2019. október 31., csütörtök

HOLD-JUPITER EGYÜTTÁLLÁS 2019.10.31-ÉN

Hold, Jupiter és a repülő!

A 2019-es év különösen gazdag az okkultációs csillagászati eseményekben: Merkúr átvonulás, részleges holdfogyatkozás, Jupiter-fedés, Szaturnusz-fedés és néhány nagyon szoros együttállás. November utolsó napján a Jupiter és a Hold nagyon szoros közelségét csodálhattuk meg, amely mintegy előfutára a november 28-i fedésnek.  Nekem is sikerült megfigyelni a szép jelenséget!

Már év elején tudomásom volt erről a szoros közelítésről. Viszont ahogy eltelt a nyár és véget ért az október, valahogy a figyelmem elterelődött és nem jutott eszembe ez a szép jelenség. Aztán eljött a 31-e, egy csütörtöki nap mely után hazaérve elhatároztam, hogy lefotózom a Holdat. Kissé felhős volt az ég és nem láttam a Holdat, így a számítógépen megnéztem, hogy merre kell lennie. És a planetáriumprogramban nézelődve leesett: „Bizony ma van egy szép együttállás!”
Gyorsan összeraktam a távcsövet, a fényképezőgépet és elkezdtem keresni a Holdat. Sajnos hosszú percekig (talán volt negyed óra is) nem láttam semmit. Aztán egy felhőlyukon keresztül végre sikerült betájolnom a Hold helyét. Sajnos még ezután is hosszú perceken keresztül küzdöttem a felhőkkel, és alig láttam a Jupitert; próbáltam fotózni is, de nem lettek túl jók a felvételek. A felhők folyamatosan jöttek-mentek!
Egyik alkalommal egy repülő majdnem áthúzott a Jupiter és a Hold párosa előtt…

A látvány a 13 centis távcsőben
A nehézségek ellenére a látvány a 10×42-es binokulárban, és a 13 centis Newton távcsőben is nagyon
szép volt: bár már a legszorosabb közelséget túlhaladta a két égitest, mégis bőven belefértek akár egy nagy távcső látómezejébe is.
A Hold sarlójának megvilágítottsága 15,3%, és rengeteg nevezetes felszíni részlet emeli a látványt, melyek közül sokat éppen érint a terminátor: a Langrenus – Vendelinus – Petavius – Furnerius kráternégyes, Snellius – Stevenius, a Mare Crisium óriási területe északon a Cleomedes kráterrel, a keleti peremen a Mare Marginis és a Mare Smythii… és még számtalan, megannyi finom kis részlet.

A nagy méretű holdkorong mellett pedig ott virított a Jupiter szintén hatalmas 33 ívmásodperces korongja. 38×-os nagyítással jól látható a két legmarkánsabb felhősáv, és az észlelés vége felé a holdak is feltűntek. Egyéb részletet nem figyeltem meg, mert nem változtattam a nagyítást; ezúttal az együttállás volt a lényeg nem pedig a részletek.

Az együttállás fontosabb adatai:
DÁTUM:                                            2019.10.31.
ÉGITESTEK:                                       Hold, Jupiter
LEGNAGYOBB KÖZELSÉG:            kb. 8 ívperc 14:45 UT-kor
HOLDFÁZIS:                                      15,3%
LÉGKÖR:                                            S – 4   T – 5 (folyamatosan vonuló felhőzet)

A "felhős" Hold...
Sajnos csupát egy óra hosszat tudtam gyönyörködni a látványban, mert a felhőzet összezárt és nem láttam többé az együttállást. 
Nagyobb felbontású fotók: 

Cseh Viktor
2019.10.31., Debrecen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése