2021. január 19., kedd

A fagyos Tejút fotózása

 A blogom tíz éves története alatt, sokszor olvashattátok már, hogy mennyire szeretem a téli Tejút déli tartományait. Ha mondanom kellene egy régiót, amely nagyon a szívemhez nőtt, és amely mindenféle szempontból a kedvencem, akkor a Canis Maior - Puppis - Pyxis régióját jelölném meg. Számomra nincs is felemelőbb annál, hogy itt észleljek, mondjuk egy kristálytiszta márciusi estén, amikor szabad szemmel még a Puppis déli csillagai is "sziporkáznak". Április közepéig ezek a területek jól tanulmányozhatók, ám hamar eltűnnek a Nap sugaraiban.

Az előző bejegyzésem hírt adtam arról, hogy milyen kitűnő teleobjektívet tudtam szerezni. Sokat szeretnék ezzel az objektívvel fotózni, és már ki is találtam, hogy mi lesz az első nagyobb "projekt" amit meg szeretnék valósítani. Nos épp a fent említett kedvenc égterületet szeretném lefotózni. Azt találtam ki, hogy kijelölök 24 db izgalmas látómezőt, s ezekről készítek felvételeket. A látómezőm 5,8°× 4,5°, így a teljes égterület szisztematikus, teljes lefedettségű végigfotózása nagyon nehézkes, és hosszadalmas lenne. Éppen ezért választottam ki 24 területet ahol egy látómezőben nagyon sok objektumot meg tudok örökíteni. Készítettem tehát egy tervet arra, hogy mit szeretnék megörökíteni. Az 1. ábrán láthatóak a kijelölt területek.

1. ábra - A kijelölt 19 képmező, mely nagyjából lefedi az említett égterületet.

Nem titkolt vágyam ezzel a projekttel, hogy olyan területeket fotózzak, amelyek csak ritkán kerülnek az asztrofotósok szenzoraira. Milliónyi képet látunk az Androméda-galaxisról, a Plejádokról, az Orion-ködről és a hozzájuk hasonló közismert objektumról. Nos nem fogom ezeket fotózni! Amint végzek ezzel a projektemmel, új célterületet keresek, de olyat amiről szintén kevés képet láttam még. Ezzel szeretném bizonyítani, hogy az égen rengeteg érdekes dolog van a közkedvelt objektumokon kívül. Nagyon nagy a valószínűsége, hogy erősen déli fekvésű célpontokat választok majd, ugyanis a hazai asztrofotósok ritkán merészkednek -20 fokos deklináció alá. Pedig megannyi érdekesség rejlik ott, s kitűnő átlátszóságú éjjeleken nagyon is jó eredmények érhetőek el.

A fotózást kiterjesztettem kis mértékben a tavaszi ég alsó, déli vidékeire is. A Tejút folyama tavasszal alig 20°-kal húzódik a déli horizont alatt, így az itt található halmazok is a a galaxisunkhoz tartoznak. Gyakorlatilag a fősíktól legészakabbra lévő halmazokat a Légszivattyú, Vitorla csillagképek területén van mód észlelni nagyon tiszta éjjeleken. Az alábbi térkép mutatja azokat a területeket, melyeket majd ezen az égboltrészen fotózok:

Annak az 5 db képmezőnek a helyzete, melyeket a tavaszi égen szeretnék lefotózni.

A fotózást a lehető legjobb körülmények között szeretném végezni. Mivel nincs sok szabadidőm, egy este szeretnék kivonulni a Hortobágyra, és onnan egyszerre "learatni" az összes képmezőt. Az expozíciók időtartama 30-60 sec között lesz, és 10 db képet készítek majd egy-egy égboltrészről. A célom az, hogy legyen egy kellően részletes felvételsorozatom, és hogy minél több objektumot meg tudjak vizsgálni a felvételek alapján. Ez egyfajta kiegészítés lenne a vizuális megfigyelések mellé!
A felvételek elkészítésének sorrendjét jól kell majd meghatározni, mivel a 24 db térrész végigfotózása 10×30 sec időtartammal, holtidő nélkül is 90-100 perc. Nagy koncentrációt, és odafigyelést igényel a művelet.
De elképzelhető, hogy két-három turnusban tudom majd csak összeszedni a megfelelő mennyiségű expozíciót.

A felvételeket természetesen az észlelésfeltöltőre rakom fel, ám sorban itt is megjelennek majd. Az elkészült fotók meg lesznek számozva, a fenti térkép alapján, így be lehet majd azonosítani, hogy melyik képkocka, hol található az égen. Bízom benne, hogy 2021 tavaszán lesz egy olyan este, amikor többed magammal kivonulhatok észlelni a Hortobágyra és ez a nagy projekt megvalósulhat.

Amennyiben ezt a kitelepülést nem tudom megvalósítani, akkor Nagyvarsányból, vagy Debrecenből fotózom végig a területet. A Debrecenből való fotózás természetesen a legutolsó lehetőség. A képek tehát folyamatosan kerülnek fel, és frissülhetnek; amint készül a területről egy jobb fotó, minőségibb égbolt alól, a képet lecserélem és a jobbat rakom fel ebbe a galériába.

Az elkészült felvételek itt láthatóak:

Az M41 nyílthalmaz és környéke

Az M46-47 nylíthlamazok környéke

A Nagy Kutya "faránál" található nyílthalmazok

A Hajófara középső területei

A Cr 135 nyílthalmaz

Az NGC 2451 nyílthalmaz a déli horizonton


2021. január 14., csütörtök

Új ablak a Világegyetemre - Carl Zeiss Jena "Olympia" Sonnar 180mm f/2.8

Alap szinten szeretek asztrofotózni, és már régi tervem volt egy olyan objektív beszerzése mely kifejezetten alkalmas erre a feladatra, és a lehető legegyszerűbb felépítésű. Sokat kérdezősködtem, és asztrofotózással foglalkozó ismerősök egyértelmű ajánlásokat adtak számomra. Végül hosszú gondolkodás után letettem a voksomat az egyik sokak által kedvelt objektív mellett. Két fő szempontom volt: legyen minden manuális rajta, és a fókusza fix legyen. A fix fókuszra azért van szükség, mert alkalomadtán tranziens keresésre is használnám és így a képek összehasonlíthatóak. Másrészt azért legyen teljesen manuális mert nem szeretnék feleslegesen fizetni olyan ketyerékért, melyeket nem használok.

Az én Sonnarom :-)
Volt azonban egy probléma! Ez az objektív régi és nagyon is keresett. Nem volt könnyű olyan példányt találni, mely fél évszázad múltán is kitűnő állapotban van. Végül aztán csak sikerült vásárolnom egyet a kiszemelt eszközből. Hogy melyik ez a "legendás" objektív? Ez a Carl Zeiss Jena "Olympia" Sonnar 180mm f/2.8 jelölésű objektívje. Ez a Zeiss egyik nagyon jól sikerült sorozata, a "Sonnar" jelölés pedig egy bizonyos optikai elrendezésre utal.

A sok dicséret ellenére nem tudtam elképzelni, hogy egy 1939-től gyártott objektív hogyan vehetné fel a versenyt a mai modern eszközökkel. Kezdetben volt egy kisebb "adaptációs" problémám, ám ezt egy fémesztergáláshoz értő mesterember megoldotta. Rózsa Ferenc pedig sikeresen megfejtette milyen csavar illik a fotóállvány adapter furatába. 

A nappali fotózgatás során feltűnt, hogy az objektív még az f/2.8-as rekeszállásnál is igen markáns rajzolatot biztosít. Egyedüli hátránya a hatalmas 1350 g-os súlya, ami miatt 5 perc kézből fotózás már nagyon elfárasztja az embert. Ezeket azonban nem tekinteném hibának: mi vagyunk túl kényelmesek.
Tehát nappal nagyon jól teljesített az optika, az igazi meglepetés azonban éjjel ért. Először csak 2021.01.13-án tudtam kipróbálni a városi, fényszennyezett égen. Megdöbbentő volt, hogy a Canon EF-S 55-250 mm-es teleobjektívhez képest nagyságrendekkel több fényt lapátol össze. Szó szerint olyan mint egy "fényporszívó". Amihez a Canon teleobjektívemnek 20 másodperc expozíció kell, a Zeiss kihozza 6 másodpercből. 13 másodpercnél többet nem tudok exponálni még kitűnő átlátszóság mellett sem az erkélyünkről, mert az égbolt túl fényessé válik. Döbbenetes előrelépés számomra! Ez köszönhető a hatalmas 70 mm-es frontlencsének és a jó üveganyagoknak. Alig várom, hogy sötét vidéki égen is fotózhassak, s lássam mire képes az eszköz.

A frontlencse szemből nézve
Néhány fontosabb (asztrofotósokat érintő) adat amely ezt az objektívet jellemzi:

Gyártó: Carl Zeiss Jena Germany
Fókusz: 180 mm
Frontlencse átmérő: 70 mm
Rekeszértékek: f/2.8-22
Tömeg: 1350 g
Adapter: M42-es fotómenet
Látómező (Canon EOS 1100D-vel): 5°×3,3°

Egyéb műszaki jellemzőknek olvasson utána akit érdekel, én nem írok le többet. 

A csillagok képe különböző rekeszállásoknál. 8-as rekeszérték alatt már nem volt látható számottevő változás. Maximális f2.8-as rekeszértéknél a 70 mm-es objektívből 64 mm területet hasznosít a rendszer. A rekeszeléssel fellépő fényveszteséget egyszerű területszámolással levezethetjük. A felvételekhez a Szíriuszt választottam tesztalanyként.

Hogy mire szeretném használni? Nincs túl bonyolult fotós felszerelésem, és igazából nem is szeretnék nagyon professzionális módon az asztrofotózással foglalkozni. A tervem az, hogy a Tejútrendszer fősíkját fotózzam, főleg olyan területeket, melyek nem túl közkedvelt célpontok. Kedvenc célpontjaim a nyílthalmazok, sötét ködök.

Alább szeretnék mellékelni egy-két tesztfotót, egyelőre csak városból. Ezeket a képeket Debrecen belvárosából készítettem: 10×20 sec, ISO 800, f/2.8, Canon EOS 1100D

A Messier 41 jelű nyílthalmaz a Nagy Kutya csillagképben


A Messier 46-47 párosa és környéke. Számos nyílthalmaz látható eme gazdag Tejút-mezőben!

Az NGC 869 és 884 párosa a Perzeusz csillagképben. Ez az objektum magasan, a fejünk fölött delelt, így hosszabban tudtam rá exponálni.
A Messier 35 és vidéke; a nyílthalmazok különböző távolságban vannak, ezért más és más a méretük, fényességük. 

A téli tavaszi égbolt határának egyik kellemes nyílthalmaza a Messier 48


2021. január 3., vasárnap

BUÉK! - 2021 nyitánya

 Első észlelésem a 2021-es évben január 2-án történt. Ekkor készítettem három teleobjektíves felvételt három érdekes területről. Eredetileg 20×60sec-os sorozatokat akartam készíteni, ám a kelő Hold ezt megakadályozta. Így csak 3×30 ssec-os képeket készítettem. Ebből raktam össze az alábbi kis fotóösszeállítást. Remélem lesz még jobb is, és esetleg tavasszal, a kristálytiszta Horobágyi ég alól is sikerül alkotnom valamit. :-) Boldog Új Évet minden kedves olvasómnak!

Az Orion csillagkép - 2021.01.02., Nagyvarsány
Canon EOS 1100D + Canon EF-S 55-250 f4-5.6 IS STM teleobjektív
3×30 sec, ISO 1600, f/4

A Perzeusz csillagkép - 2021.01.02., Nagyvarsány
Canon EOS 1100D + Canon EF-S 55-250 f4-5.6 IS STM teleobjektív
3×30 sec, ISO 1600, f/4

A Bika csillagkép egy része - 2021.01.02., Nagyvarsány
Canon EOS 1100D + Canon EF-S 55-250 f4-5.6 IS STM teleobjektív
3×30 sec, ISO 1600, f/4


2020. december 26., szombat

A Jupiter és a Szaturnusz szoros együttállása

 Az év sokak által nagyon várt eseménye volt a 2020. december 21-én bekövetkező együttállás: ekkor a Jupiter és a Szaturnusz 6 ívpercre közelítették meg egymást. A média, tudományos közösségek is felkapták a témát, így nagyon sokan voltak kíváncsiak erre az égi jelenségre. Ám sajnos Magyarország területére december 21-én, a legnagyobb közelség idején vastag felhőtakaró borult. Alig készült fotó, megfigyelés a legszorosabb közelségről; országunk terültéről csak drón segítségével sikerült fotót készíteni 21-én, nagyjából 1050 m-es magasságból.

Az első fotóm a két égitest közeledéséről 2020.12.01-én 15:58 UT-kor
2020.12.05-én teleobjektívvel fotóztam a két bolygót. A Jupiter mellett jól látszanak a Galilei-holdak, ám a Szaturnusz megnyúlt alakja is felismerhető.

Őszintén szólva, én már december elejétől figyeltem a két bolygó közeledését, mert nagyon érdekelt a jelenség lefolyása; Jézus Krisztus születése kapcsán, az egyik lehetséges "Betlehemi" csillagjelölt ugyan ennek a két óriásbolygónak az együttállása lehetett. Tehát emiatt is hosszú távú megfigyelést terveztem ezekben a hetekben.
December elsejétől, amikor csak lehetett figyeltem, fotóztam a két bolygó közeledését. Így számomra annak ellenére emlékezetes, hogy a legszorosabb közelítést nem láttam. Nem akartam mindent egy lapra feltenni: volt egy baljós sejtésem az időjárással kapcsolatban. Ez sajnos be is igazolódott! Már a november is nagyon felhős, borult volt, ám az idei decemberhez hasonlóan pocsék időszakot még nem éltem meg. Gyakorlatilag, a december elejei, néhány derült estét leszámítva, öt héten keresztül nem láttunk napot sem! De az OMSZ közzétett olyan elemzést, amelyben leírták, hogy egyes területein az országnak 47 napja nem sütött a Nap. Mizser Attila a "Változócsillag adatbank" adatian mutatta be azt, hogy gyakorlatilag másfél hónapnyi "lyuk" tátong a grafikonon.

2020.12.10-én láttuk még az együttállást, ám ezután december végéig nem engedett a felhőzet.

Na, de azért esténként igyekeztem megfigyelni a két bolygót, amikor csak lehetett. Szerettem volna a nagy távcsővel egy látómezőben fotózni a jelenséget, de sajnos meg kellett várnom míg 50 ívpercnél közelebb kerülnek egymáshoz. A Canon EOS 1100D ugyanis a 127/1500-as Makszutov távcsővel 50'×35'-es LM-et ad. Ezeknek a felvételeknek az elkészítését azonban megakadályozta a felhőzet. December 23-án már valami esély kínálkozott a megfigyelésre; nyugaton, délnyugaton hét ágra sütött a nap. Nagyon irigy voltam, hogy ekkor Debrecen még ködben és esőben úszott. Sajnos ezen az estén is hoppon maradtam, a felhőzet teljesen zárt volt. December 10. után az első nap amikor újra láttam az együttállást az december 26-án este volt. Ekkor Tiszafüredről hazatérőben a Hortobágyi Nemzeti Park területén álltunk meg és lefotóztam az együttállást. A Jupiter már 35 ívpercre eltávolodott a Szaturnusztól, de a látvány így is fenomenális. Vajon milyen lehetett mikor 6 ívpercre voltak egymástól?!

2020.12.26-án este a Hortobágyi nemzeti Park területéről készítettem ezt a fotót, mikor már alacsonyan járt a két bolygó.

Egy közelebbi fotó a párosról.

December 28-án a két bolygó távolsága már elérte az 50'-et, így én már nem tudom majd nagy távcsővel lefotózni a párost. Számomra ez a lehetőség már nem adott. A december 26-i Hortobágyi megfigyelés után legközelebb 29-én este volt lehetőségünk megcsodálni a párost. Ekkor a kristálytiszta égen gyönyörűen látszott a két bolygó, távolságok már egy fokra nőtt. Lassacskán a Szaturnuszt maga mögött hagyja a Jupiter. Sok-sok év múlva fognak csak újra találkozni. 

December 29-én már egy fokra volt egymástól a két bolygó.

Összesen 5 alkalommal sikerült fotóznom az együttállást az elmúlt harminc napban az alábbi napokon: december 1-én, 5-én, 10-én, 26-án és 29-én. Sajnos a legszomorúbb, hogy 10-e és 26.-a között egyáltalán nem láttunk csillagos eget, így pont a legizgalmasabb pillanatokról maradtunk le.
A két bolygó távolodását még nyomon követem egy darabig, ám nagy kár, hogy gyakorlatilag alig láttunk valamit ebből a nagyon is hosszan tartó jelenségből. Bármilyen rosszul is hangzik; az időjárás egyszerűen katasztrofális volt. De ez már így sikeredett. Mi már nem valószínű hogy élünk addig, míg hasonlóan szoros közelségbe kerül a két bolygó.

Észlelő: Cseh Viktor
Helyszínek: Debrecen, Hortobágy
Távcső: 10×42 ED binokulár
Fényképezőgép: Canon EOS 1100D + különböző objektívek 
Szűrő: Hoya #4 Star Filter
 
Minden esetre ez úton kívánok mindenkinek Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet!
 

 

2020. december 15., kedd

Visszatérő nóvák galaxisunkban

Ebben a bejegyzésben egy igen érdekes égitesttípusról szeretnék nagyon-nagyon alap szinten beszélni. Inkább egyfajta észlelési ajánló ez. 

A változócsillagok megfigyelésével eddig nem sokat foglalkoztam, ám mostanában elkezdett érdekelni a téma. Különösen megfogott egy típus, a visszatérő nóvák csoportja. A visszatérő nóvák, a változócsillagokon belül a kataklizmikus változók csoportjába tartoznak. 

A kataklizmikus változócsillagok olyan kitörést mutatnak, melyet a felszín közelében, vagy a csillag belsejében lejátszódó termonukleáris folyamatok okoznak. Az explozív és nóvaszerű változók nagy része szoros kettőscsillag, komponenseik erősen befolyásolják egymás fejlődését. A kettőscsillag egyik komponenséről anyag áramlik a másikra. Ez az anyagmennyiség folyamatosan gyarapszik a társ "felszínén", majd egy kritikus tömeget elérve beindulnak a magfúziós folyamatok. Ekkor a csillag gyakorlatilag "lerobbantja" magáról a felgyülemlett anyagot. 

A visszatérő nóvák a kataklizmikus változók egy olyan csoportját alkotják, melyek abban különböznek a nóváktól, hogy két, vagy több kitörésüket észlelték 10-80 éves időintervallumban. Jelzésük "NR" - "Nova Recurrent".

A T Pyxidis kitörése 2011 áprilisában. A csillag nyugalomban 15,5 magnitúdós, ám akár 6,2 magnitúdóig is felfényesedhet.


Ez a változócsillag-típus azért érdekes, izgalmas mert kitöréseik ismétlődnek, és általában "látványosak", fényességük akár 10-12 magnitúdóval is megnő. Nyugalmi állapotban a csillag gyakran még a legnagyobb távcsövekkel is alig látható, míg kitöréskor még szabad szemmel is megpillantható némelyik. Nagyon izgalmas tehát várni egy-egy újbóli kitörésre. Mivel csak tíz ilyen csillag ismert a galaxisban, és mivel a kitörések között 10-80 év is eltelik, sajnos nem túl gyakori e jelenségek bekövetkezése. 

A visszatérő nóvák galaxisunkban (zöld csillagok jelölik őket). A piros csillagok az elmúlt évek "egyszeri" nóváit jelölik.

Visszatérő nóvákat a saját galaxisunkban az Androméda-ködben és a Nagy Magellán-felhőben ismerünk. A Tejútrendszerben jelenleg tíz visszatérő nóváról tudunk. Lássuk tehát ezeket a csillagokat. Mindegyikhez beszúrok egy, az AAVSO "Variable Star Plotter"-rével készített keresőtérképet. A térképek határfényessége csupán 9 magnitúdó, így ezek alapján csak kitöréskor lehetne megtalálni e csillagokat. Tehát inkább arról adnak tájékoztatást, hogy hol helyezkednek el ezek az égitestek az égen. Észleléshez nyomtassunk nagyobb határfényességű, szűkebb látómezejű térképet.

CI Aquilae

V394 Coronae Australis


T Coronae Borealis

IM Normae


RS Ophiuchi

V2487 Ophiuchi

T Pyxidis

V3890 Sagittarii

U Scorpii

V745 Scorpii


Mint látjuk, e csillagtípus főként a Tejút magvidékén, s a galaktikus egyenlítő közelében helyezkedik el. Egyedül a T Coronae Borealis van távol a fősíktól. 

Érdemes minden egyes derült éjjel rápillantani e csillagokra. Bár két kitörés között hosszú idő is eltelhet, ezek nem szabályosan követik egymást. Ha pedig kitörést észlelünk, vagy értesülünk, akkor bizony figyeljük meg minél többször ezeket a változócsillagokat.

Pagnotta szerint a következő égitestek is ígéretes visszatérő nóva jelöltek: V1721 Aql, KT Eri, V838 Her, V2672 Oph, V4160 Sgr, V4643 Sgr, V4739 Sgr és a V477 Sct. Ezek a csillagok hasonló módon viselkednek mint a visszatérő nóvák, némelyiknek a kitörését is észlelhettük már a történelem folyamán. Elképzelhető, hogy idővel újabb kitörés játszódik majd le rajtuk. Vagy már le is játszódott, csak pl. nem lehetett akkor őket észlelni. Ez a helyzet az U Scorpii-val; rendszeres időközönként tör ki, mégis van olyan, hogy a szokásos kitörés elmarad. Elképzelhető, hogy ez téli időszakra esik, amikor számunkra a csillag láthatatlan.

2020. december 6., vasárnap

Nova Persei 2020 (V1112 Per)

 A hosszú borult időszak alatt majdnem teljesen elfeledkeztem a Perzeuszban feltűnt fényes nóváról. Aztán 2020.12.06-án hajnalban a holdfényes égen megörökítettem. Ezt a fotót teleobjektívvel, 20×6 másodperc expozícióval készítettem. Mivel a fotóállvány nem követi az égbolt forgását, csak ilyen rövid expozíciókat tudtam megengedni magamnak. A holdfény szintén nem kedvezett, de azért könnyen látszik a nóva. Fényességét vizuálisan 9 magnitúdóra becsültem. Meg szeretnék próbálni vezetett felvételeket is készíteni, 250mm-es fókusszal is!

A 2020.12.06-án készített fotón már jól látható a nóva a holdfényes égen. Canon EOS 1100D + teleobjektív 55mm-en

A bejegyzés frissítése gyanánt szeretném közzétenni a még friss, ropogós fotómat amelyet nemrég készítettem, s mely feldolgozását épp most fejeztem be. Ezúttal a társasház udvarára lecipeltem a mechanikát és a garázsból táplálva vezetett fotókat készítettem 200mm-es fókusszal. Az eredmény; sokkal jobb felbontás, nagyobb határmagnitúdó és a nóva jobb láthatósága. A fényességet ugyan úgy 9 magnitúdónak becsültem.

A reggeli képhez képest ez sokkal jobban sikerült.

A fotó nagyobb felbontásban itt elérhető: 

https://www.flickr.com/photos/51054595@N02/50686856443/in/dateposted-public/

2020.12.08-án 19:10 UT-kor újabb fotót készítettem. Ezúttal 250 mm-es fókusszal fotóztam 30×30 sec expozíciót használva. A kitűnő égboltnak köszönhetően a felvételen a határmagnitúdó 14,5 magnitúdó környékén van.

2020.12.08-án készült felvétel egy részlete.

A fotó nagyobb felbontásban itt is elérhető:
https://www.flickr.com/photos/51054595@N02/50696163066/in/dateposted-public/

Igyekszem követni az égitest fényváltozásait a lehetőségeimhez mérten. Készítettem egy kis térképet, arról, hogy hol kell keresnünk a vendégcsillagot. A helyet nagyon egyszerű megtalálni, bár a nóva azonosításához már részletesebb térkép kell. A legjobb ha az AAVSO Variable Star Plotter-ével készítünk térképet, mert így könnyen tudunk fényességet becsülni.


Az AAVSO által összegyűjtött vizuális észlelések alapján kirajzolódó fénygörbe: 



2020. december 3., csütörtök

A bölcsek már úton vannak

2020. december 1-én megörökítettem a Jupiter és a Szaturnusz egymáshoz történő közeledésének egy pillanatát. Érdekes, hogy 2000 évvel ezelőtt, Jézus Krisztus születését is valószínűleg e két bolygó többszörös együttállása jelezte a napkeleti csillagászok tudtára. Ők bizony sok hónapos út után érték el Betlehemet, ahol megtalálták a Megváltót.

A mostani együttállásra húsz nap múlva kerül sor, így a bölcsek már rég úton kellett hogy legyenek annak idején, hogy több száz kilométer megtétele után elérjenek úti céljukhoz.

A témában két nagyszerű könyvet ajánlanék:

Ponori Thewrewk Aurél: Csillagok a Bibliában

Teres Ágoston: Biblia és asztronómia

Igyekszem én is követni az eseményt, és előre is boldog Adventi készülődést kívánok mindenkinek!