Fényes nóvák a múltban

A galaktikus nóvák megfigyelése az egyik kedvenc észlelési területem. Nagyon izgalmas várni, figyelni vajon mikor, és hol robban a következő csillag galaxisunkban. Még izgalmasabb fotózni az eget és utólag megtalálni rajta egy felfényesedő csillagot, vagy szisztematikusan keresni a tranziens jelenségeket. Általában elmondható, hogy a nóvakitörések annál fényesebbek minél közelebb vannak hozzánk, viszont a galaktikus tér sokfélesége erősen befolyásolja a nóvák láthatóságát, színét, fényességét. Előfordulhat, hogy egy hozzánk közeli robbanás nagyon halvány mivel az intersztelláris anyag elnyeli a fény nagy részét. Ilyenkor erős vörösödést szenvednek.

A nóvakitörések fizikai folyamatait nem szeretném itt tárgyalni. A jelen blogbejegyzés lényege, hogy az emberi történelemben történt legfényesebb kitöréseket tárgyalja. A felsorolt objektumokat 6 magnitúdós határfényességig szeretném bemutatni és felsorolni. Igyekeztem a lehető legtöbb nóváról fotókat keresni, így is bemutatni őket. A célom az, hogy kedvet csináljak a megfigyeléshez!

A legfényesebb nóvák listája:

Év        Nóva neve    Max
1918    V603 Aquilae    -0.5
1901    GK Persei    +0.2
1942    CP Puppis    +0.3
1925    RR Pictoris    +1.2
1934    DQ Herculis    +1.4
1975    V1500 Cygni    +1.7
1920    V476 Cygni    +2.0
1866    T Coronae Borealis    +2.0
1848    V841 Ophiuchi    +2.0
1936    CP Lacertae    +2.1
1999    V382 Velorum    +2.6
1670    CK Vulpeculae    +2.6
1960    V446 Herculis    +2.8
1963    V533 Herculis    +3.0
1946    T Coronae Borealis    +3.0
1876    Q Cygni    +3.0
1673    03846 Puppis    +3.0
2013    V1369 Centauri    +3.3
1912    DN Geminorum    +3.5
2020    YZ Reticuli    +3.7
1967    HR Delphini    +3.7
1891    T Aurigae    +3.8
2007    V1280 Scorpii    +3.9
2015    V5668 Sagittarii    +4.0
1999    V1494 Aquilae    +4.0
1936    V630 Sagittarii    +4.0
1887    V Persei    +4.0
1612    04550 Leonis    +4.0
1992    V1974 Cygni    +4.2
2013    V339 Delphini    +4.3
1933    RS Ophiuchi    +4.3
1970    FH Serpentis    +4.4
2006    RS Ophiuchi    +4.5
1939    BT Monocerotis    +4.5
1898    V1059 Sagittarii    +4.5
1877    AB Boötis    +4.5
2021    RS Ophiuchi    +4.6
1986    V842 Centauri    +4.6
1910    DI Lacertae    +4.6
1903    DM Geminorum    +4.8
2002    V4743 Sagittarii    +5.0
1991    V838 Herculis    +5.0
1967    RS Ophiuchi    +5.0
1958    RS Ophiuchi    +5.0
1950    DK Lacertae    +5.0
1936    V368 Aquilae    +5.0
1862    V728 Scorpii    +5.0
1984    QU Vulpeculae    +5.2
1968    LV Vulpeculae    +5.2
2021    V1405 Cas    +5.4
1985    RS Ophiuchi    +5.4
1783    WY Sagittae    +5.4
2016    V5856 Sagittarii    +5.5
2009    KT Eridani    +5.5
1927    EL Aquilae    +5.5
1899    V606 Aquilae    +5.5
2016    V407 Lupi    +5.6
1918    GI Monocerotis    +5.6
2018    FM Circini    +5.8
1993    V705 Cassiopeiae    +5.8
2018    V906 Carinae    +5.9
1927    XX Tauri    +5.9

 

Ezek tehát az emberiség történetének legfényesebb nóvakitörései, melyek eredete bizonyított, s a szülőcsillagot sikerült azonosítani. Ennél fényesebb jelenségeket csak a szupernóvák produkáltak, de azok teljesen más „állatfajba” tartoznak.

Nóvakitörések az égbolt teljes gömbfelületén, bárhol előfordulhatnak, de legnagyobb eséllyel a Tejút mentén láthatjuk meg őket. Itt ugyanis a Tejútrendszer csillagokban leggazdagabb tartományain nézünk keresztül. Viszont ahogy már említettem itt sok por és gáz is melyek a távoli csillagfényt jelentősen gyengítik. Vannak olyan szakaszai a Tejút sávjának (pl. Cygnus-Aquila régió), ahol a csillagközi intersztelláris anyag fényelnyelése 12-17 magnitúdó is lehet! Ez óriási érték és főleg a rövidebb hullámhosszakon lévő fényt (zöld-kék) érinti. Ezért is működik néhány nóvakereső program az infravörös tartományban (Palomar-Gattini IR). Ám ez leginkább a távoli nóvákat érinti. Ezek a kitörések általában erősen vöröses színű csillagokat produkálnak, mivel – úgymond – a fényük rövidebb hullámhosszú komponenseit a fényelnyelés elemészti út közben. A megfigyelhető nóvák 70%-a a Tejút centrumától a galaktikus egyenlítőn nézve 40-45 fokos távolságon belül észlelhető. Ez a csillagok nagy számából, sűrűségéből következik. Viszont itt a legnehezebb megtalálni is őket ugyan ezen ok miatt.

A legfényesebb, legszebb nóvákról alább egy kis fotós galériát állítottam össze. Nem minden eseményről készültek értékelhető felvételek, ezért csak a legszebb, legjobb fotókat osztom meg itt. Jó nézelődést:

A +0,3 magnitúdós CP Puppis 1942-ben

A V1500 Cygni 1975-ben +1,7 magnitúdóig fényesedett

A V339 Delphini 2013 nyarán +4,3 magnitúdóig fényesedett.

A +3,9 magnitúdós V1280 Scorpii 2007-ben

A +3,3 magnitúdós V1369 Centauri

A V1494 Aquilae 1999-ben +4,0 magnitúdós állapotában

A V5668 Sagittarii szintén +4,0 magnitúdós csúcsfényességnél

 

Fényes nóva a Nyilasban: V6596 Sgr

Az idei év első nóváját 2023. február 21. hajnalán fedezték fel japán amatőrcsillagászok, H. Nishimura, Kakegawa, Shizuoka. A képeket egy egy Canon EOS 6D-re szerelt 200mm-es f/3.0-as teleobjektívvel készítették. Ezeken a képeken találták meg a 10.8 magnitúdó fényességű csillagot. A hír gyorsan terjedt és sorban érkeztem a megerősítő megfigyelések.

A nóva az M 23-tól 2 fokkal É-ra fénylett fel a Tejút egy olyan részén, ahol viszonylag sok a por. Színe erősen vörös, így a fényelnyelés valószínűleg sokat halványít rajta. A 10,8 magnitúdós fényesség így  egész jónak mondható. 

A nóva helye az égen

AAVSO térkép a pontos azonosításhoz

Közben kiderült, hogy Andrew Pearce ausztrál amatőrcsillagász a japánoktól függetlenül szintén felfedezte a kitörésben lévő csillagot. Ő egy Canon EOS 800D-vel és a 85mm-es f/1.2-es objektívvel kapta el az akkor 11.0 magnitúdós nóvát.

Jómagam 2023. február 21-én hajnalban tudtam elcsípni a csillagot a fényszennyezett hajnali égen. A Nyilas csillagkép még alig emelkedik fel az év ezen részében. A nóva alig 11 fok magasan volt a fotózás idején. Kissé segített a megfigyelésen a tiszta, jó átlátszóságú légkör, ami ilyenkor jellemző. 

A Nova Sagittarius 2023 az összegzett képemen. Fényessége 11.4 TG magnitúdó volt.

21-én hajnalra már jelentősen elhalványodott a csillag, de azért még így sem volt panaszra okunk. Érdekesség, hogy jöttek be olyan becslések is, melyek szerint 9,6 magnitúdós fényességet is produkált a csillag. Valószínű azonban, hogy ezek túlbecsült értékek voltak.

2,7%-os, 33h 42m-es holdsarló

 2023. február 21-én este nagyon jó körülmények voltak a korai holdsarló észlelésére. Az égbolt egész nap fantasztikusan tiszta volt. A szeles, napsütéses idő, valamint a 16-20 fokos országos hőmérsékletek pedig már inkább egy március végi-április eleji napot idéztek.

A szokásos tetthelyre 17 óra körül értem ki. A naplemente csodálatos színeiben gyönyörködtem a távcső összeszerelése közben. Nem sokkal később érkeztek meg társaim is: Forgács Attila és Rózsa Ferenc, majd Mocsár Gábor is. Így négyesben kerestük a holdsarlót. A könnyűnek ígérkező látványt 48 perc kínszenvedés után pillantottuk csak meg. A 34 óra körüli sarlót ennyi időn át fedték el előlünk a felhők. Az egész égbolt derült volt, viszont pont a kritikus helyeken voltak lencsefelhők, melyek makacsul és pofátlanul belerondítottak az észlelésbe. 16:48 ÚT-kor a holdsarló 33 óra 42 perces volt. Gyakorlatilag már ekkor látszott a hamuszürke fény, mely végig erős volt.

Sajnos még ezután is 10 percet várni kellett mire a távcsővel elkezdhettem a fotózást. Viszont a Hold már nagyon alacsonyra kerül és a nyugodtság is brutális volt. A távcsöves fotó emiatt nem lett túlságosan részletgazdag. Viszont teleobjektívvel annál érdekesebb, szebb fotókat lehetett készíteni a felhők között bujkáló Holdról.

Nagyon szép este volt, a légkör minősége is pont holdsarlózáshoz lett szabva. Ha ilyen légkör lenne egy sokkal fiatalabb (18-20 órás) sarlóhoz, biztosan meg lehetne pillantani. Csak pofátlan felhők ne legyenek!

A Hold kék fényben

Az amatőrcsillagászatban a színszűrők szerepe megkérdőjelezhetetlen: sokféle észlelési terület elképzelhetetlen a színszűrők használata nélkül. Szűrőkkel kiemelhetünk, vagy elnyomhatunk bizonyos részleteket. Élesíthetjük a képet, javíthatunk a nyugodtságon... Felsorolni is nehéz mi mindenre jók ezek az eszközök. A bonyolult összefüggések ismerete nagyon fontos a távcsöves munkához. Hogy értsük miről is van szó ahhoz sok tapasztalat és ismeret kell. Ezt nem lehet csak úgy betanulni!

Jómagam a most követő blogbejegyzésben azt mutatom be, hogy mit érhetünk el a Holdon, egy bizonyos színre alapozva. Mostanában jöttem rá, hogy kék fényben a holdfelszín nagyon szép arcát mutatja. Ennek két fő oka van:

1. A sárgás holdfelszínen a kék fényben érhető el a legnagyobb kontraszt. Az albedoalakzatok itt különülnek el legjobban egymástól-

2. A rövidebb hullámhossz felé, növekszik a felbontás, kisebb részletek válnak megpillanthatóvá. Viszont egyúttal a seeing is romlik. Így csak jó nyugodtság mellett, és inkább csak kisebb távcsövekkel tudunk jó eredményt elérni.

Én nem színszűrőkkel fotózgattam, hanem egy más úton értem el ugyan azt. A DSLR kamerával készített képeimet úgy módosítottam, hogy a kék csatornát leválasztottam a többiről. Így ugyan azt a fizikai folyamatot hoztam létre mintha monokrómban, kék fényben fotóztam volna. Ugyanis csak a szenzor kék alkotóelemei által felvett fényből alkottam képet. Az alábbi montázs bemutatja a hatást:

A színes alapfelvétel és a különböző színcsatornák által alkotott kép.

A folyamatnak több jó hatása is van:
- nő a felszíni kontraszt
- javult a felbontás
- a terminátor és a holdperem között kisebb az intenzitáskülönbség (kiegyenlítő hatás)
- a fényes albedoalakzatok  szép kontrasszttal jelennek meg

Tapasztalataim alapján sötét égen hozza a módszer a legjobb eredményt, mert a kékes égi háttér a kék csatornán nagyon fényes. 

Alább bemutatok néhány feldolgozott korongfotót, hátha más is kedvet kap a kísérletezéshez.

Utolsó negyed után: egy fotó mely Bodrogkeresztúron készült egy szép kirándulás alkalmával.

A növekvő holdsarló egy májusi estéről

Két és fél napos holdsarló ősszel

Örültem, hogy felfedeztem ezt a dolgot, s így kissé még precízebbek, kifinomultabbak lehetnek az észleléseim.

4,7%-os, 42h 27m-es holdsarló

 A mai estén egy 43 óra körüli sarló megpillantására volt esély. Tegnap egy 18 óra 30 perces sarlót láthattunk volna, ha a holdpálya helyzete nem lenne ennyire kedvezőtlen. Még pár évig a január esti sarlók nem lesznek jól megfigyelhetőek.

A holdsarló és a Vénusz

A mai estén ki kellett autóznom a lakóhelyemről mert az erkélyről nem tudom befogni a Holdat. A korai holdsarlót pontosan 15:20UT-kor pillantottam meg először. Nagyon szép volt a közelében a Vénusz és a Szaturnusz párosa. Sajnos a fotózás nagyon nehéz volt. A nyugodtság elképesztően rossz volt. Ilyen pocsék nyugodtságot rég nem láttam: a levegő egyszerre vibrált elmosva a kis részleteket, valamint nagy amplitúdóval folyamatosan \"gyúrta\" a holdkorongot. Kb 5 percig tartott míg valamiféle élességet tudtam állítani.

Az összegzett kép azért eléggé jó lett: Az erős É-i libráció nagyon szépen beforgatta a Mare Humboldtianum környezetét.

Kicsit kedvezett az, hogy a Hold földközelben tartózkodott, így mérete majdnem 34 ívperc volt. Akkor ez egy szuperholdsarló? :-)

Holdsarló tablóm

Az elmúlt 21 évben rengeteg csillagászati jelenséget megfigyeltem, de kedvenceim mindig is a holdsarlók voltak. Volt időszak mikor aktívabban, volt mikor kevésbé aktívan észleltem, de sosem feledtem el a témát.

Eddig összesen 54 db pozitív észlelést tudhatok magaménak, ebből 42 db sarlóról van fotóm is. A maradék 12 db sarlót vizuálisan észleltem. Az alább megosztott kis montázs a 42 db fotografikusan is megfigyelt holdsarlót mutatja be.

21 év fotografikusan megörökített holdsarlói

Bízom abban, hogy életem során még sok holdsarlót láthatok, fotózhatok! Ugyan ezt kívánom minden észlelőtársamnak is!

Cseh Viktor

Holdhónap

A nappalok és az éjszakák monoton változásában a leginkább feltűnő periodikus égi jelenség a Hold fényváltozása. Minden hónapban újból és újból égi kísérőnk megkerüli a Földet. Már az ókorban, és a még régebbi időkben ez a jelenség volt az időmérés egyik alapja. Az évet holdhónapok jelölték. Ez az időmérési módszer a holdhónap hossza miatt azonban nem volt a legmegfelelőbb erre a célra. Ma már csak a mohamedán naptár alapszik a holdhónapon.

Jómagam nagyon régóta figyelem a Holdat. Sok-sok száz órát töltöttem már a távcsőbe nézve a holdfelszín vizsgálatával. És rengeteg korongfotót is készítettem. Éppen ez adta az ötletet ahhoz, hogy összeszedjek a rengeteg fotómból egy anyagot, s különböző fázisokban mutassam be égi kísérőnket. Arra jutottam, hogy egy montázs lenne a legjobb erre a célra, amely a hold fényváltozásait mutatja be egy holdhónapon keresztül. A fotók nem mindegyike ugyanazon a holdhónapon belül készült. Ez képtelenség lenne az időjárás bizonytalanságai miatt.

Két évvel ezelőtt fogalmazódott meg először az ötlet, és végre sikerült megfelelő mennyiségű fotót gyűjtenem hozzá. Így összeraktam az illusztrációt ehhez, melyet alább szeretnék bemutatni:

Nagyon jó volt összerakni ezt a sorozatot. Jó volt kalandozni a különböző megvilágítottságú korongfotókon!