Contrailspotting

A légi járművek fotózása

Az oldalon a fotók jobb láthatóságáért és a nagyobb méretért kattints rá magára a fotóra!

Tartalom:

- Bevezető
- Leggyakoribb géptípusok
- Különleges gépek
- Katonai gépek
- Légi "események", tranzitok
- Eszközök, felbontás, légköri körülmények, szűrők
- A fotók utólagos feldolgozása
- Hasznos linkek, érdekes olvasnivalók

Bár a blogom alapvetően csillagászati témájú és észleléseket töltök fel ide, azért vannak olyan dolgok még az égen melyekre érdemes ráirányítani a távcsövet. A csillagászati és meteorológiai jelenségek mellett, mindig is érdeklődve néztem a repülőket, különböző légi eszközöket. Ahogy tudtam fotóztam is ezeket.

"Magyarország légtere Európa egyik legsűrűbb és legkomplexebb forgalmú légtere. A komplex forgalom azt jelenti, hogy sok függőlegesen mozgó és egymást keresztező repülőgép közlekedik a légtérben. Magyarország légterében nyáron több, mint 3000 repülőgép halad át 24 óra alatt. Ez a forgalom nem oszlik el egyenletesen, vannak jellemző csúcsidőszakok. A magyar légtérben kezelt légi járművek nagy része átrepülő forgalom, a forgalomnak csak körülbelül 10%-a (kb. napi 300 járat) az országban fel- és leszálló forgalom." - HungaroControl

Forgalmi tengelyek Magyarország felett. (Forrás: HungaroControl Zrt.)

Sok-sok év kihagyás után 2022 márciusának vége felé, újra eszembe jutott, hogy a távcsövemmel fotózhatnék nappal repülőket. A jelenlegi Makszutov-Cassegrain rendszerű teleszkópom nagyon is alkalmas erre: hosszú fókusza nagy nagyítást ad, és primér fókuszban nagyon jól lehet vele "célozni", belőni a repülőket. Tehát elkezdtem a mindenféle repülőknek a fotózását, amik elhaladnak Debrecen közelében. A régebbi évekből is sok felvételem van repülőkről, de akkoriban még nem tudtam jó minőséget produkálni. Az oldalon látható képekkel szeretném bemutatni mennyire változatos a "spotterek" világa!


Maersk Cargo - Boeing 767

SkyLine Airways - Boeing 757
Etihad Airways - Airbus A350 

LOT - Boeing 787 Dreamliner
Turkish Airlines - Airbus A330

Air Baltic - Airbus A320
Qatar Airways - Boeing 777

Leginkább a Boeing és az Airbus modelljei repkednek az égen (lévén ez a két legnagyobb gyártó). Ha ezek 20 km-en belül kerülnek, akkor nagyon jó célpontot jelentenek a távcsövem számára. Néha azonban érdekesebb, nem mindennapi gépeket is meg lehet figyelni.

Antonov An-124

Ilyushin IL-76

Antonov An-12
McDonnell Douglas MD-82

Bombardier Challenger 650
Learjet 35

Sajnálatos tény, hogy a szomszédunkban Oroszország és Ukrajna hadban áll egymással. A NATO sok katonája és eszköze van most itt kelet Európában, s nem kivétel ezalól a repülőgép állomány sem. Így  egy-egy katonai repülőgépet is el lehet csípni, ám ezek ritka alkalmak, gyakran rossz körülmények között, nagy távolságban, így a képek minősége sem a legjobb.

Lockheed C-130 Hercules

Saab JAS Gripenek Debrecen felett

Boeing RC-135 Rivet Joint

Boeing KC-135 Stratotanker

Boeing C-17 Globemaster

Boeing E-3 Sentry

Valamint még ott vannak az olyan érdekes légi események, mint a repülőgépek és az égitestek "együttállásai", és a repülőgépek egymással való kölcsönös megközelítései. Olykor-olykor előfordul, hogy egy repülő megközelíti a Napot, Holdat, s akár el is halad a korongja előtt, vagy hogy két gép keresztezi egymás útját. Ezek nagyon látványos események, érdemes vadászni őket, bár nagy szerencse kell hozzá. Előfordul, hogy évekig nincs szerencsén mire sikerül egy kép:

Két gép szoros közelsége

2022 január egyik estéjén a napnyugtában

Nagy kedvenceim a Hold előtt elhaladó gépek!

Holdutazás

Rejtőzködő gépmadár

Biztos sokakat érdekel, hogy mivel lehet fotózni, mit várhatunk a különböző fotós eszközöktől, fényképezőgépektől, távcsövektől?! 

A légi járművek fotózása nem egyszerű mert nagy sebességgel haladnak, és repülési magasságuk 5000-16000 méter között változik. A sugárhajtású gépek leginkább 12000 méteren repülnek. Alapvetően tehát nagy a távolság köztünk és a célpont között! Kell a lehető legtisztább légkör és nem tesz jót a képminőségnek ha rossz, nyugtalan a levegő. A legjobb időszak a fotózásra a nap folyamán a kora délelőtt, vagy késő délután. Nagyon nagy napmagasságnál sokszor kell ellenfényben fotózni ami miatt a részletek elvesznek. Este pedig probléma a kevés fény ami miatt a záridőt kell növelni. Viszont nem kaphatunk éles képet 1/500 sec záridő alatt, mert a gépek nagy sebességgel közlekednek. Kedvező hatást gyakorol még az is, ha télen sok a hó a megfigyelőhelyünk területén, mert ez is "deríti" a gépeket alulról. Biztosan éles képet 1/800 sec-nél rövidebb záridőtől várhatunk.

Ha előveszünk néhány alapvető trigonometriai függvényt, akkor kiszámolhatjuk, hogy adott távolságban egy bizonyos szög alatt mekkora valós hossz látszik. Például, ha 10000 m-en kiszámoljuk ezt akkor a következőt kapjuk eredményül:

1 fok = 174,5 méter
1 ívperc = 2,9 méter
1 ívmásodperc = 0,048 méter = 4,8 centiméter

Magyarul: 10 kilométer magasságban egy 2,9 méteres tárgy látszik 1 ívperces szögátmérő alatt. Egy 4,8 centiméteres pedig 1 ívmásodperc alatt. Természetesen ezek csak elméleti értékek. A légkör határozza meg a felbontható részletek valós nagyságát. Az én 127/1500-as Makszutov távcsövem a Canon EOS 1100D vázzal kb. 40×30 ívperces képterületet képez le. A Hold az égen kb. 30 ívperc méretű. Ha tehát fényképezőgépünkkel készítünk egy képet a Holdról, nagyjából megbecsülhetjük a képeink felbontását. A saját képeim "elemzésével" arra a megállapításra jutottam, hogy a valós felbontás "éles" helyzetben jó körülmények között kb. 20 cm-es méret körül alakul 10000 méteren. Ez 4 ívmásodperc. Érdekes, hogy a a zenitben a legjobb az elméleti felbontás, ám ezt lerontja a repülőgépek nagy látszó sebessége. A horizonthoz közeledve rosszabb az elméleti felbontás, ám a gépek kisebb szögsebességgel mozognak... a róka fogta csuka, csuka fogta róka esete! :-)

Érdemes hidegfront után a tiszta levegőben fotózni, hogy a lehető legkevesebb zavaró anyagszemcse legyen a légkörben. Ezáltal javul a kontraszt, a részletek láthatósága. Külön figyeljünk arra, hogy lehetőleg füves, fás helyeken fotózzunk, ugyanis itt nyugodtabba levegő. A betonfelületek nappal felmelegedve elképesztően rontják a nyugodtságot. Alkalomadtán a kép fókuszálhatatlanná válik! Nyári melegben szintén nagyon nehéz a fényképezés a nyugtalan légkör miatt.

Két út van: vagy távcsőre szerelt fényképezőgéppel fotózunk, vagy pedig teleobjektíves/ultrazoomos fényképezőgéppel. Mindkettőnek van előnye és hátránya is. Távcsöves fotózás kissé nehézkesebb az eszközök mérete miatt, viszont kárpótol a nagyszerű felbontás és hogy a felszerelés javítható, fejleszthető, lehet variálni az eszközöket. A teleobjektíves, ultrazoomos gépek használata kényelmes és gyors, ám nagyon drágák ezek az eszközök. Nem beszélve arról, hogy a fényképezőgép meghibásodása esetén mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk!

Ajánlott fényképezőgépek:

Nikon P1000 - Az egyik etalon gép!
Panasonic Lumix FZ2000
Sony DSC-RX10M4
...és egyébként bármi, ami a kezünk ügyébe kerül! :-)

Ajánlott távcsövek:

...bármilyen távcső alkalmas a feladatra! Kezelhetőség szempontjából talán a lencsés és Makszutov-Cassegrain rendszereknek vannak előnyei e területen (mivel könnyű velük becélozni a mozgó repülőket). 

A magaslégkörben haladó járatok fotózását nagyban megkönnyíti néhány szűrőtípus, melyet fényképezéskor használhatunk. A leghasznosabb és a legjobb kontrasztot adó a polárszűrő. Ezek a szűrők a visszaverődő, szóródó fényt szűrik a legerősebben, a közvetlen fénysugarakat legkevésbé. Átlagos áteresztésük 30% körüli tehát kicsit sötétítik a képet. Hatásuk azért jelentős mert míg az égbolt háttérfényességét mondjuk 70-100%-kal csökkentik, addig a repülő felületét csak 10-15%-kal. Tehát végső soron a jármű kontrasztja növekszik a háttér előtt. A polárszűrők hatása a Naptól 90 fokos távolságra a legerősebb, és a szűrő tekergetésével kell beállítanunk a szűrés erősségét az égbolt egy-egy területén. Apró hátrányuk, hogy vagy hosszabb expozíciós időket kell használni miattuk, vagy pedig az ISO értéket kell magasabbra vennünk így zajosabb lesz a fotó. Távcsövekhez és fényképezőgépekhez is kaphatók ilyen szűrők. Jómagam teleobjektívvel már régóta használok polárszűrőt, de a távcsőhöz csak 2024.01.25-én szereztem be. Nem volt még túl sok alkalmam a használatára, de eddig nagyon jók a tapasztalataim.

A polárszűrő hatása fotózáskor: a naptól megfelelő távolságra az égbolt háttérfényessége drasztikusan lecsökken. Ezen kívül könnyebb a fókuszálás, és a színek is jobb egyensúllyal jelennek meg, a tónusok a gép felületén cizelláltabbak. Mindkét fotó nagyon hasonló napállásnál, naptávolságnál készült, az égbolt szinte azonos helyén. Így jó összehasonlítási alapot adnak.

Használhatunk még egyéb kontraszterősítő szűrőket (Baader Fringle killer, Baader Semi APO, stb.), azok hatása azonban nem olyan jelentős, és leginkább a távcsöves fotózásnál alkalmazhatóak. Teleobjektívekhez nagyon ajánlom a Hoya Circular Polar filtereket!

Érdemes megemlíteni, hogy nagyon fontos lépés az igazán jó eredmények eléréséhez a fotóink utólagos feldolgozása. A magaslégköri járatok fotózásánál ez fokozottan igaz! Ha egy fotónk éles lett és jó fényviszonyoknál készült, még akkor is elő lehet csalogatni új részleteket utólag. Az első és legfontosabb dolog, hogy ha csak a fényképezőgép lehetővé teszi, mindig RAW módban fotózzunk! A RAW fájlok a legjobb, tömörítésmentes minőséget adják. Utólag ezekkel a legjobb dolgozni. Amennyiben JPEG-ben fotózunk akkor a fényképezőgép a nyers fájlokat önmaga feldolgozza, tömöríti és a memóriakártyára már csak a rosszabb minőséget adó fájl kerül mentésre. Ez úgy zajlik, hogy az egymás melletti képpontokat a kép szakaszosan összevonja, valamint a képpontok árnyalati felbontását (bitmélység) is csökkenti. Szóval nagyon sok adatot vesztünk, ha csak JPEG-ben fotózunk. Ez a hétköznapi felhasználáskor nem számít, itt viszont igen! Például az én esetemben a 12 megapixeles JPEG 3,5 MB méretű, míg RAW-ban 23-25 MB-os képet ad.

fotók "kézi" feldolgozása, utólagos folyamata nagyon egyénfüggő és minden fotós saját, jól bevált praktikákat használ. Valaki erre, valaki arra esküszik. Viszont biztos, hogy néhány alapvető eljárással sokat javul a képminőség. Ezek a következők: kontrasztemelés, intenzitásbörbe beállítás, élesítés, színegyensúly beállítása. Nekem vannak ezen kívül saját, speciális eljárásaim is, de ezek részletezése hosszadalmas lenne, és igazából szükségtelen is. Érdemes mindenkinek kísérletezni és kialakítani a saját jól bejáratott módszereit!


Ezen a montázson látható, hogyan fejlődött a fényképészeti technikám az elmúlt húsz évben. A kezdetekkor csak egy pici fényképezőgéppel fotózgattam, mára pedig komoly felszereléssel.

Íme néhány képpár ugyan olyan repülőgépekről. A képek egyikét 250 mm-es teleobjektívvel, "másikát" a 127/1500-as Makszutov-Cassegrain távcsővel készítettem. A fényképezőgép minden esetben a régi Canon EOS 1100D volt:

Emirates - Airbus A380

Emirates - Airbus A380

Thai Airways - Boeing 777

A légi járművek fotózása izgalmas feladat. Akiket érdekel a téma, azoknak összegyűjtöttem itt néhány hasznos linket, olvasnivalót:

Az áthaladózásról röviden (BTC): https://tavcso.hu/cikkek/contrailspotting_cikk.html
Contrailspotting (Facebook): https://www.facebook.com/contrailspotting/
Flightradar24 Hungary (Facebook): https://www.facebook.com/groups/fr24hungary
ADS-B Exchange - track aircraft live: https://globe.adsbexchange.com/
AIRPortal.hu: https://airportal.hu/
Rekord légiforgalom Magyarország felett: https://24.hu/belfold/2023/01/20/legiforgalom-magyarorszag-2022/


Egy kis forgalmú, téli nap a magyar légtérben...


És egy nagy forgalmú nyári nap...

Érdemes még megjegyezni, hogy az ukrán-orosz konfliktus miatt eléggé átrendeződött Európa légtere. Mivel Ukrajna területén légtérzár van, így a civil repülőgépek kerülőutakon közlekednek. Így Magyarország északkeleti határa közelében létrejött egy igen forgalmas légifolyosó: itt kerülhetnek legrövidebb úton az Észak-Dél tengely mentén közlekedő légitársaságok. Az alábbi térképen jól látható ez a sűrű forgalommal rendelkező "egérút".

A magyar-ukrán határ menti kerülőút.


Kellemes időtöltést kívánok mindenkinek, akik kedvet kaptak a repülők fotózásához!
 
Utolsó frissítés: 2024.01.24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése