A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jupiter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jupiter. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 26., szombat

A Jupiter és a Szaturnusz szoros együttállása

 Az év sokak által nagyon várt eseménye volt a 2020. december 21-én bekövetkező együttállás: ekkor a Jupiter és a Szaturnusz 6 ívpercre közelítették meg egymást. A média, tudományos közösségek is felkapták a témát, így nagyon sokan voltak kíváncsiak erre az égi jelenségre. Ám sajnos Magyarország területére december 21-én, a legnagyobb közelség idején vastag felhőtakaró borult. Alig készült fotó, megfigyelés a legszorosabb közelségről; országunk terültéről csak drón segítségével sikerült fotót készíteni 21-én, nagyjából 1050 m-es magasságból.

Az első fotóm a két égitest közeledéséről 2020.12.01-én 15:58 UT-kor
2020.12.05-én teleobjektívvel fotóztam a két bolygót. A Jupiter mellett jól látszanak a Galilei-holdak, ám a Szaturnusz megnyúlt alakja is felismerhető.

Őszintén szólva, én már december elejétől figyeltem a két bolygó közeledését, mert nagyon érdekelt a jelenség lefolyása; Jézus Krisztus születése kapcsán, az egyik lehetséges "Betlehemi" csillagjelölt ugyan ennek a két óriásbolygónak az együttállása lehetett. Tehát emiatt is hosszú távú megfigyelést terveztem ezekben a hetekben.
December elsejétől, amikor csak lehetett figyeltem, fotóztam a két bolygó közeledését. Így számomra annak ellenére emlékezetes, hogy a legszorosabb közelítést nem láttam. Nem akartam mindent egy lapra feltenni: volt egy baljós sejtésem az időjárással kapcsolatban. Ez sajnos be is igazolódott! Már a november is nagyon felhős, borult volt, ám az idei decemberhez hasonlóan pocsék időszakot még nem éltem meg. Gyakorlatilag, a december elejei, néhány derült estét leszámítva, öt héten keresztül nem láttunk napot sem! De az OMSZ közzétett olyan elemzést, amelyben leírták, hogy egyes területein az országnak 47 napja nem sütött a Nap. Mizser Attila a "Változócsillag adatbank" adatian mutatta be azt, hogy gyakorlatilag másfél hónapnyi "lyuk" tátong a grafikonon.

2020.12.10-én láttuk még az együttállást, ám ezután december végéig nem engedett a felhőzet.

Na, de azért esténként igyekeztem megfigyelni a két bolygót, amikor csak lehetett. Szerettem volna a nagy távcsővel egy látómezőben fotózni a jelenséget, de sajnos meg kellett várnom míg 50 ívpercnél közelebb kerülnek egymáshoz. A Canon EOS 1100D ugyanis a 127/1500-as Makszutov távcsővel 50'×35'-es LM-et ad. Ezeknek a felvételeknek az elkészítését azonban megakadályozta a felhőzet. December 23-án már valami esély kínálkozott a megfigyelésre; nyugaton, délnyugaton hét ágra sütött a nap. Nagyon irigy voltam, hogy ekkor Debrecen még ködben és esőben úszott. Sajnos ezen az estén is hoppon maradtam, a felhőzet teljesen zárt volt. December 10. után az első nap amikor újra láttam az együttállást az december 26-án este volt. Ekkor Tiszafüredről hazatérőben a Hortobágyi Nemzeti Park területén álltunk meg és lefotóztam az együttállást. A Jupiter már 35 ívpercre eltávolodott a Szaturnusztól, de a látvány így is fenomenális. Vajon milyen lehetett mikor 6 ívpercre voltak egymástól?!

2020.12.26-án este a Hortobágyi nemzeti Park területéről készítettem ezt a fotót, mikor már alacsonyan járt a két bolygó.

Egy közelebbi fotó a párosról.

December 28-án a két bolygó távolsága már elérte az 50'-et, így én már nem tudom majd nagy távcsővel lefotózni a párost. Számomra ez a lehetőség már nem adott. A december 26-i Hortobágyi megfigyelés után legközelebb 29-én este volt lehetőségünk megcsodálni a párost. Ekkor a kristálytiszta égen gyönyörűen látszott a két bolygó, távolságok már egy fokra nőtt. Lassacskán a Szaturnuszt maga mögött hagyja a Jupiter. Sok-sok év múlva fognak csak újra találkozni. 

December 29-én már egy fokra volt egymástól a két bolygó.

Összesen 5 alkalommal sikerült fotóznom az együttállást az elmúlt harminc napban az alábbi napokon: december 1-én, 5-én, 10-én, 26-án és 29-én. Sajnos a legszomorúbb, hogy 10-e és 26.-a között egyáltalán nem láttunk csillagos eget, így pont a legizgalmasabb pillanatokról maradtunk le.
A két bolygó távolodását még nyomon követem egy darabig, ám nagy kár, hogy gyakorlatilag alig láttunk valamit ebből a nagyon is hosszan tartó jelenségből. Bármilyen rosszul is hangzik; az időjárás egyszerűen katasztrofális volt. De ez már így sikeredett. Mi már nem valószínű hogy élünk addig, míg hasonlóan szoros közelségbe kerül a két bolygó.

Észlelő: Cseh Viktor
Helyszínek: Debrecen, Hortobágy
Távcső: 10×42 ED binokulár
Fényképezőgép: Canon EOS 1100D + különböző objektívek 
Szűrő: Hoya #4 Star Filter
 
Minden esetre ez úton kívánok mindenkinek Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet!
 

 

2020. december 3., csütörtök

A bölcsek már úton vannak

2020. december 1-én megörökítettem a Jupiter és a Szaturnusz egymáshoz történő közeledésének egy pillanatát. Érdekes, hogy 2000 évvel ezelőtt, Jézus Krisztus születését is valószínűleg e két bolygó többszörös együttállása jelezte a napkeleti csillagászok tudtára. Ők bizony sok hónapos út után érték el Betlehemet, ahol megtalálták a Megváltót.

A mostani együttállásra húsz nap múlva kerül sor, így a bölcsek már rég úton kellett hogy legyenek annak idején, hogy több száz kilométer megtétele után elérjenek úti céljukhoz.

A témában két nagyszerű könyvet ajánlanék:

Ponori Thewrewk Aurél: Csillagok a Bibliában

Teres Ágoston: Biblia és asztronómia

Igyekszem én is követni az eseményt, és előre is boldog Adventi készülődést kívánok mindenkinek!



2020. április 1., szerda

Tavaszi együttállások

2020 márciusában és áprilisában többször is előfordult, hogy szép együttállásokat figyelhettünk meg. Ezekből készítettem egy kis fotós összeállítás. A fotók adatait külön nem közlöm; mindegyik ugyan azzal a fényképezőgéppel (Kamera típusa: Canon EOS 1100D + Canon EF-S 55-250mm f/4-5.6 IS STM) készült ugyan onnan (Debrecen).

2020.03.19. Hold, Szaturnusz, Mars és Jupiter együttállás:

2020.03.20. A Mars és a Jupiter szoros közelsége (a második kép 127/1500-as MC távcsővel készült):

2020.03.28. Hold, Vénusz és Fiastyúk együttállás:

2020.04.01. A Mars és a Szaturnusz szoros együttállása:

2020.04.03. A leglátványosabb együttállás az időszak során: A Vénusz és a Fiastyúk, Hyadok, Vesta kisbolygó (két kis vonal jelöli):



2020.04.08. Hajnalban a Jupiter, Szaturnusz és a Mars alkotott égi triumvirátust.

A Hold, Mars, Jupiter és a Szaturnusz együttállása 2020.04.15-én és 16-án:


2019. november 25., hétfő

Novemberi együttállások

2019 novemberében hemzsegtek a szép együttállások, látványos csillagászati események. Íme egy kis képes összefoglaló:

A Vénusz és a Jupiter együttállása 2019.11.24-én este. A bolygók legnagyobb közelsége 1°24' volt, amely már nagyon feltűnővé tette a jelenséget. 10×42-es binokulárral figyeltem az eseményt és fotóztam is.
Ez az együttállás egyébként nagyon hasonlít a 2005 szeptember 1-i együttállásra; akkor szintén ez a két bolygó közelítette meg egymást.

Jupiter és a Vénusz Nagyobb nagyítással, teleobjektívvel

A Hold és a Merkúr együttállása 2019.11.25-én hajnalban. A két égitest legszorosabb közelsége 0,5° körül alakult, ám ez nem volt látható hazánkból. A Merkúrnak idén pontosan ebben az időszakban volt az egyik legjobb láthatósága.

A holdsarló és a Merkúr párosa teleobjektívvel

2019. október 31., csütörtök

HOLD-JUPITER EGYÜTTÁLLÁS 2019.10.31-ÉN

Hold, Jupiter és a repülő!

A 2019-es év különösen gazdag az okkultációs csillagászati eseményekben: Merkúr átvonulás, részleges holdfogyatkozás, Jupiter-fedés, Szaturnusz-fedés és néhány nagyon szoros együttállás. November utolsó napján a Jupiter és a Hold nagyon szoros közelségét csodálhattuk meg, amely mintegy előfutára a november 28-i fedésnek.  Nekem is sikerült megfigyelni a szép jelenséget!

Már év elején tudomásom volt erről a szoros közelítésről. Viszont ahogy eltelt a nyár és véget ért az október, valahogy a figyelmem elterelődött és nem jutott eszembe ez a szép jelenség. Aztán eljött a 31-e, egy csütörtöki nap mely után hazaérve elhatároztam, hogy lefotózom a Holdat. Kissé felhős volt az ég és nem láttam a Holdat, így a számítógépen megnéztem, hogy merre kell lennie. És a planetáriumprogramban nézelődve leesett: „Bizony ma van egy szép együttállás!”
Gyorsan összeraktam a távcsövet, a fényképezőgépet és elkezdtem keresni a Holdat. Sajnos hosszú percekig (talán volt negyed óra is) nem láttam semmit. Aztán egy felhőlyukon keresztül végre sikerült betájolnom a Hold helyét. Sajnos még ezután is hosszú perceken keresztül küzdöttem a felhőkkel, és alig láttam a Jupitert; próbáltam fotózni is, de nem lettek túl jók a felvételek. A felhők folyamatosan jöttek-mentek!
Egyik alkalommal egy repülő majdnem áthúzott a Jupiter és a Hold párosa előtt…

A látvány a 13 centis távcsőben
A nehézségek ellenére a látvány a 10×42-es binokulárban, és a 13 centis Newton távcsőben is nagyon
szép volt: bár már a legszorosabb közelséget túlhaladta a két égitest, mégis bőven belefértek akár egy nagy távcső látómezejébe is.
A Hold sarlójának megvilágítottsága 15,3%, és rengeteg nevezetes felszíni részlet emeli a látványt, melyek közül sokat éppen érint a terminátor: a Langrenus – Vendelinus – Petavius – Furnerius kráternégyes, Snellius – Stevenius, a Mare Crisium óriási területe északon a Cleomedes kráterrel, a keleti peremen a Mare Marginis és a Mare Smythii… és még számtalan, megannyi finom kis részlet.

A nagy méretű holdkorong mellett pedig ott virított a Jupiter szintén hatalmas 33 ívmásodperces korongja. 38×-os nagyítással jól látható a két legmarkánsabb felhősáv, és az észlelés vége felé a holdak is feltűntek. Egyéb részletet nem figyeltem meg, mert nem változtattam a nagyítást; ezúttal az együttállás volt a lényeg nem pedig a részletek.

Az együttállás fontosabb adatai:
DÁTUM:                                            2019.10.31.
ÉGITESTEK:                                       Hold, Jupiter
LEGNAGYOBB KÖZELSÉG:            kb. 8 ívperc 14:45 UT-kor
HOLDFÁZIS:                                      15,3%
LÉGKÖR:                                            S – 4   T – 5 (folyamatosan vonuló felhőzet)

A "felhős" Hold...
Sajnos csupát egy óra hosszat tudtam gyönyörködni a látványban, mert a felhőzet összezárt és nem láttam többé az együttállást. 
Nagyobb felbontású fotók: 

Cseh Viktor
2019.10.31., Debrecen

2018. augusztus 26., vasárnap

Csillagok Dalmáciából


 2018 augusztusában Horvátországban volt lehetőségünk eltölteni bő egy hetet. Katával meglátogattunk néhány várost, szigetet és igyekeztünk felfedezni Dalmácia azon területét, ahol szállásunk elhelyezkedett. Persze közben csillagászkodtunk is, amikor a lépés úgy jött ki. 
Nagy reményekkel indutam útnak csillagászati szempontból is, ám csalódottan kellett hazatérnem. Sajnos egyik déli objektumot sem sikerült távcsővel megfigyelnem, amit beterveztem. Megdöbbentő mértékű volt a fényszennyezés, valamint a légkör is nagyon párás volt egész héten, így az átlátszóság meglehetősen rossz volt. Furcsa, hogy kb. két évvel ezelőtt a Villányi hegységből, a Skorpió déli csillagai sokkal jobban látszottak. Sőt! Sánta Gábor a Hamis-üstökös komplexum halmazait, csillagait lerajzolta délmagyarországról. Lokva Rogoznicából viszont, éppen csak látszott a Sargas, a Skorpió farkának egyik fényes csillaga.
Az alábbiakban egy kis fényképes összeállítást láthat az olvasó. Néhány nyers fotó, hangulatkép az onnan látható égboltról.

Déli csillagképek az esti szürkület idején; itt még éppen delelnek a Skorpió legfényesebb déli csillagai: jól látható a Corona Australis, a Nyilas pedig észrevehetően magasabbra kúszik mint odahaza... Barc szigete kb. 1-1.5 fokot kitakar a déli horizonton.
A teljes sötétség beállta után jól látható, hogy csak kicsivel mutat többet a fotó. Sajnos katasztrofális a közvilágítás, a díszkivilágításról pedig ne is beszéljünk!

A Nagy Medve északon - jobbra fent a Sarkcsillag (Polaris) látható

A Vénusz az esti szürkület idején

A Hold és a Jupiter - a kis sziklanyelven pokrócba burkolózva Kata észlel

Átlagos égkép - Azt terveztem, hogy a Déli Hal, Daru és Főnix csillagképeket fotózom. Kifejezetten vártam az Ankaa (a Főnix legfényesebb csillaga) delelését. Ám ahogy látható, épphogy csak látszik a Daru csillagkép gammája...szabad szemmel még az sem!

Téli csillagok a hajnali fényben - bizony nem tart már sokáig a fürdőszezon

A tél sztárjai: Fiastyúk, Hyadok és az Orion

A Dioszkurok: Pollux és Castor a Mosor hegység meredek, kopár sziklái felett

Ikrek, Szekeres, hegyek

A Procyon heliákus kelése (mikor egy csillag először pillantható meg napkelte előtt)

A Szíriusz heliákus kelése, jobbra fentebb pedig a béta CMa csillag

Életkép a Nyilassal és Messier halmazokkal :)

Vénusz, Hold, Jupiter
A fotók mindegyike CanonEOS 1100D fényképezőgéppel és EFS 18-55mm alapobjektívvel készült.
A képek minősége a feltöltés következtében sajnálatos módon jelentős mértékben romlik - nem tudok vele mit kezdeni :(


Cseh Viktor
2018 augusztus 26., Debrecen

2013. április 16., kedd

2013.04.14. - Hold Jupiter együttállás

Dátum: 2013 április 14. vasárnap
Idő: 18:30UT
Megfigyelő: Cseh Viktor
Észlelés helye: Nagyvarsány
Távcső: 15X70 Scopium binokulár

Leírás:
Teljesen véletlenül figyeltem fel erre az együttállásra. Az elmúlt hetek csapadékos rossz időjárása miatt már régen észleltem.
A Hold úgy 3 fokra lehetett D-DNy-ra a Jupitertől. A hamuszürke fény rettentően erős volt és egy halvány csillagot a Hold el is fedett útja során, valamint egy műhold is átszáguldott a látómezőn pont a Hold előtt. A Jupiternek két holdját láttam, valamint a Hold sötét oldalán is sok alakzatot azonosítottam.
Gyönyörű csillagos égbolt fogadott ezen a vasárnapi estén; Az Orion, Nagy kutya, Bika már éppen nyugodni készülnek a még világos ám kristálytiszta horizonton. A Szíriusz mint ragyogó ékkő araszol DNy-on... Az együttállást figyelve számos mély-ég objektumot megcsodáltam; M47-46 párosa, M93, Cr 69, az M45 és a Hyadok világos égen különösen szép volt.
Néhány kisebb felhőpamacs úszkált az égen amelyek inkább hangulatfokozók voltak mint zavaróak! A hőmérséklet is nagyon kellemes, enyhe volt.

2012. október 6., szombat

Moon and Jupiter conjunction 2012-10-05

2012 október 5.-én egy csodás, csillagfényes estét töltöttem kint az őszi ég alatt az újdonsült amatőrcsillagász barátommal, Szólláth Imrével...

Égi túránkat este 19:40 körül kezdtük el (fegyverzetünk két binokulár volt; 10X50-es és egy 8X40-es) Megnéztünk sok-sok csillagképet; Sas, Hattyú, Delfin, Csikó, Pegazus, Vízöntő, Androméda, Cassiopeia, Lant, Perseus, Kos és nem utolsó sorban a Déli Hal... Számomra az őszi ég mindig is kicsit ismeretlen terület volt; már régóta észlelek de itt csak keveset. Mindig nagy melegség önti el a szívem mikor a Fomalhautot látom megcsillanni a déli horizonton. Tudom mely csillagképek vannak itt de mégis; keveset észleltem még az égbolt eme vidékein!
Ezeket a csillagképeket mutattam meg bevezetés és tájékozódásképpen, de nekem is jó volt újból memorizálni eme képzeletbeli "lényeket" az égen" Az őszi ég kietlen pusztaságán sok mély-ég objektumot felkerestünk; Androméda-köd,az Ikerhalmaz, Plejádok, Alfa Persei-halmaz, NGC 6633 kerültek terítékre. Nem volt sok időnk holdkeltéig úgyhogy mire az M13-at megnéztük már kezdett világosodni a K-ÉK-i horizont.

A torzult holdkorong és a Jupiter párosa a felhők között szépen méltóságteljesen csúszott egyre feljebb. Ezek az alacsonyan - szinte élükről - látszó felhők igen kísérteties hatással fűszerezték meg a jelenséget. A Holdat néha 4-5 szeletre tagolták, a Jupiter pedig gyakran eltűnt majd pedig hirtelen felcsillant a horizonton. Kb 21:30-ig figyeltük a jelenséget. Akik nem látták bánhatják!

Észlelők: Szólláth Imre Rudolf és Cseh Viktor

2012. július 16., hétfő

20120715 - a Hold elfedte a Jupitert

Jupiter fedés egy júliusi hajnalon...

A Vénusz átvonulást sajnos nem láthattam úgyhogy nagy izgalommal vártam ezt a fedési eseményt. Hazánkban sajnos a júliusi időjárás eléggé csapadékos úgyhogy előre rettegtem hogy közbe fog jönni valami. Nos nem tévedtem sokat; a fedés elejét sikerült csak megfigyelnem mert aztán viharfelhők jöttek.
Őszintén szólva nem lenne az ember ideges ha esős napok lennének - ilyen az időjárás - de nem! Szombat és hétfő reggel is szikrázó napsütés volt és vasárnap is már 8 órakor hét ágra sütött a nap! Pont arra a 4-5 órára bírt beborulni...

Kb. 3 óra tájban vonultam ki az udvarra és a 140-es Dobsonnal is szemügyre vettem a párost amely fantasztikus látványt nyújtott. Aztán mivel láttam hogy zivatar közeleg bevittem a nagy távcsövet, és a binokulárral figyeltem tovább az eseményt. Nagyon szépen látszottak a holdak amint a Hold felé tartottak; nagy kár hogy nem tudtam végig nézni de örülök ennek a pár percnek is.