2023. február 22., szerda

2,7%-os, 33h 42m-es holdsarló

 2023. február 21-én este nagyon jó körülmények voltak a korai holdsarló észlelésére. Az égbolt egész nap fantasztikusan tiszta volt. A szeles, napsütéses idő, valamint a 16-20 fokos országos hőmérsékletek pedig már inkább egy március végi-április eleji napot idéztek.

A szokásos tetthelyre 17 óra körül értem ki. A naplemente csodálatos színeiben gyönyörködtem a távcső összeszerelése közben. Nem sokkal később érkeztek meg társaim is: Forgács Attila és Rózsa Ferenc, majd Mocsár Gábor is. Így négyesben kerestük a holdsarlót. A könnyűnek ígérkező látványt 48 perc kínszenvedés után pillantottuk csak meg. A 34 óra körüli sarlót ennyi időn át fedték el előlünk a felhők. Az egész égbolt derült volt, viszont pont a kritikus helyeken voltak lencsefelhők, melyek makacsul és pofátlanul belerondítottak az észlelésbe. 16:48 ÚT-kor a holdsarló 33 óra 42 perces volt. Gyakorlatilag már ekkor látszott a hamuszürke fény, mely végig erős volt.


Sajnos még ezután is 10 percet várni kellett mire a távcsővel elkezdhettem a fotózást. Viszont a Hold már nagyon alacsonyra kerül és a nyugodtság is brutális volt. A távcsöves fotó emiatt nem lett túlságosan részletgazdag. Viszont teleobjektívvel annál érdekesebb, szebb fotókat lehetett készíteni a felhők között bujkáló Holdról.

Nagyon szép este volt, a légkör minősége is pont holdsarlózáshoz lett szabva. Ha ilyen légkör lenne egy sokkal fiatalabb (18-20 órás) sarlóhoz, biztosan meg lehetne pillantani. Csak pofátlan felhők ne legyenek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése