilyen időszak van, s ezek is eshetnek olyankorra, amikor a felhők miatt nem látszik a Merkúr. Éppen ezért nagyon meg kell becsülnünk azokat az alkalmakat, mikor szabad szemmel is látható a bolygó.

2021 októberének második felében egy kivételesen jó alkalom adódott a Merkúr megfigyelésére. A bolygó jócskán eltávolodott a Naptól, az ekliptika meredeken állt hajnalban s ráadásul a légkör is nagyon tiszta volt ezekben a napokban. Szinte minden hajnalban gyönyörködtem a Merkúr látványában, mely még nem ért véget. Az egyik hajnalban talán megpróbálok távcsöves fotókat is készíteni napkelte körül. Egyelőre csak egy-két kedvcsináló képet közölnék, mely mutatja mennyire fényes a Merkúr.



2021.10.27-én hajnalban a 127/1500-as távcső primér fókuszában próbáltam meg fotózni a bolygót, de sajnos nagyon hullámzott a légkör. Társasházban lakunk a harmadik emeleten, alattunk mindenhol pöfékelnek a konvektorok. Teljes mértékben esélytelen bármit is kihozni ebből. Az okulárban azért a bolygó fázisa legalább kivehető: nagyjából 70%-os, és mintha narancs szűrővel bevillanna néhány sötétebb felszíni részlet.

A Merkúr jellegtelen képe a 27-én reggel készült fotón. Valószínű jobb eredmény értem volna el, ha a bolygót még hagyom magasabbra emelkedni, de sajnos munkába kellett mennem. 127/1500 Makszutov-Cassegrain + Canon EOS 1100D primér fókuszban + W21 narancs szűrő

Jól emlékszem 2014. áprilisában a 10 centis távcsövemmel milyen fantasztikus részleteket láttam. Ahhoz képest ez a korong most nagy csalódás. De hát ez van: az észlelőhely adottságai pótolhatatlanok, kiválthatatlanok.

2021. október 6., szerda

Nyárutó a keleti végeken

Ha vidéki égbolt alatt van lehetőségem észlelni, akkor sokszor abba a hibába esek, hogy a töménytelen ötlettől vezérelve nem tudok elegendő időt szánni semmire. Eszembe jut, hogy ezt is, azt is meg kellene nézni, le kellene fotózni, és sajnos sokszor szétcsúsznak a dolgok.

Október 2-4 között Nagyvarsányban voltunk, és végig nagyszerű idő volt; jó átlátszósággal, kellemes meleg nappalokkal. Több égi eseményt, és objektumok is sikerült megfigyelni: csillagfedéseket, holdsarlót és mély-ég objektumokat. Ezekből szeretnék szemezgetni pár fotót és élményt.

Szombaton este a sötét ködök fotózásával próbálkoztam. Az Altairtól ÉNy-ra a Barnard 142-143 jelű porfelhőket fotóztam le. Ez a kép már jól sikerült de még legalább dupla ennyi fotó kellene, hogy szépen látsszon a terület. Canon EOS 1100D + Carl Zeiss Sonnar 180mm f/2.8, 15×45 sec

Az éta Leonis fedése 2021.10.03-án hajnalban. Canon EOS 1100D + 127/1500 MC, 1×1/50 sec

A SAO 99392 jelű csillag fedése 2021.10.04-én hajnalban. A kép két fotó kompozitja.

A Hold 6,9%-os sarlója 2021.10.04-én hajnalban a csillagfedés után. Nagyon szeretem a 10%-nál kisebb fázisú holdsarló fotózását, megfigyelését. Ezen a hajnalon a Mare Orientale területei az erős DK-i libráció hatására nagyon jól láthatóvá váltak. Canon EOS 1100D + 127/1500 MC, 20×1/80 sec

Sajnos az erős lehűlés következtében nehézkes volt a fotózás, mert egy-másfél óra után csurom víz volt minden eszközöm. Valamint a fű is nagyon-nagyon harmatos lett már éjfél körülre. Mindezek ellenére csodálatos volt ez két éjszaka, nagyszerű jelenségekkel és élményekkel.

2021. október 5., kedd

2,3%-os, 30h 40m-es holdsarló

Október 5-én hajnalban felébredve az órámra néztem, amely éppen 06:00 órát mutatott. Azonnal kipattantam az ágyból, felöltöztem és kiviharzottam az erkélyre. 

A távcső összerakása után azonnal nekiláttam a fotózásnak. A vonuló felhőzet eleinte nehezítette a megfigyelést. A DK-i libráció miatt a Mare Orietale szerkezete pompásan látszott. Az utolsó fotó elkészítésekor a hold kora 30h 40m volt.

Készítettem egy videót is ami alább megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=DkUed9k20gQ