Fényes nóvák a múltban

A galaktikus nóvák megfigyelése az egyik kedvenc észlelési területem. Nagyon izgalmas várni, figyelni vajon mikor, és hol robban a következő csillag galaxisunkban. Még izgalmasabb fotózni az eget és utólag megtalálni rajta egy felfényesedő csillagot, vagy szisztematikusan keresni a tranziens jelenségeket. Általában elmondható, hogy a nóvakitörések annál fényesebbek minél közelebb vannak hozzánk, viszont a galaktikus tér sokfélesége erősen befolyásolja a nóvák láthatóságát, színét, fényességét. Előfordulhat, hogy egy hozzánk közeli robbanás nagyon halvány mivel az intersztelláris anyag elnyeli a fény nagy részét. Ilyenkor erős vörösödést szenvednek.

A nóvakitörések fizikai folyamatait nem szeretném itt tárgyalni. A jelen blogbejegyzés lényege, hogy az emberi történelemben történt legfényesebb kitöréseket tárgyalja. A felsorolt objektumokat 6 magnitúdós határfényességig szeretném bemutatni és felsorolni. Igyekeztem a lehető legtöbb nóváról fotókat keresni, így is bemutatni őket. A célom az, hogy kedvet csináljak a megfigyeléshez!

A legfényesebb nóvák listája:

Év        Nóva neve    Max
1918    V603 Aquilae    -0.5
1901    GK Persei    +0.2
1942    CP Puppis    +0.3
1925    RR Pictoris    +1.2
1934    DQ Herculis    +1.4
1975    V1500 Cygni    +1.7
1920    V476 Cygni    +2.0
1866    T Coronae Borealis    +2.0
1848    V841 Ophiuchi    +2.0
1936    CP Lacertae    +2.1
1999    V382 Velorum    +2.6
1670    CK Vulpeculae    +2.6
1960    V446 Herculis    +2.8
1963    V533 Herculis    +3.0
1946    T Coronae Borealis    +3.0
1876    Q Cygni    +3.0
1673    03846 Puppis    +3.0
2013    V1369 Centauri    +3.3
1912    DN Geminorum    +3.5
2020    YZ Reticuli    +3.7
1967    HR Delphini    +3.7
1891    T Aurigae    +3.8
2007    V1280 Scorpii    +3.9
2015    V5668 Sagittarii    +4.0
1999    V1494 Aquilae    +4.0
1936    V630 Sagittarii    +4.0
1887    V Persei    +4.0
1612    04550 Leonis    +4.0
1992    V1974 Cygni    +4.2
2013    V339 Delphini    +4.3
1933    RS Ophiuchi    +4.3
1970    FH Serpentis    +4.4
2006    RS Ophiuchi    +4.5
1939    BT Monocerotis    +4.5
1898    V1059 Sagittarii    +4.5
1877    AB Boötis    +4.5
2021    RS Ophiuchi    +4.6
1986    V842 Centauri    +4.6
1910    DI Lacertae    +4.6
1903    DM Geminorum    +4.8
2002    V4743 Sagittarii    +5.0
1991    V838 Herculis    +5.0
1967    RS Ophiuchi    +5.0
1958    RS Ophiuchi    +5.0
1950    DK Lacertae    +5.0
1936    V368 Aquilae    +5.0
1862    V728 Scorpii    +5.0
1984    QU Vulpeculae    +5.2
1968    LV Vulpeculae    +5.2
2021    V1405 Cas    +5.4
1985    RS Ophiuchi    +5.4
1783    WY Sagittae    +5.4
2016    V5856 Sagittarii    +5.5
2009    KT Eridani    +5.5
1927    EL Aquilae    +5.5
1899    V606 Aquilae    +5.5
2016    V407 Lupi    +5.6
1918    GI Monocerotis    +5.6
2018    FM Circini    +5.8
1993    V705 Cassiopeiae    +5.8
2018    V906 Carinae    +5.9
1927    XX Tauri    +5.9

 

Ezek tehát az emberiség történetének legfényesebb nóvakitörései, melyek eredete bizonyított, s a szülőcsillagot sikerült azonosítani. Ennél fényesebb jelenségeket csak a szupernóvák produkáltak, de azok teljesen más „állatfajba” tartoznak.

Nóvakitörések az égbolt teljes gömbfelületén, bárhol előfordulhatnak, de legnagyobb eséllyel a Tejút mentén láthatjuk meg őket. Itt ugyanis a Tejútrendszer csillagokban leggazdagabb tartományain nézünk keresztül. Viszont ahogy már említettem itt sok por és gáz is melyek a távoli csillagfényt jelentősen gyengítik. Vannak olyan szakaszai a Tejút sávjának (pl. Cygnus-Aquila régió), ahol a csillagközi intersztelláris anyag fényelnyelése 12-17 magnitúdó is lehet! Ez óriási érték és főleg a rövidebb hullámhosszakon lévő fényt (zöld-kék) érinti. Ezért is működik néhány nóvakereső program az infravörös tartományban (Palomar-Gattini IR). Ám ez leginkább a távoli nóvákat érinti. Ezek a kitörések általában erősen vöröses színű csillagokat produkálnak, mivel – úgymond – a fényük rövidebb hullámhosszú komponenseit a fényelnyelés elemészti út közben. A megfigyelhető nóvák 70%-a a Tejút centrumától a galaktikus egyenlítőn nézve 40-45 fokos távolságon belül észlelhető. Ez a csillagok nagy számából, sűrűségéből következik. Viszont itt a legnehezebb megtalálni is őket ugyan ezen ok miatt.

A legfényesebb, legszebb nóvákról alább egy kis fotós galériát állítottam össze. Nem minden eseményről készültek értékelhető felvételek, ezért csak a legszebb, legjobb fotókat osztom meg itt. Jó nézelődést:

A +0,3 magnitúdós CP Puppis 1942-ben

A V1500 Cygni 1975-ben +1,7 magnitúdóig fényesedett

A V339 Delphini 2013 nyarán +4,3 magnitúdóig fényesedett.

A +3,9 magnitúdós V1280 Scorpii 2007-ben

A +3,3 magnitúdós V1369 Centauri

A V1494 Aquilae 1999-ben +4,0 magnitúdós állapotában

A V5668 Sagittarii szintén +4,0 magnitúdós csúcsfényességnél

 

Fényes nóva a Nyilasban: V6596 Sgr

Az idei év első nóváját 2023. február 21. hajnalán fedezték fel japán amatőrcsillagászok, H. Nishimura, Kakegawa, Shizuoka. A képeket egy egy Canon EOS 6D-re szerelt 200mm-es f/3.0-as teleobjektívvel készítették. Ezeken a képeken találták meg a 10.8 magnitúdó fényességű csillagot. A hír gyorsan terjedt és sorban érkeztem a megerősítő megfigyelések.

A nóva az M 23-tól 2 fokkal É-ra fénylett fel a Tejút egy olyan részén, ahol viszonylag sok a por. Színe erősen vörös, így a fényelnyelés valószínűleg sokat halványít rajta. A 10,8 magnitúdós fényesség így  egész jónak mondható. 

A nóva helye az égen

AAVSO térkép a pontos azonosításhoz

Közben kiderült, hogy Andrew Pearce ausztrál amatőrcsillagász a japánoktól függetlenül szintén felfedezte a kitörésben lévő csillagot. Ő egy Canon EOS 800D-vel és a 85mm-es f/1.2-es objektívvel kapta el az akkor 11.0 magnitúdós nóvát.

Jómagam 2023. február 21-én hajnalban tudtam elcsípni a csillagot a fényszennyezett hajnali égen. A Nyilas csillagkép még alig emelkedik fel az év ezen részében. A nóva alig 11 fok magasan volt a fotózás idején. Kissé segített a megfigyelésen a tiszta, jó átlátszóságú légkör, ami ilyenkor jellemző. 

A Nova Sagittarius 2023 az összegzett képemen. Fényessége 11.4 TG magnitúdó volt.

21-én hajnalra már jelentősen elhalványodott a csillag, de azért még így sem volt panaszra okunk. Érdekesség, hogy jöttek be olyan becslések is, melyek szerint 9,6 magnitúdós fényességet is produkált a csillag. Valószínű azonban, hogy ezek túlbecsült értékek voltak.

2,7%-os, 33h 42m-es holdsarló

 2023. február 21-én este nagyon jó körülmények voltak a korai holdsarló észlelésére. Az égbolt egész nap fantasztikusan tiszta volt. A szeles, napsütéses idő, valamint a 16-20 fokos országos hőmérsékletek pedig már inkább egy március végi-április eleji napot idéztek.

A szokásos tetthelyre 17 óra körül értem ki. A naplemente csodálatos színeiben gyönyörködtem a távcső összeszerelése közben. Nem sokkal később érkeztek meg társaim is: Forgács Attila és Rózsa Ferenc, majd Mocsár Gábor is. Így négyesben kerestük a holdsarlót. A könnyűnek ígérkező látványt 48 perc kínszenvedés után pillantottuk csak meg. A 34 óra körüli sarlót ennyi időn át fedték el előlünk a felhők. Az egész égbolt derült volt, viszont pont a kritikus helyeken voltak lencsefelhők, melyek makacsul és pofátlanul belerondítottak az észlelésbe. 16:48 ÚT-kor a holdsarló 33 óra 42 perces volt. Gyakorlatilag már ekkor látszott a hamuszürke fény, mely végig erős volt.

Sajnos még ezután is 10 percet várni kellett mire a távcsővel elkezdhettem a fotózást. Viszont a Hold már nagyon alacsonyra kerül és a nyugodtság is brutális volt. A távcsöves fotó emiatt nem lett túlságosan részletgazdag. Viszont teleobjektívvel annál érdekesebb, szebb fotókat lehetett készíteni a felhők között bujkáló Holdról.

Nagyon szép este volt, a légkör minősége is pont holdsarlózáshoz lett szabva. Ha ilyen légkör lenne egy sokkal fiatalabb (18-20 órás) sarlóhoz, biztosan meg lehetne pillantani. Csak pofátlan felhők ne legyenek!

A Hold kék fényben

Az amatőrcsillagászatban a színszűrők szerepe megkérdőjelezhetetlen: sokféle észlelési terület elképzelhetetlen a színszűrők használata nélkül. Szűrőkkel kiemelhetünk, vagy elnyomhatunk bizonyos részleteket. Élesíthetjük a képet, javíthatunk a nyugodtságon... Felsorolni is nehéz mi mindenre jók ezek az eszközök. A bonyolult összefüggések ismerete nagyon fontos a távcsöves munkához. Hogy értsük miről is van szó ahhoz sok tapasztalat és ismeret kell. Ezt nem lehet csak úgy betanulni!

Jómagam a most követő blogbejegyzésben azt mutatom be, hogy mit érhetünk el a Holdon, egy bizonyos színre alapozva. Mostanában jöttem rá, hogy kék fényben a holdfelszín nagyon szép arcát mutatja. Ennek két fő oka van:

1. A sárgás holdfelszínen a kék fényben érhető el a legnagyobb kontraszt. Az albedoalakzatok itt különülnek el legjobban egymástól-

2. A rövidebb hullámhossz felé, növekszik a felbontás, kisebb részletek válnak megpillanthatóvá. Viszont egyúttal a seeing is romlik. Így csak jó nyugodtság mellett, és inkább csak kisebb távcsövekkel tudunk jó eredményt elérni.

Én nem színszűrőkkel fotózgattam, hanem egy más úton értem el ugyan azt. A DSLR kamerával készített képeimet úgy módosítottam, hogy a kék csatornát leválasztottam a többiről. Így ugyan azt a fizikai folyamatot hoztam létre mintha monokrómban, kék fényben fotóztam volna. Ugyanis csak a szenzor kék alkotóelemei által felvett fényből alkottam képet. Az alábbi montázs bemutatja a hatást:

A színes alapfelvétel és a különböző színcsatornák által alkotott kép.

A folyamatnak több jó hatása is van:
- nő a felszíni kontraszt
- javult a felbontás
- a terminátor és a holdperem között kisebb az intenzitáskülönbség (kiegyenlítő hatás)
- a fényes albedoalakzatok  szép kontrasszttal jelennek meg

Tapasztalataim alapján sötét égen hozza a módszer a legjobb eredményt, mert a kékes égi háttér a kék csatornán nagyon fényes. 

Alább bemutatok néhány feldolgozott korongfotót, hátha más is kedvet kap a kísérletezéshez.

Utolsó negyed után: egy fotó mely Bodrogkeresztúron készült egy szép kirándulás alkalmával.

A növekvő holdsarló egy májusi estéről

Két és fél napos holdsarló ősszel

Örültem, hogy felfedeztem ezt a dolgot, s így kissé még precízebbek, kifinomultabbak lehetnek az észleléseim.

4,7%-os, 42h 27m-es holdsarló

 A mai estén egy 43 óra körüli sarló megpillantására volt esély. Tegnap egy 18 óra 30 perces sarlót láthattunk volna, ha a holdpálya helyzete nem lenne ennyire kedvezőtlen. Még pár évig a január esti sarlók nem lesznek jól megfigyelhetőek.

A holdsarló és a Vénusz

A mai estén ki kellett autóznom a lakóhelyemről mert az erkélyről nem tudom befogni a Holdat. A korai holdsarlót pontosan 15:20UT-kor pillantottam meg először. Nagyon szép volt a közelében a Vénusz és a Szaturnusz párosa. Sajnos a fotózás nagyon nehéz volt. A nyugodtság elképesztően rossz volt. Ilyen pocsék nyugodtságot rég nem láttam: a levegő egyszerre vibrált elmosva a kis részleteket, valamint nagy amplitúdóval folyamatosan \"gyúrta\" a holdkorongot. Kb 5 percig tartott míg valamiféle élességet tudtam állítani.

Az összegzett kép azért eléggé jó lett: Az erős É-i libráció nagyon szépen beforgatta a Mare Humboldtianum környezetét.

Kicsit kedvezett az, hogy a Hold földközelben tartózkodott, így mérete majdnem 34 ívperc volt. Akkor ez egy szuperholdsarló? :-)

Holdsarló tablóm

Az elmúlt 21 évben rengeteg csillagászati jelenséget megfigyeltem, de kedvenceim mindig is a holdsarlók voltak. Volt időszak mikor aktívabban, volt mikor kevésbé aktívan észleltem, de sosem feledtem el a témát.

Eddig összesen 54 db pozitív észlelést tudhatok magaménak, ebből 42 db sarlóról van fotóm is. A maradék 12 db sarlót vizuálisan észleltem. Az alább megosztott kis montázs a 42 db fotografikusan is megfigyelt holdsarlót mutatja be.

21 év fotografikusan megörökített holdsarlói

Bízom abban, hogy életem során még sok holdsarlót láthatok, fotózhatok! Ugyan ezt kívánom minden észlelőtársamnak is!

Cseh Viktor