2025. május 28., szerda

0,7%-os 16h 00m-es korail holdsarló

 2025 május 27-én este nagyon jó körülmények között volt lehetőség arra, hogy igen vékony holdsarlót lássunk. Meg is ragadtuk az alkalmat!


Az észleléshez a jól bevált helyünkre települtünk ki. Itt azt láttuk, hogy az égbolt nagy része nyugaton felhős volt. A megfelelő helyen viszont volt egy szép nagy lyuk. Abban bíztunk, hogy a lyuk ott marad és a felhőcsíkok közötti résekben feltűnik majd a Hold keskeny íve. Az átlátszóság egészen jónak tűnt.



Az keresést, nézelődés napnyugta után kezdtük, és sokáig csak beszélgettünk. Amikor a Hold magassága megfelelőnek tűnt elkezdtük a felhőcsíkok alját figyelni. Hosszú percekig kerestük a sarlót. Nagyon fáztunk a szél miatt, de nem adtuk fel. Mocsár Gábor, Forgács Attila és Cseh Viktor elhatározta, hogy itt bizony pozitív megfigyelés lesz. Egyszer csak Attila felkiáltott: Megvan! A fényképezőgép kijelzőjén látta meg a holdsarlót és rögtön fotózott is. Én az órámra néztem, ami 19:01 UT-kor volt. A holdsarló kora ebben a pillanatban 15 óra 59 perc volt. Ekkor már tudtam, hogy Attila ezzel a képpel egy olyan holdsarlófotó birtokosa, melynél fiatalabbat magyar amatőr, Magyarország területéről legjobb tudomásom szerint még nem készített! Történelmi pillanat. Gábor és én egy perccel később kaptuk le a sarlót így mi hajszál pontosan 16 órás sarlót fotóztunk.

Binokulárokkal is figyeltük a Holdat. A távcsövekben a Hold íve olyan110 fokos ív lehetett, és két fényesebb terület volt rajta. Ezek a fotókon is kitűnően látszanak. Az ív teljességgel szakadozott, volt részletek nélkül. A levegő hullámzott és a sarló folyamatosan süllyedt. A látvány azonban fantasztikus volt aminek mindannyian többször is hangot adtunk. A Holdat nagyjából 21:15-ig, majdnem a helyi holdnyugtáig tudtuk követni. Fantasztikus este volt!



Mindhármunknak egyéni rekord született, igaz csak távcsöves. Jómagam 12 évvel ezelőtt láttam egy 19 óra 34 perces holdsarlót, így jócskán javítottam.

Hogy mikor lsz újra ilyen lehetőség azt nem tudom. Nagyon sok dolognak össze kell állnia! Most minden adott volt számunkra, és nagyon örülök, hogy meg tudtuk ragadni ezt a könnyen elillanó pillanatot!


2025. május 1., csütörtök

Tranziens a Lantban: TCP J19065629+4019093

 Ezt a 13,1 magnitúdós vendégcsillagot Yuji Nakamura fedezte fel 2025.04.29-én egy 100mm-es f/3.0-as refraktorra szerelt hűtött CCD kamerával. A csillag a Vegától 3 fokkal keletre jelent meg és utólag megtalálták a NMW csapat fotóin is.

CBAT: http://www.cbat.eps.harvard.edu/unconf/followups/J19065629+4019093.html


Jómagam 2025.05.01-én hajnalban fotóztam le a csillagot. Ez világidőben 2024.04.30-án 23:00 UT-kor volt a két óra eltolódás miatt. Az összegzett 10×30 sec fotón szépen látható a 13,74 TG magnitúdós égitest. Sajnos mivel egészen közel kellett fotóznom az erkély korlátjához, egy kicsit bemozdult a kép. Az erkély korlátjához értek a kábelek, és kicsit kitartották a tengelykeresztet. Ennek ellenére sikerült elcsípni a csillagot.



Tranziens a Skorpióban: TCP J16304038-3132197

Tadashi Kojima ezt a 12,5 magnitúdós tranziens objektumot 2025.04.21-én fedezte fel a Skorpióban, Egy 300 mm-es f/2,8-as teleobjektívre szerelt Canon EOS 6D kamerával. Úgy tűnik, hogy a vendégcsillag egy Mira változó lehet melyet 2MASS J16304044-3132204 néven ismertünk eddig.

 CBAT: http://www.cbat.eps.harvard.edu/unconf/followups/J16304038-3132197.html



Az égitest megfigyelése a városból nem volt egyszerű, mivel csak 11 fok magasan delelt, ráadásul pont az erős fényszennyezés irányában. A csillagot a bejelentést követő napon, április 30-án hajnalban sikerült megfigyelnem. Ekkor fényessége még 12,5 TG magnitúdó körül volt, bár nehéz volt kimérni az értéket. A fotózáshoz a 400 mm-es teleobjektívemet hívtam segítségül, így sikerült megfigyelnem a csillagot.