2012. március 23., péntek

Ic 417

Márciusi estéken a Szekeres még magasan jár ám a melegebb idő miatt nagyon kényelmesen észlelhető az égbolt ezen területe. Az m37 és M38 jelű nyílthalmazoktól nem messze fekszik egy érdekes terület, ahol az Ic417 is fekszik. A Tejút ezen részében iszonyú mennyiségű csillag van és két éjjelen keresztül rajzoltam csak a csillagmezőt. Tegnap este a nagyon tiszta légkörnek köszönhetően az észlelés végén magát az Ic 417-et is sikerült jól tanulmányoznom: alakja É-D-i irányban megnyúlt, s csillagok sziporkáznak a felületén. Olyan látvány mintha egy ködbe ágyazott csillaghalmaz lenne.
Egyéb érdekességek is vannak ám itt; az LM közepén lévő 5 magnitúdós csillag mellett a Stock 8 csillagai tűnnek elő, valamint a főtémától ÉNy-ra az STF 698 jelzésű szép kettőscsillag is látható. Órákra a távcsőhöz láncolja az embert ez az égterület.

2012. március 21., szerda

M42-43



Én sem vagyok teljesen magamnál hogy március közepén jut eszembe Orion-ködöt rajzolni. De végül is sikerült megörökítenem ezt a hatalmas képződményt, igaz három nap és 5 óra hossza kellett hozzá.
A megfigyelés eléggé komplex volt: első nap a fényesebb csillagok kerültek a lapra a rossz átlátszóság miatt, a második napod az összes látható csillag (kb. 12,5-13 magnitúdóig.) harmadik nap pedig a köd szerkezetét örökítettem meg. A nagyításokat is gyakran váltogattam; a jó hmg érdekében 88X-al nézelődtem, viszont a köd átfogó képét csak 35X-ös nagyítással. A középponti tartományt még 176X-al is megnéztem...
Érdekes volt hogy tegnap éjjel a jó átlátszóság meghozta a gyümölcsét és habár halványan is, de látszódott az M42 DNy-i részén átívelő "ködgyűrű" két legfényesebb részlete is.
Az M42 Kis elnyúlt, jól látható ködfoltnak látszott és e ködkomplexumtól D-i irányba megpillantható volt az iota Orionis körüli ködösség is. É-ra pedig az NGC1973 körüli ködösség is kivehető volt, de az már nem fért bele az előre kiválasztott égszeletbe.

2012. március 18., vasárnap

NGC2392


Ismét párás légkör fogadott szombat este, ám valamicskével jobb mint tegnap, viszont a nyugodtság nagyon jó volt. Úgy gondoltam hogy ha már az átlátszóság nem túl jó kihasználom az alkalmat hogy planetárisokra vadásszak. Első célpontom az híres Eszkímó-köd volt. A 10 magnitúdós fényességet alapul véve azt gondoltam nehéz lesz rátalálni, ám végül elképedve  vettem tudomásul hogy planetárisoknál még a 11 magnitúdó sem halvány mert fényük egy kicsiny képződménybe koncentrálódik. Az NGC2392 gyakorlatilag ragyogott az LM-ben. 88X-os nagyításnál készítettem egy LM-rajzot majd egy 2X-es Barlow-al megnéztem a ködöt részleteiben. (itt megjegyzem amint tudok beszerzek egy jó okulárt mert ez a fókusznyújtó nem túl jó minőségű) A ködben 3 "régiót" láttam:  1- a központi csillagot, 2-Egy fényes 10-20"-es gyűrűt, 3-a legkülső halvány gyűrűt. A köd mindenfelé inhomogén volt, elég nehéz ezt rajzban visszaadni.

2012. március 17., szombat

NGC2841


2012 március 16-án este még szürkületben rájöttem arra hogy nem fogok valami jó égen észlelni. Az átlátszóság a zeniten kívül minden irányban rossz volt. Ez a tavasz hátránya: ha nincs légmozgás és napközben meleg van este hirtelen kezd hűlni a levegő és elérve a harmatpontot szépen elkezd a pára lecsapódni. Egy órányi várakozás után úgy döntöttem ismét hagyom a programot, és nézelődök a zenitben. Ott egész törhető volt az ég és bele is botlottam egy ködösségbe, a Nagy-Medve mellső mancsainál. Az Égabroszt megnézve megtudtam hogy az NGC2841 jelű galaxisba botlottam. 35-es nagyítással feltűnő volt a folt ezért úgy gondoltam lerajzolom. A fényereje 9,3 magnitúdó. Én távcsövön keresztül egy 2:4 arányban megnyúlt, a középpont felé enyhén fényesedő ködnek láttam. A közvetlen szomszédságában két csillag is van. A csillagmező nagyon szegényes! fotókon sokkal nagyobbnak mutatkozik:

2012. március 15., csütörtök

NGC2264

Úgy éreztem hogy a 100. blogbejegyzésnek valami különlegesnek kell lennie. Ez is lett; legalábbis számomra! Ezen az estén egy érdekes köd+nyílthalmaz komplexumot sikerült megfigyelnem. Az átlátszóság valamivel jobb volt mint a közepes de azért nem mondanám kedvezőnek. A ködösségnek a 30 perces megfigyelés alatt a három legfényesebb tartományát sikerült meglátnom. Legelőször az É-on lévő fényes csillagok által megvilágított ködfoszlányokat vettem észre. A "karácsonyfa" lába és jobb oldala szinte fürdött a ködben, s e két különálló részt egy halvány híd kötötte össze egymással. A nehezebben látható D-i fényes mező egy kis szabálytalan foltként látszott. Az észlelés befejeztével azonnal összehasonlítottam a rajzot a DSS felvételeivel és roppantul örültem a látványnak. Sikerült a Karácsonyfa halmazt az "ágain" lévó "hólepellel" együtt megfigyelni. Már ha értitek a metaforát...

2012. március 13., kedd

M81-82 20120312


Tavaszi estéken magasan az égen jár a Nagy göncöl, mely tele van csodás galaxisokkal. Ezen az estén a legismertebb galaxispárt vettem szemügyre. Az M81 M82 párosa csodás látványt nyújt, ráadásul tőlük DK-i irányban van még egy galaxis az NGC2077. Ezt is láttam de a látómezőbe már nem tudtam belegyömöszölni úgy hogy a két "óriás" is jól látsszon, így inkább a főtémákra koncentráltam. Mivel előtte már az M37-et lerajzoltam, a szemem nagyon jól alkalmazkodott a sötéthez és nagyon szép látvány fogadott; mindkét galaxis fényesen ragyogott az LM-ben. Az M81 ovális folt, fényes maggal, a M82 egy elnyúlt vastag szivar mely a közepe felé enyhén fényesedik - és érdekes volt hogy mindkét GX közelében volt szép fényes csillag; az M81-nek a felületén is látszott kettő. 20 perc alatt lekaptam mindkettőt, fentebb pedig láthatjátok a látvány silány reprodukcióját.

2012. március 12., hétfő

M37 20120312


Igazi kihívás lerajzolni ezt a halmazt; rendkívül sok csillag alkotja és a közepe nagyon sűrű. Gondoltam arra hogy nagyobb nagyításra váltok, de így sokkal szebb szerintem a látvány, és kerekebb, átfogóbb a kép. A halmaz legsűrűbb része egy kis cipőt formáz, külső részei sokkal ritkásabbak és négy irányba, négy csillagsűrűsödést tartalmaz. Szóval a külső részekkel együtt olyan "X" alakja van az M37-nek. Nagyon tetszik!