Változócsillagok mély-ég objektumok környezetében

Már nagyon régen jelentkeztem bejegyzéssel a blogon. 2024-ben az első rövid kis szösszenet a változócsillagok körébe vezeti el az olvasót.

Nagyon szeretem a mély-ég objektumokat, észlelői pályám kezdetén szinte csak mély-ég észlelőként tevékenykedtem. Nagyon sok látványos, sokat észlelt, fotózott objektum van az égen. Ezek környezetében pedig lehet sok változócsillag. Érdemes ezeken a területeken változócsillagokat észlelnünk tehát, a mély-ég csodák szemlélése közben.

Szeretnék bemutatni néhány területet az őszi égbolton, ahol igen sok változócsillag található. Pontosítva egy kicsit; a Cassiopeia és a Perseus csillagképek területéről szemezgettem. Az alábbi képeket híres, és látványos mély-ég objektumok láthatók, melyek mellett bejelöltem a legfényesebb változócsillagokat a teljesség igénye nélkül. Sajnos némely helyen annyira sok változó van, hogy ha mindet bejelölném, akkor áttekinthetetlen lenne a kép. Így csak a legfényesebb, könnyen jelölhető csillagokat mutatom meg. Íme a képek:

A Messier 103 nyílthalmaz és környezete fényes változókkal

Az NGC 663 környezetében számos nyílthalmazt találunk. Ehhez mérhetően nagyon sok a változócsillag is

Az NGC 457 (Bagoly-halmaz) és környéke érdekes csillagokkal

Igazi kozmikus "méhkas" a Perseus-ikerhalmaz környezete. A kettős halmazban alig jelöltem be a változók harmadát, hogy valamelyest át lehessen tekinteni a területet.

Terveim között szerepel több egyéb híres mély-ég objektum környezetének bemutatása is a fentiekhez hasonlóan. Érdekes ilyen módon barangolni és aprólékosan felfedezni ezeknek az érdekes objektumoknak a környezetét!

Törpenóváknál jártam

Az elmúlt egy-másfél év során  főleg Mira-típusú csillagokat és törpenóvákat fotóztam az égen. Adott estben előfordult, hogy éppen kitörésben kaptam el egy-egy ilyen csillagot, és nagyon sokféle környezetben készítettem képeket. Mármint csillagkörnyezetben... a Tejúttól kezdve a Coma Berenices ritkás csillagmezejéig.

A kész képekhez 5 db RAW fotót összegzek, és mindig ugyan azzal az eljárással állítom elő a végső képet. Ennek az az előnye, hogy a csillagok fényessége és a csillagkörnyezet jól összehasonlítható. Ennek prezetálására írtam ezt a kis bejegyzést: néhány törpenóvát és környezetét szeretném bemutatni fotókon keresztül.

A képek határmagnitúdója 15.0-15.5 körül van, s minden esetben 2×2 fokos látómezőt figyelhetünk meg. A fotókon számtalan egyéb változócsillag azonosítható az AAVSO térképei segítségével. 

Jó böngészést:

Az U Geminorium, a törpenóvák archetípusa

A CN Ori kitörésben!

Az X Leo kitörésben!

Mira-típusú pulzáló változók

Az elmúlt napokban, hetekben sok-sok változócsillagot megörökítettem, észleltem. Nagy kedvenceim a kataklizmukis változók, ám a pulzáló mira-típusú csillagokat is kedvelem. Ezekről lesz szó most, pár saját észleléssel illusztrálva.
Névadójuk az omikron Ceti az első ismert változócsillagok egyike. Már régi korokban is megfigyelték, hogy a csillag egyszer látszik, máskor pedig nem. Ez nem is csoda, mivel maximumban 2.0, minimumban 10.1 magnitúdós a fényessége. Periódusa 331.96 nap.

A Mira pulzációja.

Ezek a csillagok olyan 1-2 naptömegű vörös óriáscsillagok, melyek életük végén járnak: változtatják fényességüket, kissé átmérőjüket, és nagyon erős vörös színűek. A sűrűségük igen kicsi. A fényességváltozás jellemző amplitúdója 2-8 magnitúdó, bár ez a tömegtől és az összetételtől is nagyban függ. A pulzációs periódus 100 nap felett, egyes csillagoknál a 600 napot is meghaladja.
A Mira típusú változókra érdemes figyelni tranzienskeresés alkalmával is. Ugyanis a nagy amplitúdó miatt meglehet, hogy egy fotónkon feltűnő új csillag egy olyan mira-típusú változó amely maximumban van és egyébként jóval halványabb mint a korábbi felvételek határmagnitúdója. Ez történt pl. velem is, amikor a V6595 jelű 2021-ben robbant nóva fotóját blinkeltem egy korábban készített fotómmal. A képen feltűnt egy halvány villogó fénypontocska pont akkor, amikor a nóva is fényes volt. Aztán kiderült, hogy akkor a V2418 Sgr jelű mira volt éppen maximumban 14.7 magnitúdónál.

A V2418 Sgr jelű mira-típusú változó (kérdőjellel jelölve) maximumban, éppen akkor, amikor a V6595 Sgr jelű nóva is felfénylett.

Tehát ezeket a csillagokat észleltem a napokban. Van nagyjából 100 db olyan mira, melyeket akár binokulárral is meg lehet találni maximumban. A legfényesebbek közülük: omikron Cet, R Leonis, U Orionis, T Centauri, R Geminorium, U Cygni...

Néhány észlelésem Mira típusú változókról. A fotók többsége a belvárosi égen készült:

GDS_J1830235-135539: Egy új szimbiotikus nóva a Scutumban

2022. szeptember 23-án érkezett a hírlevél melyben egy új szimbiotikus változócsillag felfényesedéséről volt szó. 

Jamamono Minoru fedezte fel a csillagot, amely igen lassan, hosszú amplitúdóval fényesedik még jelenleg is. A pontos pozíciómeghatározás után azt találták a kutatók, hogy a fényesedő objektum helyzete megegyezik egy már ismert változócsillag koordinátáival. A változócsillagot eddig Mira típusúnak ismerték, ám a felfedezés hírére egyből változott a helyzet.

A történet érdekessége, hogy az előzetes mérések, és utólag kimért fényességek alapján a csillag nem most kezdett fényesedni. A 14,0-19,0 magnitúdó között "lötyögő" GDS J1830235-135539, kb. 580 nappal korábban kezdett "ámokfutásba". Jelenleg a csillag 13,2 magnitúdónál van és még jön  felfelé. Az ASASSN fénygörbét az alább szeretném bemutatni, mely a csillag pozícióját is mutatja a sűrű Tejút-mezőben:

A felfényesedő csillag pozíciója: egy sűrű Tejútmezőben látható, közel látványos mély-ég objektumokhoz (Stellarium)

Erre a nagyszerű objektumra egyébként Fidrich Róbert hívta fel a figyelmemet, s bár a mail-fiókomban én is láttam a nemzetközi hírlevelet elfelejtkeztem róla. Aztán Robi levelére én is észbe kaptam: "Hohó!!! Hát de én június elején a Hortobágyról végigfotóztam az egész Tejutat!" Tehát nagy eséllyel a csillag rajta lehet az egyik fotón! Még aznap délután elkezdtem átnézni a képeket, és meg is találtam a megfelelő területet. Sajnos a bambaságom miatt csak JPEG-ben készítettem képeket, de legnagyobb örömömre ezeken is megtalálható volt a fényesedő csillag. Tehát gyakorlatilag a felfedezés előtt két hónappal én már rögzítettem a csillag felfényesedését! Hihetetlen!

A fotó 2022. június 1-én éjjel készült egy egészen jó éjszakán, s kb. 15,5-16,0 magnitúdóig látszanak rajta a csillagok. A GDS J1830235-135539 nemcsak hogy látszik, hanem szó szerint ragyog a fotón. Az alább be szeretném mutatni a képet:

A GDS J1830235-135539 helye az égen. A nagy képmezőn kis nyíllal jelöltem a csillagot. Balra fent egy kinagyított inzerten látható a szimbiotikus nóva, balra lent pedig az AAVSO VSP térképén a helyzete.

Nagyszerű volt utólag újból felfedezni valamit a képeimen. A napokban megpróbálom újból fotózni a csillagot, ha az időjárás megengedi. Mivel a fenti kép több mint négy hónapja készült, az akkor 13,8 magnitúdós csillag biztosan még látványosabban ragyog. 

Nagyon érdekes mert eddig csak gyorsan robbanó tranziensekkel volt dolgom, ám itt egy lassan fényesedő, a sűrű Tejútban megbúvó robbanást láthatunk. Talán ezeknek a lassú folyamatoknak a kiszűrése még nehézkesebb...

AAVSO térkép:

2022.09.29. 05:46 - A tegnapi nap folyamán sikerült végre lefotóznom a szimbiotikus nóvát. Este az ég fátyolfelhős olt, de azért nekikezdtem a műveletnek, mert a napokban meg már a Hold fog egyre jobban zavarni. A GDS J1830235-135539 már a nyers képeken is látható volt, az összegzett felvételen pedig egyértelmű, kb annyi a határmagnitúdó mint a múltkori, hortobágyi képeken. Talán csak kicsit marad el tőle. A fényessége kb 12,8 magnitúdó a fotómon.

2022.10.01. 06:08 - A tegnapi este folyamán sikerült kijutnom a város szélére és egy fokkal jobb körülmények között fotóztam le a csillagot. Ugyan úgy kb. 12,8 magnitúdósnak becsültem, mint korábban. Elképzelhető, hogy elérte a csúcsfényességét a nóva. Kíváncsi vagyok mit művel majd ezek után. A fotót alább mutatom:

Fényes nóva a Herkulesben: V1674 Her = Nova Her 2021

Ueda Szeidzsi japán amatőr egy tranziest fedezett fel Herkules csillagkép keleti határa mentén, már bőven a Tejútban. A felfedezésekor 8,4 magnitúdós nóvajelölt június 12-én este már 6,4 magnitúdósra fényesedett. Csúcsfényességét 6,2 magnitúdónál érte el és bizony gyors halványodásba kezdett. A Nova Her 2021 helyzetét az alábbi ábra jelöli:

A nóva helyzete a Herkules csillagképben

Jómagam 06.13-án este 20:00 UT-kor tudtam csak lefotózni, ekkor már valóban 8,0 magnitúdó körül volt a fényessége. A felhők közeledése miatt a még nem teljesen sötét, ám kiváló átlátszóságú égen fotóztam le a területet teleobjektívvel. Az alábbi kép mutatja a nóvát, két kis vonás jelöli:

2021.06.16. 

Éjfél után, 23:00UT-kor újabb felvételeket készítettem a nóváról. Jelentős a halványodás, kb. 0,0 magnitúdó. A képeket váltogatva nem csak az látszik, hogy sokkal több csillagot rögzítettem, hanem hogy a nóva rohamtempóban veszít fényességéből. 

Készítettem egy kis animációt a 2021.06.15-én és 27-én készült képekből, mert ezek határmagnitúdójukat tekintve és részletességükben hasonlóak lettek:

2021.06.29-én éjjel a Hortobágyon voltam, s onnan is készítettem egy fotót, a már jelentősen elhalványult nóváról. A fotó kb. 12,6 magnitúdósnak mutatja, a határfényesség 15 magnitúdó alatt van, pedig nem volt túl jó az átlátszóság. A több mint 6 magnitúdós fényességkülönbség azt jelenti, hogy már 250-szer halványabb mint a legfényesebb állapotában!

A nóva bekerült a "leggyorsabb" fényességváltozású égitestek közé. Az AAVSO adatai a következő fénygörbét rajzolják ki:

Visszatérő nóvák galaxisunkban

Ebben a bejegyzésben egy igen érdekes égitesttípusról szeretnék nagyon-nagyon alap szinten beszélni. Inkább egyfajta észlelési ajánló ez. 

A változócsillagok megfigyelésével eddig nem sokat foglalkoztam, ám mostanában elkezdett érdekelni a téma. Különösen megfogott egy típus, a visszatérő nóvák csoportja. A visszatérő nóvák, a változócsillagokon belül a kataklizmikus változók csoportjába tartoznak. 

A kataklizmikus változócsillagok olyan kitörést mutatnak, melyet a felszín közelében, vagy a csillag belsejében lejátszódó termonukleáris folyamatok okoznak. Az explozív és nóvaszerű változók nagy része szoros kettőscsillag, komponenseik erősen befolyásolják egymás fejlődését. A kettőscsillag egyik komponenséről anyag áramlik a másikra. Ez az anyagmennyiség folyamatosan gyarapszik a társ "felszínén", majd egy kritikus tömeget elérve beindulnak a magfúziós folyamatok. Ekkor a csillag gyakorlatilag "lerobbantja" magáról a felgyülemlett anyagot. 

A visszatérő nóvák a kataklizmikus változók egy olyan csoportját alkotják, melyek abban különböznek a nóváktól, hogy két, vagy több kitörésüket észlelték 10-80 éves időintervallumban. Jelzésük "NR" - "Nova Recurrent".

A T Pyxidis kitörése 2011 áprilisában. A csillag nyugalomban 15,5 magnitúdós, ám akár 6,2 magnitúdóig is felfényesedhet.

Ez a változócsillag-típus azért érdekes, izgalmas mert kitöréseik ismétlődnek, és általában "látványosak", fényességük akár 10-12 magnitúdóval is megnő. Nyugalmi állapotban a csillag gyakran még a legnagyobb távcsövekkel is alig látható, míg kitöréskor még szabad szemmel is megpillantható némelyik. Nagyon izgalmas tehát várni egy-egy újbóli kitörésre. Mivel csak tíz ilyen csillag ismert a galaxisban, és mivel a kitörések között 10-80 év is eltelik, sajnos nem túl gyakori e jelenségek bekövetkezése. 

A visszatérő nóvák galaxisunkban (zöld csillagok jelölik őket). A piros csillagok az elmúlt évek "egyszeri" nóváit jelölik.

Visszatérő nóvákat a saját galaxisunkban az Androméda-ködben és a Nagy Magellán-felhőben ismerünk. A Tejútrendszerben jelenleg tíz visszatérő nóváról tudunk. Lássuk tehát ezeket a csillagokat. Mindegyikhez beszúrok egy, az AAVSO "Variable Star Plotter"-rével készített keresőtérképet. A térképek határfényessége csupán 9 magnitúdó, így ezek alapján csak kitöréskor lehetne megtalálni e csillagokat. Tehát inkább arról adnak tájékoztatást, hogy hol helyezkednek el ezek az égitestek az égen. Észleléshez nyomtassunk nagyobb határfényességű, szűkebb látómezejű térképet.

CI Aquilae

V394 Coronae Australis

T Coronae Borealis

IM Normae

RS Ophiuchi

V2487 Ophiuchi

T Pyxidis

V3890 Sagittarii

U Scorpii

V745 Scorpii

Mint látjuk, e csillagtípus főként a Tejút magvidékén, s a galaktikus egyenlítő közelében helyezkedik el. Egyedül a T Coronae Borealis van távol a fősíktól. 

Érdemes minden egyes derült éjjel rápillantani e csillagokra. Bár két kitörés között hosszú idő is eltelhet, ezek nem szabályosan követik egymást. Ha pedig kitörést észlelünk, vagy értesülünk, akkor bizony figyeljük meg minél többször ezeket a változócsillagokat.

Pagnotta szerint a következő égitestek is ígéretes visszatérő nóva jelöltek: V1721 Aql, KT Eri, V838 Her, V2672 Oph, V4160 Sgr, V4643 Sgr, V4739 Sgr és a V477 Sct. Ezek a csillagok hasonló módon viselkednek mint a visszatérő nóvák, némelyiknek a kitörését is észlelhettük már a történelem folyamán. Elképzelhető, hogy idővel újabb kitörés játszódik majd le rajtuk. Vagy már le is játszódott, csak pl. nem lehetett akkor őket észlelni. Ez a helyzet az U Scorpii-val; rendszeres időközönként tör ki, mégis van olyan, hogy a szokásos kitörés elmarad. Elképzelhető, hogy ez téli időszakra esik, amikor számunkra a csillag láthatatlan.