2022. október 26., szerda

Részleges napfogyatkozás 2022.10.25-én

 Hét évvel a 2015-ös napfogyatkozás után ismét egy viszonylag nagymértékű fogyatkozás volt észlelhető hazánkból. Sajnos az időjárás sokak számára keresztülhúzta az észlelés lehetőségét. Jómagam épphogy csak láttam belőle valamit. De azért végül is csak sikerült megfigyelni…

A jelenség Közép-Európából nézve délelőtt 11 óra körül kezdődött és 13 óra körül ért véget. Ez Debrecen esetében 11:19-es kezdést, és 13:38-as befejezést jelentett. A maximum12:25 körül következett be, ekkor a napkorong területének 38%-a került takarásba. Ez a fogyatkozás a 124-es Szárosz-család 13. tagja. 

Az október 25-i részleges fogyatkozás adatai

Típus: részleges napfogyatkozás
Takartság Debrecenben: 38%
I. kontaktus: 11:19 NYISZ
Maximum: 12:25 NYISZ
IV. kontaktus: 13:39 NYISZ

A jelenség megfigyelésére már jóelőre készültem: elővettem a 2015-ös napfogyatkozás leírását és olvasgattam. Jó volt emlékezni, felidézni azt a szinte tökéletes napot. Aztán megemlékeztem a 2021-es június napfogyatkozásról. Ez alig pár százalékos volt, de azért nagy élmény volt azt is megfigyelni a jelenséget.  A fogyatkozás megfigyeléséhez egy 127/1500-as Makszutov-Cassegrain távcsövet használtam, valamint egy 250 mm-es teleobjektívvel is fotóztam. A fényképezőgép a jó öreg Canon EOS 1100D volt. A kitelepülés nem volt tervben, mert az erkélyünkről a teljes esemény végig látszott volna, így onnan volt a legkényelmesebb megfigyelni. A nagy nap reggelén elvittük Barnit az óvodába, és a délelőtt folyamán elkezdtem készülődni, bár az ég szinte teljesen beborult. Sajnos az előjelek egy hidegfront érkezését vetítették előre, ami be is igazolódott. 11:19-re teljesen befelhősödött és ez makacsul tartotta magát egészen délután 17 óráig. 

A nap képe a felhőlyukakon keresztül.

Viszont a fogyatkozás fele körül – nagyjából délben – volt negyed órás idősáv, amikor mégis láttuk a fogyó napkorongot, mert elvékonyodott a felhőzet, s imitt-amott lyukak keletkeztek rajta. Ekkor teleobjektívvel fotóztam, a csorbult napot, aztán pár per elteltével szerencsét próbáltam a távcsővel is.

Összeszereltem a Makszutovot, felhelyeztem rá a fényképezőgépet, és vártam a réseket. Először napszűrő fóliával csináltam a dolgot, de azzal nem látszott semmi. Eszembe jutott, hogy talán a felhők megszűrik annyira a fényt, hogy nem kell a fólia. Levettem és elkezdtem fotózni. Egy-két kísérlet után beállítottam az expozíciós időt és sikeresen tudtam fotózni. Az elkészült képek jobbak lettek mint vártam, sikerült élesre állni, és a levegő nagyon nyugodt volt. Gyakorlatilag amiatt volt jó a nyugodtság mert a nap nem sütött igazán, így a tereptárgyak nem melegedtek fel, nem volt nagy légköri átkeveredés.

Az egyik jól sikerült pillanatkép: szűrő nélkül készült, éppen akkor, mikor a felhőzet kissé elvékonyodott.

Az élmények 12:10 körül értek véget, amikor a felhőzet teljesen összezárt és véglegesen meghiúsította a további észlelést. Természetesen még megvártam az esemény végét, hátha valahol szétnyílnak a felhők ám ez nem történt meg.

A napon most négy napfolt, foltcsoport is látszott, így ezek is emelték a látványt, hangulatot. A Hold hegyei, völgyei szintén fantasztikusan látszottak a megfigyelés során, ezeket nem azonosítottam, mert nem volt rá időm akkor.

Bár eléggé csalódott voltam, azért nagy öröm, hogy legalább ennyit is láthattunk belőle. Csupán az ország ÉNy-i sarkában volt teljesen derült, mert a frontrendszer onnan kisöpörte a felhőket. Sajnos a következő kismértékű napfogyatkozás 2025. március 29-én fog bekövetkezni kicsi, 10%-os takartságként.


Cseh Viktor

2022.10.27., Debrecen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése