2021. április 24., szombat

A Vénusz első felcsillanása

 Mindig is szerettem a Vénusz láthatóságait: jó nyomon követni a bolygó képének változását, látványát. Az esti, vagy hajnali égen nagyon hangulatos e bolygó megfigyelése (a Merkúrban is ezt kedvelem), és külön szerettem mindig a z alkonyatban keresni a bolygót a felső együttállások után.

Amikor még csak elkezdtem csillagászkodni (2002 körül) bizony nem volt lehetőségem planetáriumprogramokkal előrejelzéseket készíteni. Annyit tudtam, hogy mikor történik a felső együttállás, és volt egy kis 4×25-ös keresőtávcsövem. Vártam egy-két hetet aztán esténként leballagtam a kertbe és megpróbáltam megtalálni a Vénuszt. Attól függően, hogy az őszi vagy a tavaszi égen kerestem függött, hogy milyen könnyű megtalálni a bolygót. Az igazság az, hogy másfél hónapnál hamarabb nem tudtam meglelni a bolygót sosem. 

Ahogy fejlődött a technikám, egyre könnyebb volt a dolgom: a planetáriumprogramokkal nagyon könnyű volt a keresés, a jobb binokulárok is sokat segítettek, a fotózás pedig újabb lökést adott. 2021. április 23-án újból rátaláltam a Vénuszra. A felső együttállás március 26-án történt így egy hónapon belül megtaláltam  bolygót, sikerült fotót is csinálni. Őszintén szólva, ha nincs ez a pocsék két heti időjárás még hamarabb ráleltem volna a bolygóra. Érdekesség, hogy a Vénusztól ÉNy-ra ott látható a Merkúr is:

A Vénusz és a Merkúr bolygó az esti szürkületben 2021.04.23-án.

A páros 2021.04.24-én este. Kicsit porosabb volt a légkör mint előző nap.

A két bolygó a legnagyobb közelség estéjén 2021.04.25-én. A Merkúr és a Vénusz távolsága 1,2 fok.

Egy utolsó kép 2021.04.26-án este.


2021. április 5., hétfő

Nóva a Nyilasban: V6595 Sgr

Ma hajnalban jött a hír, hogy Andrew Pearce ausztrál amatőrcsillagász egy teleobjektvíre szerelt Canon EOS 1100D fényképezőgéppel egy fényes nóvát fedezett fel a Nyilas csillagképben. Az objektum csupán 2 ívpercre található a V3895 Sgr helyétől. A nóva a felfedezésekor már 8,8 magnitúdós volt, így nagyon könnyű célpont. Dühítő belegondolni, hogy ha lett volna derült ég már elkezdtem volna a Tejút rendszeres fotózását, így nagy valószínűséggel az én képeimen is rajta lett volna a csillag. De a "csodálatos" időjárás persze megint nem kedvezett. Ma hajnalban pedig, fel szerettem volna kelni, de elaludtam, így csak 7 órakor láttam a hírt. Pedig már lefotózhattam volna :-O

No mindegy! Az alábbi kép szemlélteti, hogy hol helyezkedik el a nóva:

Alább pedig egy az AAVSO VSP által generált keresőtérképet mellékelek; 1,5 fokos égboltrészt ábrázol. Mivel a területen rengeteg nóvát, törpenóvát észleltek már, így sok összehasonlító áll rendelkezésre a fényességbecslésre:


2021.04.07. 11:23 - a nóva fényessége már 7.5-7.9 magnitúdó között van vizuálisan, tehát kifejezetten látványos. Sajnos még nem tudtam fotózni az elmúlt napok rossz időjárása miatt.

2021.07.08. 07:39 - Ezen a hajnalon sikerült elkapni a nóvát, a hajnali szürkület kezdetén. Nagyon szép, fényes, vizuálisan már binokulárral is jól látható. Mindez annak ellenére, hogy alacsonyan van és az ég is füstös, párás. Fényességét 7,8-8,0 magnitúdó közé tenném, színe erősen vörös a színes felvételeken. Az itt bemutatott zöld csatornás képet IRIS-sel dolgoztam fel:


Készítettem a hajnalban készült nyers képekből egy olyan verziót is, amelyen a nóva tágabb környezete is látható. Ezen a felvételen a galaktikus porködök sokkal jobban kirajzolódnak, s számos nyílthalmaz, gömbhalmaz azonosítható a felvételen. Nagy kár, hogy a terület még nem delel akkor mikor még sötét van:

A nóva és környezete; a bal alsó sarokban lévő fényes csillag a gamma Sagittarii, jobbra fent a sötét térrész a Tejút átlátszatlan vastag porfelhője okozza. A V6595 éppen egy porfelhő szélénél létszik felfényleni. Nagyon izgalmas égterület, ám nem könnyű fotózni. A kép 2,5°×4°-os égterületet mutat be.

AZ AAVSO által összegyűjtött adatokból a következő fénygörbe rajzolódik ki:



2021. április 2., péntek

Törpenóva a Rákban: ASASSN-21er

 Az ASASSN csapat törpenóvát két fedezett fel egy nap alatt; ezek közül az egyik a Rák csillagképben, az M44-től 1,6 fokkal északra fénylett fel. Fényessége a felfedezéskor 13,2 magnitúdó volt, így könnyű célpont az esti égen a fotósok számára. Helyét az alábbi térkép mutatja:

Amint módomban áll lefotózom a területet és a csillagot.

2021.04.04. 23:19 - Végre sikerült fotóznom, és becserkésznem ezt a törpenóvát is. A tiszta égen könnyű célpont volt még városból is. Bár a fókuszálás nem sikeredett valami pontosra, sajnos ezt csak utólag láttam. IRIS-sel azért sikerült összeraknom a képet (csak zöld csatorna):


Az AAVSO által összegyűjtött észlelések által kirajzolt fénygörbe:



2021. március 28., vasárnap

Egy galaktikus nóva utólagos megtalálása

A nagy égboltfelmérő programok árnyékában, az amatőrcsillagász úgy érezheti, hogy nem sok keresnivalója van az égen; nézelődhet, fotózhat, ám inkább csak kedvtelésből, minden különösebb tudományos haszon esélye nélkül. Nos talán a változócsillagok világa a leginkább az a terület, ahol az amatőrcsillagász nemhogy labdába rúghat, de nagyon nagy támaszt jelenthet a "szakmának"!

A nóvakeresés egy olyan terület, amelyben az amatőrök különösen nagy sikereket érhetnek el; általában az egy évben felfedezett galaktikus nóvák 60-70%-a amatőrökhöz köthető. Különösen a japánok jeleskednek ebben a témakörben. A sikeres vadászatban nagyon fontos a rendszeres fotózás és a képek számítógépes elemzésében való jártasság.

2020.07.17-én készült felvételeken tavaly Fudzsikava Sigehisza fedezett fel egy fényes galaktikus nóvát. Erről az objektumról nem találtam hazai fotót, így sokáig csak Fudzsikava gyönyörű fotóját csodáltam a vendégcsillagot.

Joshimoto K. fotója a vörös színű nóváról.

Nova Sgr 2020 No. 3.: http://vendegcsillagkereso.blogspot.com/2020/07/vendegcsillag-nyilas-csillagkepben-nova.html

AAVSO keresőtérkép a nóvához, igaz már hónapokkal ezelőtt elhalványult.

Azonban 2021 márciusában újból elővettem a témát, és Fidrich Róbert blogját olvasgatva elkezdtem átnézni a hazai, interneten elérhető fotókat 2020. júliusából. Azok érdekeltek leginkább, amelyeken látszik a kérdéses terület, ahol a Nova Sgr 2020 No. 3. rajta lehet. Nos a sok fotó között, az MCSE észlelésfeltöltőjén találtam egy teleobjektíves képet, amely 2020.07.15-én 21:20UT-kor készült. A kép egy egyszerű teleobjektíves fotó, melyet Szauer Ágoston készített, s amelyet itt is bemutatnék:

Szauer Ágoston fotója; bejelöltem rajta a nóvát, valamint egy kis inzertben kinagyítottam a megfelelő égterületet.

Egészen megdöbbentem, mikor a fotón csillagról csillagra ugrálva megtaláltam a nóvát. Nem is látszott nehezen. Sőt! Szinte ragyogott a csillagmezőben. Azonban a legdöbbenetesebb nem az volt, hogy ezt nem vettük észre tavaly utólag, hanem az, hogy a fotó két nappal a felfedezés előtt készült!!! Egészen elképesztő belegondolni, hogy egy-egy vaktában "ellőtt" képen miféle nagyszerű felfedezések lapulhatnak!

Minden észlelésben ott a lehetőség, ha van szorgalmunk, türelmünk, átnézni a képeinket és ha nyitva tartjuk a "szemünket".

Jómagam ennek a "felfedezésnek a hatására" döntöttem úgy, hogy belekezdek a Tejút rendszeres fotózásába. Nos nem célom felfedezőnek lenni, inkább azért szeretném ezt végezni, hogy egy-egy felfedezett nóva előélete is tanulmányozható legyen. Az alábbi ábra szerint szeretném hetente, kéthetente fotózni a Tejutat. Így mindig lesznek referenciaképek, amelyeken esetleg visszakereshető a nóva, és felfényesedése. A próbafelvételeket még ezek után szeretném elkészíteni, bízom abban, hogy Debrecenből 10 magnitúdós csillagok látszanak majd. 35 mm-es állásban az objektív által alkotott látómező 35°×24° így hat részletben le tudom fotózni azt a területet mely látszik az erkélyünkről.

2021. március 26., péntek

Nóva a Sagittariusban: V6594 Sgr (ASASSN-21eh)

 Pörögnek az események a nóvavadászok háza táján. Ennek nyilván az is oka, hogy a Tejút egyik legaktívabb területe (amire egy régebbi bejegyzésben utaltam), a magvidék egyre inkább előkerül a Nap sugaraiból. 

A nóvát három japán nóvavadász találta meg, kb. 11,8 magnitúdós fényességnél egy 200mm-es f/3.2-es teleobjektívre szerelt  Canon EOS 6D kamerával. Az eddigi észlelések alapján a nóva fényessége még emelkedik, így van esély az észlelésre Magyarországról is. A vendégcsillag koordinátái: 18h 49m 05.21s -19°02'05.4" . A terület hajnali négy órakor Magyarország területéről nézve 17-19 fok magasságba emelkedik, bár a telihold fénye erősen zavaró lehet. Az alábbi ábra mutatja hol helyezkedik el az ASASSN-21eh:

Az AAVSO VSP-vel az alábbi keresőtérképet generáltam az azonosításhoz:

Hajnalban megpróbálom lefotózni az égitestet, bár az a helyzet, hogy most Debrecenből jobb esélyeim lennének. Vásárosnamény fényei nagyon zavaróak lesznek, de hátha. További fejleményekkel holnap jelentkezem.

2021.03.27. 03:50UT - Nagy nehézségek árán csak sikerült lefotóznom a vendégcsillagot a Nyilasban. Hajnalban nagyon rossz égbolt fogadott: a Telihold fénye, párásság és ráadásul az erős fényszenny pontosan DK-i irányban (ahol a Nyilas felkel). Ahogy próbafotókat készítettem egy gigantikus műholdláncolat halad végig az égen, kb. 30 fok hosszú! Ebben a hatalmas láncolatban több tucat műhold vonult, köztük a magyar SMOG is. Érdekességnek szép volt, de a fene nem kíván több ilyet az égre.

A nóva helyét gyakorlatilag vakon lőttem be, ugyanis a Nyilas egyetlen csillaga sem látszott. Tehát a béta Scorpii-n állítottam fókuszt és innen fordítottam 3h-t rektában keletre. Az első próbaképen rajta is volt az érdekes csillagalakzat, amely közelében a nóva van. Középre igazítottam és 30 db képet lőttem. Az utolsónál belenagyítottam a képbe és térkép alapján megnéztem, hogy látszik-e a célpont. Látszott! Nagyszerű! Nagyon örültem. A nóva fényessége 10,3 magnitúdó az összehasonlítók alapján.

Az alábbi fotó jött létre a képek összegzéseként:

2021.03.28. 20:11 - Nem volt alkalmam újból fotózni, de időközben a a nóva nevet kapott. A neve V6594 Sagittarii lett. Remélem holnap hajnalban lesz lehetőség újra fotózni a fényessége ugyanis 10,2 magnitúdó körül jár.

2021.03.29. 8:25 - Ma reggel sikeresen lefotóztam újra a nóvát. A képek alapján fényesebb mint két napja; nagyjából 10 magnitúdósra becsültem vizuálisan. Most a tiszta égnek köszönhetően kicsit jobb a HMG, de a Hold sajnos egyre közelebb jön a Nyilashoz. Íme a fotó:


Az AAVSO által összegyűjtött észlelések által kirajzolt fénygörbe:



2021. március 25., csütörtök

Törpenóva a Lepusban: ASASSN-21dy

 A V1405 Cas észlelésének izgalmai után szerda délelőtt újabb érdekes felfedezésről kaptunk információt. Az ASAS-SN csapata egy újabb vendégcsillagot, egy törpenóvát fedezett fel a Lepus csillagkép területén. Felfedezésekor az ASASSN-21dy névre keresztelt csillag 12,5 magnitúdó fényességű volt, elhelyezkedését tekintve pedig a Lepus-Orion-Monoceros "hármashatár" közelében lehetett keresni. Mivel a terület hamarosan elvész a szürkületben mindenképpen le akartam fotózni.

A törpenóva elhelyezkedése az észlelés idején, 2021.03.24-én 18:25UT-kor.

Késő délutánra már volt keresőtérkép a csillag megtalálásához, és megfelelő összehasonlító-sorozat a fényességbecsléshez.

Az észlelési körülmények tehát nem voltak túl jók. Egyetlen egy dolog, az átlátszóság volt fenomenális, ami kicsit besegített a megfigyelésbe. Végül is 15 másodperces képeket engedett az égbolt, így abból csináltam 10-et, és ezeket dolgoztam fel. Éppen a határfényességen belül a törpenóva is feltűnik:

A törpenóva halványodik, a holdfény erősödik így eléggé valószínű, hogy már nem fogom tudni újra lefotózni. Persze produkálhat még érdekességeket, de ez nem jellemző!

Az AAVSO fénygörbe:



2021. március 22., hétfő

Az elmúlt évek galaktikus nóvái

Az elmúlt másfél évben fordult a figyelmem a változócsillagok világa, azon belül is a nóvák, visszatérő nóvák felé. Régebbi cikkben ecsetelem, hogy mennyire izgalmas várni egy-egy ilyen objektum kitörését, esetleg felfedezni azt. Még inkább lelkesítő volt, mikor tegnap Szauer Ágoston M6-M7-ről készített fotói egy év távlatából felfedeztem a "Nova Sgr 2020 No. 3." jelzésű eléggé fényes nóvát; azon a képen amely két nappal a hivatalos felfedezés előtt készült!!!. Tényleg durva belegondolni, mik bújhatnak meg egy-egy véletlenül "ellőtt" fotón.

Ebben a bejegyzésben azokat a nóvákat mutatom be, amelyek 2015. január 1-től villantak fel a galaxisunkban. Készítettem egy térképet, és lesz egy táblázatos felsorolás is. Íme a térkép az elmúlt bő 5 év nóváiról (valamint az ismert visszatérő nóvákról):

A térkép azokat a nóvákat (piros) ábrázolja, melyeket 2015.01.01. óta fedeztek fel galaxisunkban. Zöld csillaggal az ismert visszatérő nóvákat látjuk. Érdekesség, hogy a felfedezett nóvákat az különbözteti meg a visszatérőktől, hogy kitörésüket legalább két alkalommal észlelték: elképzelhető tehát, hogy egy-egy felfedezett nóva újból kitör, ezáltal átkerül a visszatérő nóvák osztályába.

A térkép alapján igazolódnak a logikus feltevések: 1. nóvák a Tejútrendszer síkjától 30°-nál távolabb nagyon ritkák. 2. A Tejút síkján belül a jelenségek 2/3-a a galaxis magjának 30°-40-os °környezetében fordul elő. A legígéretesebb területek nóvakeresés szempontjából tehát a következő csillagképek: Lupus, Scorpius, Sagittarius, Ophiuchus, Scutum. Magyarország területéről a Norma, Ara és Corona Australis területei kevésbé relevánsak, bár a Corona Australisban elméletileg nem lehetetlen fotografikusan észlelni. Nem teszi egyszerűvé az észlelést a galaxis fősíkjában lévő rengeteg poranyag. Ott ahol sok poranyag található a nóvák jelentős halványodást, vörösödést "szenvednek". Kevésbé "poros" vidékeken viszont a mezőcsillagok hatalmas száma nehezíti meg a keresést. 

A nóvák előfordulásának területi megoszlása tehát határozott képet mutat. Ám, hogy egy évben mikor és mennyi nóva robban lehetetlen megjósolni. A számok alapján úgy tűnik évente 7-15 nóvára számíthatunk. Tehát nagyjából minden hónapra jut valami észlelni való. 

A nóvák fényessége igen tág határok között ingadozik. 2015. január 1-től napjainkig az időszak legfényesebb jelensége a 3,7 magnitúdóig fényesedő Nova Reticuli 2020, a leghalványabb felfedezett pedig a Nova Vulpeculae 2019 16,3 magnitúdós csúcsfényességgel. Általában 10-12 magnitúdó környékén fedezik fel ezeket az objektumokat. 

A felfedezett galaktikus nóvák listája az alábbi linken érhető el: 
https://asd.gsfc.nasa.gov/Koji.Mukai/novae/novae.html