2021. október 26., kedd

Ragyogó Merkúr

A Merkúrt nem könnyű észlelni, sőt észrevenni sem; közel kering a Naphoz, fénye nem túl erős, és a szürkületi égen látható. Ez az általánosság, emiatt a Merkúr kicsit fekete bárány a bolygóészlelők körében.

Előfordul, hogy legbelső bolygószomszédunk kedvező kitéréseinek alkalmával nagyon könnyen láthatóvá válik. Évente általában 2-3 ilyen időszak van, s ezek is eshetnek olyankorra, amikor a felhők miatt nem látszik a Merkúr. Éppen ezért nagyon meg kell becsülnünk azokat az alkalmakat, mikor szabad szemmel is látható a bolygó.

2021 októberének második felében egy kivételesen jó alkalom adódott a Merkúr megfigyelésére. A bolygó jócskán eltávolodott a Naptól, az ekliptika meredeken állt hajnalban s ráadásul a légkör is nagyon tiszta volt ezekben a napokban. Szinte minden hajnalban gyönyörködtem a Merkúr látványában, mely még nem ért véget. Az egyik hajnalban talán megpróbálok távcsöves fotókat is készíteni napkelte körül. Egyelőre csak egy-két kedvcsináló képet közölnék, mely mutatja mennyire fényes a Merkúr.



2021.10.27-én hajnalban a 127/1500-as távcső primér fókuszában próbáltam meg fotózni a bolygót, de sajnos nagyon hullámzott a légkör. Társasházban lakunk a harmadik emeleten, alattunk mindenhol pöfékelnek a konvektorok. Teljes mértékben esélytelen bármit is kihozni ebből. Az okulárban azért a bolygó fázisa legalább kivehető: nagyjából 70%-os, és mintha narancs szűrővel bevillanna néhány sötétebb felszíni részlet.

A Merkúr jellegtelen képe a 27-én reggel készült fotón. Valószínű jobb eredmény értem volna el, ha a bolygót még hagyom magasabbra emelkedni, de sajnos munkába kellett mennem. 127/1500 Makszutov-Cassegrain + Canon EOS 1100D primér fókuszban + W21 narancs szűrő

Jól emlékszem 2014. áprilisában a 10 centis távcsövemmel milyen fantasztikus részleteket láttam. Ahhoz képest ez a korong most nagy csalódás. De hát ez van: az észlelőhely adottságai pótolhatatlanok, kiválthatatlanok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése