2019. július 31., szerda

2019.07.31. – 24 óra 24 perces hajnali holdsarló


2019 júliusában az a helyzet állt fel, hogy egy hónapban három lehetőség is adódott a korai holdsarló észlelésére. Igaz, ezek az égi tünemények egyike sem volt igazán kihívás, de látványnak mindegyik szép volt.

31-én hajnalban szintén egy "napos" sarló akadt a horogra (vagyis jobban mondva a távcsövek látómezejébe). Debrecenből nézve a helyi holdkelte időpontja 01:57 UT-ra esett, s ezt követte 1 óra 13 perc múlva 03:10 UT-kor a napkelte. A holdsarló kora a két időpont között 25 óra 15 perc és 24 óra 02 perc között csökkent.
01:55 UT-kor ébredtem, és nagyjából 10 percet kellett várni, hogy a hold a háztetők felé emelkedjen. A megfelelő idő elérkeztével ki is mentem az erkélyre, és 10×42-es binokulárral el is kezdtem a keresést. Azonban a rendkívül rossz átlátszóság miatt hamar tudatosult bennem, hogy ezt a könnyűnek ígérkező sarlót, nem is lesz olyan egyszerű elkapni. Távcsővel csak 02:31 UT-kor pillantottam meg: nagyon halvány, narancssárga volt, és csupán 120 foknyi ív látszott belőle. A rövid szabadszemes látvány kb. 2-3 percig tartott 02:34-02:36 UT között. Ezután ismét csak távcsővel láttam 02:48 UT-ig. Ezután a sarló eltűnt a poros, párás, egyre világosodó égen. A sarló kora a nevezett időpontokban:

Első távcsöves megpillantáskor:                24 óra 41 perc
Első szabad szemes megpillantáskor:       24 óra 38 perc
Utolsó szabadszemes megpillantáskor:     24 óra 36 perc
Utolsó távcsöves megpillantáskor:             24 óra 24 perc

A korai holdsarlóról, készítettem fotókat is, melyekből a legjobban sikerült itt megtekinthető.
A fotó nagyobb felbontásban és jobb minőségben ezen a linken:
https://www.flickr.com/photos/51054595@N02/48420058216/in/dateposted-public/

A holdsarló a Szent Anna templom tornyai fölött látszik:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése