2014. március 31., hétfő

2014.03.31. - 22h33m-es holdsarló észlelése

2014 márciusának utolsó napján egy feledhetetlen estét töltöttünk Virág Attila barátommal a cérnavékony újhold "társaságában". Nap közben nem tűnt túl rózsásnak a helyzet, ám estére - habár a légkör poros, párás is maradt - szépen szétoszlottak a felhők. 19 órára értünk a közös találkozási pontra, a nagyvarsányi töltés tetejére az egyik zsiliphez, és ott ütöttünk tábort. Holdsarló keresésénél nagyon fontos a tökéletes takarásmentes horizont; sokszor megesik hogy az utolsó néhány fokos égrészen leli meg a sarlót az észlelő. Sajnos a sarlót csak távcsővel láttuk; ez csak félsiker, de megérte!

DÁTUM: 2014.03.31.
ÉSZLELŐK: Virág Attila, Cseh Viktor
ELSŐ MEGPILLANTÁS: 19:12 (KözEI)=17:12UT
UTOLSÓ MEGPILLANTÁS: 19:38 (KözEI)=17:38UT
TÁVCSŐ: 15X70 óriásbinokulár


A távcsövünk felállítása után azonnal nekiláttam a sarló keresésének, kb 19 órakor. A légkör állapota elég gyatrának látszott, és tíz percnyi kínszenvedés után már azt hittem feleslegesen jöttünk ki. A szemem pihentetése végett pár földi célpontot vettünk szemügyre Attilával. Ezután újból nekikezdtem a kutatásnak. Hosszú keresgélés következett újból, s egyszer csak ott volt a látómezőben egy vékony, szinte leheletnyi darabka a Holdból. Gyorsan fikszáltam a távcsövet a szorítócsavarokkal (hogy még csak véletlenül se mozduljon el) aztán gyorsan az órámra néztem: "19 óra 12 perc! Ez bizony szép példány!" Megfigyelőtársam saját bevallása szerint még sohasem látott ilyen vékonyka holdsarlót - ezt nem is csodálom; távcső nélkül szinte képtelenség megtalálni a fényes égi háttéren!


Az első pillanatokban csupán a sarló ívéből vagy 80-90 foknyi ív látszott. Ezt 1/3 2/3 arányú részekre osztotta egy sötétebb hasadás a sarló ívén, Az É-i rész volt 1/3-nyi a D-i pedig 2/3. Nagyon halvány sárgásfehér színben játszott.

A sarló modellezett felszíne az észlelés idejére

19:28 - A Hold már 100-105 fokos ívvé nőtt s a kontrasztja is megemelkedett az égi háttérhez képest. Sokkal könnyebb kihámozni mint pár perccel ezelőtt. Viszont egyre mélyebbre süllyed a párás levegőben, így színe egyre narancsosabb.

19:31 - A horizontot  nagyjából 3 fokos magasságig felhők fedik, így már biztosak vagyunk benne hogy nem fogjuk látni a holdnyugtát. Valamint az is eldőlt; szabad szemmel sem fogjuk látni! De sebaj, tovább figyeljük az egyre halványabb ívdarabot.

19:38 - Ez az időpont volt az utolsó, amikor láttuk a Hold északi csücskét, kinyúlni a horizontközeli felhősáv és páratenger hullámaiból. Itt ért véget a rövid, nehéz de igazán élvezetes észlelés. 

Utólagos számolgatások után a sarló korát a legkorábbi megpillantáskor 22 órának és 33 percnek becsültem. Ez azt jelenti hogy a megvilágítottság csupán 1,2% volt. Térképek szerint a sarló ívében a sötét szakadást a Mare Smythii okozta amint már az észlelésnél is sejteni lehetett



Így néz hát ki egy vékony holdsarló, kevesebb mint 24 órával újhold után.

BÚCSÚ A TÉLTŐL: MÉLY-ÉG TÚRA III.

Kalandozásaim a Tejútban ismét folytatódtak; ma elhagytam a D-i területeket és egészen É-ra irányítottam a távcsövemet. Az Auriga-Perseus-Camelopardalis csillagképekben rengeteg a látványosság. Gyakorlatilag ez a része galaxisunknak - a Földről nézve - éppen a magvidékkel átellenben látható. Érdemes itt is elidőznünk, bár az egyre hosszabb éjjelek miatt a Tejút ezen része egyre nehezebben figyelhető meg.
Szokásomhoz híven, az észlelés legelején újból a D-i Tejútban kalandoztam. Még volt itt pár halmaz amiket mindenképpen szerettem volna megnézni és leírást készíteni róluk.

DÁTUM/IDŐ: 2014.03.30. 18:00-19:30
MŰSZER: 15X70 Scopium binokulár
LÉGKÖR: S-6 T-4

Cr 140: Ez a halmaz 6-7 d fényesebb, és 10-12 halványabb csillag laza csoportja. Valószínűleg közeli halmaz, ám szegényes, így nem túl feltűnő. Egy szögletes kérdőjelhez hasonlít.

Haffner 13: Igen tetszetős csoport; ködösségbe burkolózva láthatunk két előtércsillagot. Hosszasabban szemlélődve a ködösség felülete, grízes lesz, tehát némi részleges bontás mutatkozik. Nagyon esztétikus a csillagkörnyezet!

NGC2439: Egy fényes csillag körül látszik valamiféle ködösség, és vagy tucatnyi halvány csillag. Nehezen látható, talán nagyobb nagyítás jobb bontást eredményezne.

Ezután következett egy rövid pihenő; ittam ettem és sétálgattam a kertben majd pedig É-nak kormányoztam a műszert. Bár a sárga utcai lámpák fénye kissé zavart, de nem mindennapi látványosságokban volt részem!

M34: Nem tudtam hol kezdjem, ezért csak belőttem valahová a távcsövet, s a látómezőben az M34 volt látható. Hirtelen feltettem magamban a kérdést; "Hogy a csudába kerül ide az M41?" A két halmaz kísértetiesen hasonlít egymásra bár az M41 gazdagabb és sűrűbb. A fényesebb tagok viszont itt is egy "X"-alakot öltenek. Teljesen bontott, szép!

NGC1245: Szegényes kis halmaz. Fényes csillagok alkotják, és teljesen fel tudtam bontani, érdemes ránézni ha a környéken távcsövezünk.

Melotte 20: Ez a szabadszemes gazdag csillagraj, egy kis tejútfoltnak látszik szabad szemmel. Én úgy vélem méltó vetélytársa, a sokat emlegetett M45-nek és a Hyadoknak. A binokulárban káprázatos látvány: több tucat fényes csillag rajzolja ki a jellegzetes rombuszformát. Ez az objektum az én műszeremnek már túl nagynak is mondható; 7X50-es binokulárban még szebb!
NGC884-869: Újabb óriás a láthatáron! A látómező elképesztő: több száz csillag látszik.  Azt sem tudom hová nézzek. A két halmaz nagyon gazdag, sűrű és fényes. Az LM-ben mindenfelé csillagláncok kígyóznak. Nem is írok többet. Ezt látni kel!

Stock 2: Laza de gazdag halmaz, sok egyenlő fényességű csillagból áll. Mérete bő egy fok, és jól kiválik a környezetéből.

NGC957: Kis ködösségként létszik a műszeremben; fényes tagok alkotják de igazából nem túl feltűnő jelenség! 

Trumpler 2: Kis csillagfüzérnek mutatkozik, egy lágy ködösségbe burkolva. Hasonlít az előbb említett NGC957-re, bár annál határozottabb látvány.

NGC1528: Kis csillagupac; elsőre ködösségnek tűnik de sokáig figyelve sok-sok csillagot lehet felfedezni benne. Nagyon gazdag halmaz lehet!

NGC1545: Ha a térkép nem jelölné nem gondolnám hogy halmaz, simán átsiklottam felette.  Részben bontott, nagyon enyhe kis ködösségbe burkolva. Igazából pár fényes csillagot látni az előterében és lehet ezek zavarják a megfigyelését.

NGC1582: Egészen egyedi! Egy "S" betűre emlékeztető csillaglánc ragyog a fis ködösség felületén. Még sosem láttam ilyen megjelenésű halmazt! Részben csillagokra bomlik.

2014. március 30., vasárnap

BÚCSÚ A TÉLTŐL: MÉLY-ÉG TÚRA II.

A napokban elkezdett megfigyeléssorozatomat folytattam, a Puppis-Canis Maior-Monoceros tejútmezejében. Ragyogó, csillagfényes este volt, s sikerült újból rengeteg objektumot megfigyelnem. Íme hát a kis összeállítás azokról amiket megtaláltam. a Légköri nyugodtság nagyon rossz volt; annyira vibráltak a csillagok hogy nagyon; pl. a Szíriusz néha olyan felfényesedéseket produkált, hogy odakaptam a fejem mert azt gondoltam repülő!

DÁTUM/IDŐ: 2014.03.29. 18:20UT-19:45UT
MŰSZER: 15X70 Scopium binokulár
LÉGKÖR: S-3 T-4

 M41: A Szíriusztól 4 fokkal D-re található nyílthalmaz káprázatos látványosság; fényes csillagok alkotják, mérete 30' körüli, teljesen bontott. A legfényesebb halmaztagok egy "X"-szerű formációt alkotnak.

NGC2362: Ezt a nagyon kompakt csillagcsoportot a Canis Maior DK-i részében találjuk meg. Egyszerűen lenyűgöző;  a csillagoktól zsúfolt látómezőben ragyog a pici, nagyon tömör, ám fényes halmaz. A központi 4 magnis csillag még szabad szemmel is látható!

NGC2467: A Kszi Pup-tól 2 fokkal D-i irányban látható a halmaz; a kis távcsőben mint halvány kis ködösség látszott, bontás nélkül. Egy érdekes csillagfüzér végén ül mely másik vége a Trupler 9-hez látszik kapcsolódni.

Trumpler 9: Nem gondoltam hogy a horizont felett 15 fokkal egy ilyen kis távcsővel ráakadok egy ilyen halmazra. Jól látható, az NGC2467-el egy látómezőben. Csupán leheletnyivel halványabb nála, és megjelenése is hasonló.

NGC2482: Még mindig a Kszi Pup-nál legyeskedek. 2 fokkal K-re található a halmaz mely kis ködösségként mutatkozik meg, némi bontást mutat. Aranyos!

Teutsch 219: Laza szétszórt csillagcsoport a Rho Pup mellett K-i irányban; kb. 1,5 fokos, csoport egyenlő fényességű tagokkal, jellegtelen, bár jól kiválik a környezetéből.

NGC2264: A "Karácsonyfa-halmaz" igazi nagyágyú. jó 1 fokos elnyúlt csoport, ragyogó fényes tagokkal, némi ködösséget is érezni körülötte de a látómező annyira gazdag csillagokban hogy lehet csak ezek összeolvadó fényét látom.

NGC2301: Egy ezüstösen ragyogó kaszkádra figyeltem fel amint barangoltam a Monocerosban, s kiderült ez egy nyílthalmaz is egyben! Nagyon egyedi megjelenésű, egészen elnyúlt. Nagyon tetszik!

Dolize 24: Elég nagy kiterjedésű, diffúz ködösség, némi bontással. Eléggé szétszórt csoport ám a sötéthez adaptálódott szem, ezzel a kitűnő műszerrel azonnal kiszúrja.

NGC 2251: Kis méretű elnyúlt, diffúz ködösségként látható a rendkívül gazdag csillagmezőben. 

2014. március 29., szombat

BÚCSÚ A TÉLTŐL: MÉLY-ÉG TÚRA I.

A kora tavaszi időszakot mindig is nagyon kedveltem csillagászati szempontból. Ilyenkor sok a derült éjszaka, és a légkör is általában nagyon tiszta kitűnő lehetőség van tehát a mély-ég észlelésre. Idén március 27-28-nak estéin - mintegy elbúcsúzva a téltől - a Monoceros-Canis Maior-Puppis tejútmezejében észleltem. Nem előre kiválasztott objektumokat figyeltem meg, hanem a távcsővel barangolva figyelmesen szemlélődtem, s amint egy érdekes dologba botlottam (halmaz, köd stb.) azonnal utánanéztem hogy mi az. Kíváncsi voltam mit lehetne felfedezni a déli Tejútban egy kis távcsővel, bár néhány távolabb lévő érdekes objektumot is megnéztem.
 

DÁTUM/IDŐ: 2014.03.27-28 18:30UT-19:45UT
MŰSZER: 15X70 Scopium binokulár
LÉGKÖR: S-3 T-4

 

M35: A területen hemzsegnek a csillagok, méghozzá rajzolhatatlan mennyiségben. A halmaz teljesen bontott, bár a halvány tagok enyhe derengésbe burkolják. Ny-ra az NGC 2158 is iszonyú könnyen látszik, sőt még a kissé távolabb lévő 

Ic2156-2157 halvány pacái is előtűnnek a világűr mélyéből.
 

M46-47: Nagyon nagy kedvencem ez a látómező; amint e két eltérő karakterű halmaz tündököl egymás mellett, ráadásul még egy harmadik is feltűnik. A 47-es lazább de fényes csillagokból álló csoport, alakja engem állandóan a Sagittarius csillagképre emlékeztet. A 46-os rendkívül gazdag, nagyjából egyenlő fényességű csillagokból áll, szinte izzik a csillagportól. A harmadik halmaz NGC2423 lágy ívekkel kapcsolódni látszik az M47-hez, bár távolabbi csoport. Az LM nagyon látványos!
 

M93: A másik nagy kedvencem az M46-47 párosa mellett. Bár a halmaz pici, mégis rendkívül jól látható, sűrű, nyíl alakú kis ékszerdoboz. Egyszerűen megunhatatlan látványosság a Puppis É-i részén.
 

NGC2360: Kis csillagfelhő egy 6 magnis csillagtól Ny-i irányban. Részlegesen bontott, eléggé fényes.
Mel 71: A jellegzetes csillagkörnyezetben, könnyen azonosítható. Kis méretű, ködöcskeként látszik, előterében 3 halvány csillaggal.

 

M50: Látványos, teljesen bontott nyílthalmaz, kb. 30'X40'-es méretű. A csillagmező nagyon szép, errefelé.
 

NGC2343: Kompakt, ám fényes halmaz, mely a binokulárban nagyon szép látványt nyújt. Részlegesen bontott, jól kiemelkedik a környezetéből.
 

NGC2353: Egy 6 magnis csillagból, legyezőszerűen látszanak szétterülni a halmaztagok nagyjából É-i irányban. Szinte teljesen bontott, egyedi megjelenésű.
 

NGC2539: Egy 5 magnis csillag tőszomszédságában látható ez a gyönyörűség, kicsit távol a galaktikus egyenlítő síkjától. Diffú, jól bontott csoport, nagyjából egyenlő fényességű csillagokkal. Gazdag, jól kiemelkedik a környezetéből.
 

M48: Laza halmaz, fényes tagokkal melyek 1 fokos területen vannak szinte egyenletesen szétszórva. A szív alakzat, bár összeállt ha nagyon koncentráltam, nekem néha inkább horogkereszt alakúnak tűnt a halmaz.
 

NGC2174: Magasan az Orion É-i szegletében bújik meg ez a szép ködösség, mely valóban egy diffúz köd, nem csak látszólag. A tőszomszédságában lévő 2175-ös halmaz is látszott bár maga a köd feltűnőbb, szinte azonnal szembeötlik, amint az ember errefelé barangol távcsövével.
 

Cr 69: A Lambda Ori halmazra mindig vetettem egy-egy pillantást, mikor távcsöveztem. A szabad szemes 'nagyvad' binokulárban egészen káprázatos. Bár az LM jó részét kitöltik a szétszórt csillagok, mégis egységes a látvány. Igazi klasszikus!
 

M1: Pici gyertyaláng alakú ködösségként tűnik fel a Bika szarvai között. Könnyű célpont.
 

NGC1502: A Kemble kaszkáddal együtt ez a kis nyílthalmaz, igazi ékkő az É-i Tejútban; mintha egy szétszakadt gyémánt nyaklánc repülne az égen. Az LM mindenütt ragyog a fénytől. A kis nyílthalmaz, nagyon kompakt, de jól bontott.
 

M51: Jól látható a galaxispár mint kettős bolyhos ködösség. Bár kicsi a nagyítása a műszernek, mégis látványos a csillagváros.
 

M63: Igen fényes, feltűnő Galaxis. Alakja elnyúlt, és az előterében lévő 9 magnis csillag is jól látható. Kifejezetten tetszik!

2014. március 24., hétfő

Binokulárral a Holdon

Forgolódok össze vissza...nem tudok visszaaludni...hátamon fekve kinyitom a szemem és az órámra nézek: 03:47 - "Nos amúgy is korán akartam kelni"
2014. március 24.-nek hajnala van. Mivel már többször is megjártam a légköri nyugodtsággal mostanában, meg a Hold is alacsonyan jár, úgy terveztem hogy most a 15X70-es binóval fogok észlelni. Az ég már világosodik de semmi probléma! Szóval kipakoltam mindent ami kellett és beletekintettem a dupla okulárba. Az első pillanatokban visszahőköltem a hatalmas fényáradattól, de később megszoktam...


Az okulárba tekintve először is fókuszálni akartam de aztán mégsem tettem. A Hold fázisa 49,4% a Colongitudo értéke pedig 184,4° azaz a napkelte terminátora a túloldalon valahol az Aitiken kráter közelében van. Nagyon érdekes volt megfigyelni hogy az életlen képen a terminátor ugyan olyan horpadásokat produkál, mint amiket néhanapján a bolygókon látunk. Két ilyen erős anomáliát figyeltem meg melyeket két sötét tenger okozott; Mare Voparum és a Mare Imbrium.

A fókuszálás után a legfeltűnőbb alakzat az Appenninek ragyogó hegylánca volt, mely mintegy 45°-ban döfte át az árnyékhatár vonalát.
É-ról D-felé haladva a következő érdekes alakzatokat rögzítettem:
A Plato kráter igen feltűnő, sötét. Nem csoda hiszen 104 km-es méretével még ilyen kis nagyítással is könnyű célpont. Az Imbrium medencében szépen sorakoztak a kis hegyecskék; Mons Pico, Montes Tenerife - ezek fehéren ragyogtak az esti napfényben. Copernicus; jól látható struktúrát mutat, a falainak teraszos szerkezete sejthető, a központi hegyecskéi jól látszanak, a Ny-i kráterfalnál éles árnyékok vannak. Jóval délebbre a Rupes Recta ragyogó, egyenes vonala vonta magára a tekintetemet, még a kis Birt-krátert is látni lehetett. A Deslandres-síkság nagyon érdekes volt; súrló fényeknél az öreg romos alakzatnak valóban kráter formája lett. Ny-i falai éles árnyékot vetnek. A Hell-kráter árnyéka egészen benyúlik a terminátorig, mint egy sötét vonal. A D-i krátermezőn medig a jó öreg óriások trónoltak; Willhelm, Tycho, Magnius, Longomontanus, Clavius és Moretus. Kissé nyugatabbra a Schiller-Zucchius ősmedence sötétebb árnyalatú foltjait is láthattam. A következő napokban ez az ősi formáció egyre jobban előtűnik, s talán a falmaradványait is azonosíthatjuk.


Nagyon nagy élmény volt a mai reggel, érdemes binokulárral is a Hold nyomába eredni. Ennek az észlelési módnak is megvan a maga esszenciája, pl. az erősen látszó, földfény, a környező mezőcsillagok látványa és a térhatás amit a kétszemes betekintés ad.



A fentebb látható kép a Holdfelszínt ábrázolja az adott nap hajnalán; ilyennek láttam a Holdat!

2014. március 22., szombat

Háborús övezetben: A Boskovich

 A Holdunk állandóan szinte mindig pontosan ugyan azt az oldalát fordítja felénk; vannak területek ahonnan a Holdról nézve a Föld szinte mindig a zenit környékén tartózkodik, csupán néha imbolyog ide-oda. Ez a holdkorong központi része, - mely a legjobban tanulmányozható a Földről nézve - s igen érdekes területnek számít. Az itt található felszíni képződményeket, pontosan "felülről" figyelhetjük meg, ráadásul a felszín rendkívül változatos formációkat mutat.
Itt található az az egyedülálló épségű törmeléktakaró, mely akkor vetődött ide amikor a Mare Imbrium-ot létrehozó becsapódás bekövetkezett. Több száz, ezer négyzetkilométeren keresztül követhetőek ezek a nyomok, hegységek, dombságok és egyéb párhuzamos kiemelkedések formájában.

Ezen az izgalmas környéken található a Boskovich-kráter is. Ez az alakzat egy valóságos "háborús veterán", mivel igen öreg alakzat, és bár megsínylette az idők viharát, mégis tartja magát. Ez a 46km-es kráter kísértetiesen hasonlít a tőle K-re lévő Julius Caesar-ra, mely szintén megérne egy külön bejegyzést. Továbbá olyan "alapműnek" számító formációk vannak még a környéken mint pl. Rima Ariadaeus, Rima Hyginus, Manilius, Agrippa-Bodin páros...
A Boskovich még teliholdkor is igazán feltűnő, jobban mondva ilyenkor igazán feltűnő! Ennek oka az hogy a kráter talaja igen sötét, mitha annak idején feltöltődött volna, s egy pici rianás is található benne. A Ny-i falszakaszokat teljesen lerombolta, betemette az Imbriumból kivetődött anyag. Alakja hatszögre hasonlít.
A területről egy műholdas kép látható fentebb növekvő holdfázisnál, valamint a rajzos észlelésem lejjebb amely fogyó fázisnál készült.


Észlelő neve: Cseh Viktor
Lakhely: 4812 Nagyvarsány Kossuth út 13.
Észlelés helye: 4812 Nagyvarsány Kossuth út 13.
Észlelés időpontja: 2014-03-22 03:50:00
Észlelés vége: 04:12
Objektum neve: Boskovich
Műszer típusa: 102/1000 akromát
Műszer átmérő (mm): 102
Műszer fókusz (mm): 1000
Eredő fókusz (mm): 1000
Okulár típusa: ortho
Okulár fókusza (mm): 4
Nagyítás: 250
Nyugodtság: 3
Átlátszóság: 3
Hőmérséklet: 6
Leírás: Ezen a reggelen igen rossz légköri nyugodtság fogadott. Általában mindig tervezetten észlelek, de most hosszas szemlélődés után a Boskovich romkrátert választottam. Az öreg, félig betemetett kráter belsejében kezdenek egyre nagyobb térrészt elfoglalni az árnyékok, a holdi késő délutánban. A Ny-i fal egészen szétterült, lépcsőzetesen ereszkedik a kráter belseje felé. A Mare Imbriumból kivetődött anyag, jókora mennyiségben érkezett a Boskovich-ra. Mindenfelé párhuzamos hegyvonulatok szabdalják a felszínt. A kráter feneke nagyon sötét a környezetéhez viszonyítva; kb 4-es intenzitású. A fenéken lévő rianás nem látszott bár ilyen borzalmas légkörnél nem is csoda.

2014. március 21., péntek

Dóm a kis síkságon

 Sokszor rácsodálkozom arra hogy égi kísérőnkön a jól ismert nagy struktúrák mellett, milyen sok kisebb tájegység - avagy "járás" - egyedi környék létezik. Mindnek más az arculata, felszínformái, érdekességei.
Sokat konzultálok Földvári Istvánnal, aki felhívta figyelmemet arra az érdekes tényre hogy igenis van még mit felfedezni a Holdon; még az amatőrcsillagászok számára is. Az alábbi észlelés fő célpontját, a kis névtelen dómot is nemrég fedezték csak fel olasz amatőrcsillagászok (ismeretei szerint). De ne szaladjunk ennyire előre!

Nézzük meg azt a kis tájegységet ahol ez az érdekes objektum található. A kis síkságot

Ny-ról az Altai hegység, DK-ről a Piccolomini óriáskráter É-ról pedig a Polybius határolja. Gyakorlatilag ez egy kis "terra" síkságnak mondható. A Tycho egy fényes sugársávdarabkája éppen itt hasít keresztül.
Gyakorlatilag a kis síkság olyasfajta képződmény lehet mint a Lacus Veris a Mare Orientale gyűrűi között. Ugyanis a Rupes Altai valószínűleg a Mare Nectaris egyik külső gyűrűjének maradványa. Talán ez a kis síkvidék is egy hasonló síkság volt hajdanán.
A híres Rükl atlasz 57. oldalán láthatjuk a kis síkságot amelyről egy kis inzertet beszúrok ide is. A környezet nagyon könnyen azonosítható; rengeteg apró kráterecskét láthatunk a talajon, ezek közül két nagyobb 7-8 km-es is akad; a Piccolomini N és D. Az Altai hegység fogyó fázisnál igen éles árnyékokat vet a talajra, melyek mélyen a síkság belsejéig nyúlnak. Egy nagyfelbontású képet is beraktam az észlelés utánra, amely nagyon hasonló megvilágítottság mellett készült. Rendkívül változatos domborzati formák láthatóak még az én kisebb 10cm-es távcsövemmel is, amelyeket nem vetettem papírra - lévén hogy annyira bonyolultak!



Észlelő neve: Cseh Viktor

Lakhely: 4812 Nagyvarsány Kossuth út 13.
Észlelés helye: 4812 Nagyvarsány Kossuth út 13.
Észlelés időpontja: 2014-03-21 03:00:00
Észlelés vége: 03:25
Objektum neve: Névtelen dóm az Altai D-i részén
Műszer típusa: 102/1000 akromát
Műszer átmérő (mm): 102
Műszer fókusz (mm): 1000
Eredő fókusz (mm): 1000
Okulár típusa: Plössl, ortho
Okulár fókusza (mm): 6
Nagyítás: 159
Szűrő: GSO W56 zöld
Nyugodtság: 5
Átlátszóság: 4
Hőmérséklet: 6
Leírás: Nemrég értesültem ezekről a névtelen kis dómokról, s ezen a reggelen a kedvező megvilágítást kihasználva észleltem is őket. A Polybius krátertől mintegy 100km-re D-i irányban találhatjuk azt a kis síkságot, melyet Ny-ról az Altai DK-ről a Piccolomini határol. A síkságon két 7-8km-es és töb kisebb kráter látható, ám a legfeltűnőbb képződmény az egy kis dóm majdnem pontosan a síkság közepén. Mérete úgy 7-8 km lehet és igen jól látható; nem is túl nehéz alakzat. A Piccolomini D-től egy kráterátmérőnyire DK-i irányban. A területen nagyon szép a fény-árny játék! Az Altai egy magasabb tömbjének árnyéka egyészen benyúlik a kis 'D' jelű kráterig.

Itt pedig a nagyfelbontású fotó (a kis nyíl a dómra mutat):


2014. március 16., vasárnap

A Miyamori-völgy

 A Lohrmann és Riccioli kráterek között - mintegy azokat összekötve - egy szép völgy húzódik meg. Ezt az érdekes alakzatot személy szerint nem ismertem, addig míg Földvári István kollégám fel nem hívta rá a figyelmemet. Feltűnő hogy D-i lejtője jóval meredekebb mint az É-i. Sőt É-on inkább lankás emelkedésben végződik.
A képződmény területébe több kis kráter vágódott be - melyek nem is annyira kicsik; még a Lohrmann M is jó 6-7 km átmérőjű. A völgy É-i részén a térképek szerint egy rianás fut DNy-ÉK irányban, bár ez a megfigyelés idején nem látszott, helyesebben fogalmazva, a völgy nagy része árnyékban volt.
A völgyet egy japán megfigyelő Sakuzo Miyamori írta le 1936-ban.

Észlelő neve: Cseh Viktor
Lakhely: 4812 Nagyvarsány Kossuth út 13.

Észlelés helye: 4812 Nagyvarsány Kossuth út 13.
Észlelés időpontja: 2014-03-14 20:00:00
Észlelés vége: 20:30
Objektum neve: Miyamori-völgy
Műszer típusa: 102/1000 akromát
Műszer átmérő (mm): 102
Műszer fókusz (mm): 1000
Eredő fókusz (mm): 1000
Okulár típusa: ortho
Okulár fókusza (mm): 4
Nagyítás: 250
Szűrő: GSO W56 zöld
Nyugodtság: 6
Átlátszóság: 3
Hőmérséklet: 8
Leírás: Egy újabb szimultán holdészlelés Földvári István Zoltánnal. A kis listánkról egy újabb objektum került elő: A Miyamori-völgy, mely a Lohrmann és a Riccioli között húzódik, tölcsér alakban. Az okuláron keresztül 250X-es nagyításnál varázslatos látvány, amint egy sötét hasadék húzódik egészen a Lohrmann-ig a terminátor mögül. Ez maga a völgy. A látómezőben van a Lohrmann is, valamint a Lohrmann M, B, BA jelű kráterecskék. A völgy D-i falai meglehetősen csipkézettem, szinte fűrészfogszerűen redőzött.

2014.03.14. Nagyvarsány

2014. március 15., szombat

Byrd-Peary régió

Észlelő neve: Cseh Viktor
Lakhely: 4812 Nagyvarsány Kossuth út 13.
Észlelés helye: 4812 Nagyvarsány Kossuth út 13.
Észlelés időpontja: 2014-03-08 18:15:00
Észlelés vége: 18:40
Objektum neve: Peary-Byrd kráterek
Műszer típusa: 102/1000 akromát
Műszer átmérő (mm): 102
Műszer fókusz (mm): 1000
Eredő fókusz (mm): 1000
Okulár típusa: ortho
Okulár fókusza (mm): 4
Nagyítás: 250
Szűrő: GSO W56 zöld
Nyugodtság: 5
Átlátszóság: 4
Leírás: Földvári István Zoltánnal karöltve folytattuk az általunk betervezett szimultán észleléseket. Ezen a márciusi estén a jó időnek és a kedvező É-i librációnak köszönhetően, a Peary-Byrd krátereket figyeltük meg.
Magyarországi idő szerint 19:00-kor kezdtük meg az akciót, s hamar megtaláltam az adott krátereket. Nagyon könnyű volt őket megtalálni, és később emiatt azt gondoltam talán nem is jó alakzatokat rajzoltam le; de végül megnyugodtam hogy igen.
A Byrd kráter igen feltűnő jelenség volt az É-i póluson a hozzá csatlakozó Giojával együtt. A Byrd belseje napfényben fürdőzött, bár a sáncfalai jól látható árnyékot vetettek. A kráter belsejében inhomogenitások látszottak; ha a levegő nyugodtabb lett volna, biztosan összeálltak volna a részletek. Így azonban nem. A kisebb Gioja-kráter belseje szinte teljesen árnyékos volt. Ez az alakzat nyilván nem olyan lapos mint É-i szomszédja ezért a napfény, nehezebben jut bele.
Tovább vonulva a sark felé a Peary-t láthattam meg; bár elnyúlt, lapos ellipszis csak, mégis jól kivehető. Közte és a Byrd között - pont a sáncfalakon - egy kis kráterecske látható.
A Peary-ból kiintulva egy éles hegyvonulatot láttam amely túlfutott az árnyékvonalon. Rükl holdatlaszában a poláris régiókat tanulmányozva arra jutottam hogy e Hermite-Rozhdestvenskiy közötti hegyes vidék lehet. Ez már valóban a Hold túlsó oldalának egyik alakzata.
Nagyon izgalmas észlelés volt, csak sajnos nekem az erős szél miatt abba kellett hagynom az észlelést. Rádaásul a rajzvázlataim is eltűntek.
De a lényeg hogy a leírás valamint ami a főbb; a közös észlelés emléke megmarad.


2014.03.08. Nagyvarsány

A Mare Serentitatis világítótornyai

A holdészlelők figyelme - az enyém is - általában a terminátor menti alakzatokra irányul. Az árnyékhatár mentén a legplasztikusabb a táj, s ennek oka hogy a látszattal ellentétben a Hold felszínformái is lankás emelkedőkből állnak csupán. A korai holtészlelők úgy ábrázolták ezeket az alakzatokat, mint merészen a magasba törő hegységeket, völgyeket. Tehát a napkelte/napnyugta egy holdbéli tájon, az árnyékok segítségével mutatja meg annak arculatát. Ám mi történik magas napállásnál?
A teliholdhoz közeledve személy szerint egyre kevésbé figyeltem égi kísérőnkre, mondván; úgysem látni ilyenkor semmi érdekeset. 2013 márciusának közepén ez a véleményem teljesen megváltozott, hiszen van amit csak ilyenkor látni; óriási kráterek tűnnek el a szemünk elől, és apró alakzatok mutatnak hihetetlen fényességet...
Földvári István Zoltánnal már több közös szimultán 'projektem' volt, így adta magát az ötlet hogy 2013 március 14.-nek estéjén vegyük szemügyre együtt az egyik legszebb tengert a Hold innenső oldalán. Vajon hány kráterecskét tudunk összeszámolni annak belsejében?
A megfigyeléseket 10cm-es lencsés távcsővel végeztem 158X-os nagyítással, valamint egy GSO W56-os zöld szűrővel. A képet élesre állítva szoktattam a szemem a felszín részleteihez, s elkezdtem először figyelni a 'nagyobb' krátereket: Linné, Bessel, Very, Deseilligny, Sarabhai, Sulpicius Gallus, Bobillier stb. Ezel szerkezeti elemeket is megmutattak magukból:
Bessel - érdekessége hogy egy sugársáv halad át rajta, valószínűleg a Tycho-ból ered. Akkor rakódott le mikor a hatalmas becsapódás megtörtént, távol innen a D-i krátermezőn.
Plinius - Igen bonyolult albedoalakzatok figyelhetőek meg benne.
Menelaus - Véleményem szerint magas napállásnál a terület egyil legszebb krátere: igen fényes gyűrűként ragyog, belsejében a hegyecskék fénylenek.
Ezek után következett a számlálás, mely a Mare Serentitatis területére korlátozódott. A kis fénylő pontocskák száma három számolással 70-75 közé esett. Meglepő eredmény, hiszen ki gondolná hogy kis távcsővel, magas napállásnál ennyi minden megfigyelhető egy viszonylag kis területen. Külön érdekes volt - már ha albedoalakzatoknál tartunk - a Mare Serentitatis határánál, a Pliniustól kissé É-ra megfigyelt éles sötét határvonal. Tényleg éles határ van az innen D-re eső Mare Tranquillitatis-ra átlépve.
További érdekes terület volt a síkság ÉNy-i szeglete, ahol fényes sávok, sávdarabkák láthatóak, egymásra rakódva; két 'X'-et formáznak a Rima Calippus közelében.
Ha már tengerről van szó engem ezek a pici, szinte csak ilyenkor látható fiatal kráterek azonnal a világítótornyokra emlékeztettek. Innen jött a kis szimultán megfigyelés címötlete is.
2014.03.14. Nagyvarsány