A Jupiter és a Szaturnusz szoros együttállása

 Az év sokak által nagyon várt eseménye volt a 2020. december 21-én bekövetkező együttállás: ekkor a Jupiter és a Szaturnusz 6 ívpercre közelítették meg egymást. A média, tudományos közösségek is felkapták a témát, így nagyon sokan voltak kíváncsiak erre az égi jelenségre. Ám sajnos Magyarország területére december 21-én, a legnagyobb közelség idején vastag felhőtakaró borult. Alig készült fotó, megfigyelés a legszorosabb közelségről; országunk terültéről csak drón segítségével sikerült fotót készíteni 21-én, nagyjából 1050 m-es magasságból.

Az első fotóm a két égitest közeledéséről 2020.12.01-én 15:58 UT-kor

2020.12.05-én teleobjektívvel fotóztam a két bolygót. A Jupiter mellett jól látszanak a Galilei-holdak, ám a Szaturnusz megnyúlt alakja is felismerhető.

Őszintén szólva, én már december elejétől figyeltem a két bolygó közeledését, mert nagyon érdekelt a jelenség lefolyása; Jézus Krisztus születése kapcsán, az egyik lehetséges "Betlehemi" csillagjelölt ugyan ennek a két óriásbolygónak az együttállása lehetett. Tehát emiatt is hosszú távú megfigyelést terveztem ezekben a hetekben.
December elsejétől, amikor csak lehetett figyeltem, fotóztam a két bolygó közeledését. Így számomra annak ellenére emlékezetes, hogy a legszorosabb közelítést nem láttam. Nem akartam mindent egy lapra feltenni: volt egy baljós sejtésem az időjárással kapcsolatban. Ez sajnos be is igazolódott! Már a november is nagyon felhős, borult volt, ám az idei decemberhez hasonlóan pocsék időszakot még nem éltem meg. Gyakorlatilag, a december elejei, néhány derült estét leszámítva, öt héten keresztül nem láttunk napot sem! De az OMSZ közzétett olyan elemzést, amelyben leírták, hogy egyes területein az országnak 47 napja nem sütött a Nap. Mizser Attila a "Változócsillag adatbank" adatian mutatta be azt, hogy gyakorlatilag másfél hónapnyi "lyuk" tátong a grafikonon.

2020.12.10-én láttuk még az együttállást, ám ezután december végéig nem engedett a felhőzet.

Na, de azért esténként igyekeztem megfigyelni a két bolygót, amikor csak lehetett. Szerettem volna a nagy távcsővel egy látómezőben fotózni a jelenséget, de sajnos meg kellett várnom míg 50 ívpercnél közelebb kerülnek egymáshoz. A Canon EOS 1100D ugyanis a 127/1500-as Makszutov távcsővel 50'×35'-es LM-et ad. Ezeknek a felvételeknek az elkészítését azonban megakadályozta a felhőzet. December 23-án már valami esély kínálkozott a megfigyelésre; nyugaton, délnyugaton hét ágra sütött a nap. Nagyon irigy voltam, hogy ekkor Debrecen még ködben és esőben úszott. Sajnos ezen az estén is hoppon maradtam, a felhőzet teljesen zárt volt. December 10. után az első nap amikor újra láttam az együttállást az december 26-án este volt. Ekkor Tiszafüredről hazatérőben a Hortobágyi Nemzeti Park területén álltunk meg és lefotóztam az együttállást. A Jupiter már 35 ívpercre eltávolodott a Szaturnusztól, de a látvány így is fenomenális. Vajon milyen lehetett mikor 6 ívpercre voltak egymástól?!

2020.12.26-án este a Hortobágyi nemzeti Park területéről készítettem ezt a fotót, mikor már alacsonyan járt a két bolygó.

Egy közelebbi fotó a párosról.

December 28-án a két bolygó távolsága már elérte az 50'-et, így én már nem tudom majd nagy távcsővel lefotózni a párost. Számomra ez a lehetőség már nem adott. A december 26-i Hortobágyi megfigyelés után legközelebb 29-én este volt lehetőségünk megcsodálni a párost. Ekkor a kristálytiszta égen gyönyörűen látszott a két bolygó, távolságok már egy fokra nőtt. Lassacskán a Szaturnuszt maga mögött hagyja a Jupiter. Sok-sok év múlva fognak csak újra találkozni. 

December 29-én már egy fokra volt egymástól a két bolygó.

Összesen 5 alkalommal sikerült fotóznom az együttállást az elmúlt harminc napban az alábbi napokon: december 1-én, 5-én, 10-én, 26-án és 29-én. Sajnos a legszomorúbb, hogy 10-e és 26.-a között egyáltalán nem láttunk csillagos eget, így pont a legizgalmasabb pillanatokról maradtunk le.

A két bolygó távolodását még nyomon követem egy darabig, ám nagy kár, hogy gyakorlatilag alig láttunk valamit ebből a nagyon is hosszan tartó jelenségből. Bármilyen rosszul is hangzik; az időjárás egyszerűen katasztrofális volt. De ez már így sikeredett. Mi már nem valószínű hogy élünk addig, míg hasonlóan szoros közelségbe kerül a két bolygó.

Észlelő: Cseh Viktor
Helyszínek: Debrecen, Hortobágy
Távcső: 10×42 ED binokulár
Fényképezőgép: Canon EOS 1100D + különböző objektívek 
Szűrő: Hoya #4 Star Filter

 

Minden esetre ez úton kívánok mindenkinek Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet!

 

 

Visszatérő nóvák galaxisunkban

Ebben a bejegyzésben egy igen érdekes égitesttípusról szeretnék nagyon-nagyon alap szinten beszélni. Inkább egyfajta észlelési ajánló ez. 

A változócsillagok megfigyelésével eddig nem sokat foglalkoztam, ám mostanában elkezdett érdekelni a téma. Különösen megfogott egy típus, a visszatérő nóvák csoportja. A visszatérő nóvák, a változócsillagokon belül a kataklizmikus változók csoportjába tartoznak. 

A kataklizmikus változócsillagok olyan kitörést mutatnak, melyet a felszín közelében, vagy a csillag belsejében lejátszódó termonukleáris folyamatok okoznak. Az explozív és nóvaszerű változók nagy része szoros kettőscsillag, komponenseik erősen befolyásolják egymás fejlődését. A kettőscsillag egyik komponenséről anyag áramlik a másikra. Ez az anyagmennyiség folyamatosan gyarapszik a társ "felszínén", majd egy kritikus tömeget elérve beindulnak a magfúziós folyamatok. Ekkor a csillag gyakorlatilag "lerobbantja" magáról a felgyülemlett anyagot. 

A visszatérő nóvák a kataklizmikus változók egy olyan csoportját alkotják, melyek abban különböznek a nóváktól, hogy két, vagy több kitörésüket észlelték 10-80 éves időintervallumban. Jelzésük "NR" - "Nova Recurrent".

A T Pyxidis kitörése 2011 áprilisában. A csillag nyugalomban 15,5 magnitúdós, ám akár 6,2 magnitúdóig is felfényesedhet.

Ez a változócsillag-típus azért érdekes, izgalmas mert kitöréseik ismétlődnek, és általában "látványosak", fényességük akár 10-12 magnitúdóval is megnő. Nyugalmi állapotban a csillag gyakran még a legnagyobb távcsövekkel is alig látható, míg kitöréskor még szabad szemmel is megpillantható némelyik. Nagyon izgalmas tehát várni egy-egy újbóli kitörésre. Mivel csak tíz ilyen csillag ismert a galaxisban, és mivel a kitörések között 10-80 év is eltelik, sajnos nem túl gyakori e jelenségek bekövetkezése. 

A visszatérő nóvák galaxisunkban (zöld csillagok jelölik őket). A piros csillagok az elmúlt évek "egyszeri" nóváit jelölik.

Visszatérő nóvákat a saját galaxisunkban az Androméda-ködben és a Nagy Magellán-felhőben ismerünk. A Tejútrendszerben jelenleg tíz visszatérő nóváról tudunk. Lássuk tehát ezeket a csillagokat. Mindegyikhez beszúrok egy, az AAVSO "Variable Star Plotter"-rével készített keresőtérképet. A térképek határfényessége csupán 9 magnitúdó, így ezek alapján csak kitöréskor lehetne megtalálni e csillagokat. Tehát inkább arról adnak tájékoztatást, hogy hol helyezkednek el ezek az égitestek az égen. Észleléshez nyomtassunk nagyobb határfényességű, szűkebb látómezejű térképet.

CI Aquilae

V394 Coronae Australis

T Coronae Borealis

IM Normae

RS Ophiuchi

V2487 Ophiuchi

T Pyxidis

V3890 Sagittarii

U Scorpii

V745 Scorpii

Mint látjuk, e csillagtípus főként a Tejút magvidékén, s a galaktikus egyenlítő közelében helyezkedik el. Egyedül a T Coronae Borealis van távol a fősíktól. 

Érdemes minden egyes derült éjjel rápillantani e csillagokra. Bár két kitörés között hosszú idő is eltelhet, ezek nem szabályosan követik egymást. Ha pedig kitörést észlelünk, vagy értesülünk, akkor bizony figyeljük meg minél többször ezeket a változócsillagokat.

Pagnotta szerint a következő égitestek is ígéretes visszatérő nóva jelöltek: V1721 Aql, KT Eri, V838 Her, V2672 Oph, V4160 Sgr, V4643 Sgr, V4739 Sgr és a V477 Sct. Ezek a csillagok hasonló módon viselkednek mint a visszatérő nóvák, némelyiknek a kitörését is észlelhettük már a történelem folyamán. Elképzelhető, hogy idővel újabb kitörés játszódik majd le rajtuk. Vagy már le is játszódott, csak pl. nem lehetett akkor őket észlelni. Ez a helyzet az U Scorpii-val; rendszeres időközönként tör ki, mégis van olyan, hogy a szokásos kitörés elmarad. Elképzelhető, hogy ez téli időszakra esik, amikor számunkra a csillag láthatatlan.

Nova Persei 2020 (V1112 Per)

 A hosszú borult időszak alatt majdnem teljesen elfeledkeztem a Perzeuszban feltűnt fényes nóváról. Aztán 2020.12.06-án hajnalban a holdfényes égen megörökítettem. Ezt a fotót teleobjektívvel, 20×6 másodperc expozícióval készítettem. Mivel a fotóállvány nem követi az égbolt forgását, csak ilyen rövid expozíciókat tudtam megengedni magamnak. A holdfény szintén nem kedvezett, de azért könnyen látszik a nóva. Fényességét vizuálisan 9 magnitúdóra becsültem. Meg szeretnék próbálni vezetett felvételeket is készíteni, 250mm-es fókusszal is!

A 2020.12.06-án készített fotón már jól látható a nóva a holdfényes égen. Canon EOS 1100D + teleobjektív 55mm-en

A bejegyzés frissítése gyanánt szeretném közzétenni a még friss, ropogós fotómat amelyet nemrég készítettem, s mely feldolgozását épp most fejeztem be. Ezúttal a társasház udvarára lecipeltem a mechanikát és a garázsból táplálva vezetett fotókat készítettem 200mm-es fókusszal. Az eredmény; sokkal jobb felbontás, nagyobb határmagnitúdó és a nóva jobb láthatósága. A fényességet ugyan úgy 9 magnitúdónak becsültem.

A reggeli képhez képest ez sokkal jobban sikerült.

A fotó nagyobb felbontásban itt elérhető: 

https://www.flickr.com/photos/51054595@N02/50686856443/in/dateposted-public/

2020.12.08-án 19:10 UT-kor újabb fotót készítettem. Ezúttal 250 mm-es fókusszal fotóztam 30×30 sec expozíciót használva. A kitűnő égboltnak köszönhetően a felvételen a határmagnitúdó 14,5 magnitúdó környékén van.

2020.12.08-án készült felvétel egy részlete.

A fotó nagyobb felbontásban itt is elérhető:

https://www.flickr.com/photos/51054595@N02/50696163066/in/dateposted-public/

Igyekszem követni az égitest fényváltozásait a lehetőségeimhez mérten. Készítettem egy kis térképet, arról, hogy hol kell keresnünk a vendégcsillagot. A helyet nagyon egyszerű megtalálni, bár a nóva azonosításához már részletesebb térkép kell. A legjobb ha az AAVSO Variable Star Plotter-ével készítünk térképet, mert így könnyen tudunk fényességet becsülni.

Az AAVSO által összegyűjtött vizuális észlelések alapján kirajzolódó fénygörbe: 

A bölcsek már úton vannak

2020. december 1-én megörökítettem a Jupiter és a Szaturnusz egymáshoz történő közeledésének egy pillanatát. Érdekes, hogy 2000 évvel ezelőtt, Jézus Krisztus születését is valószínűleg e két bolygó többszörös együttállása jelezte a napkeleti csillagászok tudtára. Ők bizony sok hónapos út után érték el Betlehemet, ahol megtalálták a Megváltót.

A mostani együttállásra húsz nap múlva kerül sor, így a bölcsek már rég úton kellett hogy legyenek annak idején, hogy több száz kilométer megtétele után elérjenek úti céljukhoz.

A témában két nagyszerű könyvet ajánlanék:

Ponori Thewrewk Aurél: Csillagok a Bibliában

Teres Ágoston: Biblia és asztronómia

Igyekszem én is követni az eseményt, és előre is boldog Adventi készülődést kívánok mindenkinek!