A következő címkéjű bejegyzések mutatása: astronomy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: astronomy. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 23., csütörtök

Por és Szekér

Ezen az estén azért mentem ki fotózni az üstököst, mert épp elérte a legnagyobb földközelségét. Holnap este már picit távolabb lesz, így megragadtam az alkalmat.
Az üstökös helyzete ezen az estén; szinte pont a Göncölszekér "alatt" foglal helyet.
Nagy látószögű felvétel az üstökösről, közben felhők vonultak át.
Fényessége jócskán megcsappant: nagyjából 3 magnitúdósra becsültem a magot a párás égen. Szabad szemmel a csóva hosszát nehéz volt megbecsülni, mert folyamatosan felhők vonultak arra. A felvételek közül a negatív képre exponáltam a legtöbbet, összesen 300 másodpercet, ami 5 perc expozíciónak felel meg. Sajnos az erősen párás égen nem jöttek olyan részletek mint vártam, de a végeredménnyel így is elégedett vagyok. Az összegzett képen az ioncsóva kilóg a látómezőből, hossza legalább 13 fok, a porcsóva pedig méltóságteljesen terül szét észak felé. A csóvál kb. 80 fokban vannak szétnyílva. Mesés látvány!
Összegzett felvétel az üstökösről:
20×15 sec, ISO 3200, f/4.0, 55mm
Canon EOS 1100D + Canon EF-S 55-250mm f/4-5.6 IS STM
Kis binokulárral is figyeltem az üstököst, a feje egyértelműen zöldes árnyalatúnak látszik. Megmondom őszintén, számomra ez életem egyik leglátványosabb, legszebb üstököse, amit valóban jól megfigyeltem és felfogtam érzékszerveimmel.
Igyekszem továbbra is fotózni 2-3 naponta a kométát, addig míg sikerül detektálni. Jó lenne rajzolni is, de sem időm, sem megfelelő észlelőhelyem nincs még ehhez.

2020. július 16., csütörtök

Esti látkép

Sajnos ismét csak éppen megálltunk és úgy néztük meg az üstököst. Végre a feleségem Kata is meg tudta figyelni.
Az esti égen is gyönyörű már az üstökös, gyakorlatilag most tök mindegy mikor figyeli meg az ember: kb. ugyan olyan jól látható hajnalban és este is. A hajnali ég a csóva szerkezetének tanulmányozása szempontjából talán kedvezőbb.

A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös a Hajdúság fölött.

Csináltam egy szerény fotót, és binokulárokkal alaposan megnéztük magunknak. 15-én este újra Nagyvarsányban leszünk, ahonnan végre ismét jó minőségű ég alól, nyugodt körülmények között tudom majd megfigyelni.

2020. július 13., hétfő

Az éjszaka Ura

A cím nem valami félresikerült pongyolaregény neve, hanem egy valós dologra utalnék vele: A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös immár cirkumpolárissá vált Magyarországról nézve, azaz sohasem nyugszik le. Így bizony ő az éjszaka legnagyobb méretű, legérdekesebb égitestje.




Ezen reggelen ismét korán keltem, bár mostantól az esti égen is szép az üstökös.
Szabad szemmel a porcsóvát 4-5 fokosnak becsültem, binokulárral legalább 7 fokos volt, a fotókon pedig 10 foknál tűnik el. Az ioncsóva most már egyértelmű, szépen fotózható. Sajnos nekem pont abban az irányban fényforrások vannak, de így is szépen sikerült fotóznom.

80 másodpercnyi összegzett felvétel. Szépen látszik az ioncsóva is!
Binokulárral az izzó mag látványa a narancsos kómában és a halványsárga porcsóvában olyan mint valami őrült tűzgolyó, amely mindjárt becsapódik! Évtizedek óta nem láttam ilyen szép égitestet!
A fényessége szerintem nem nagyon változik; 2 magnitúdóra becsülöm. Inkább azért látszik egyre fényesebbnek, mert egyre távolabb kerül a naptól, és egyre sötétebb égen látható.

2020. július 11., szombat

Hat fokos hajnal

Mivel visszatértem Debrecenbe hétfő óta nem láttam az üstököst; sajnos mindenképpen autóba kell ülni, hogy megfelelő ég alá jussak, ezt pedig minden éjjel nem tehetem meg. Péntek hajnalban azonban újból megláttam ezt az üstökös csodát!
Sokáig kerestem egy megfelelő helyet, és végül a 33-as út mellett állapodtam meg. Bár jártak arra autók, nem zavartak nagyon!
Az üstökös mérete az égbolton, és egy 80 másodperces összegzett felvétel.
Az üstökös magvidéke egy különálló felvételen rövid expozícióval

Az üstökös már a felkeltekor látszott, bár pont abban az irányban voltak az épülő BMW-gyár fényei. Ahogy emelkedett a kométa, egyre határozottabb lett. Szabad szemmel a legjobb láthatóságakor a mag kb. 2 magnitúdóval fénylett, a csóva pedig 1,5-2 fok hosszan látszott. Binokulárban már 4 fokos csóvát láttam, az összegzett fotókon pedig 5,5 fokos porcsóvát mértem, valamint a túlszaturált, agyonkontrasztosított képeken feltűnik az ioncsóva is. 

Búzatábla, csillagok és üstökös.

Hétfő óta szó szerint még ámulatosabb lett ez az üstökös, ráadásként megint feltűnt egy halványka NLC az Alföld rónasága felett. Bár ez sokkal gyengébb volt mint a hétfői. Két-három nap múlva újból észlelek!

2019. május 13., hétfő

2018.10.08. hajnal: 24 óra 40 perces holdsarló

Éppen Egyiptom egyik szép városában, Hurghadában tartózkodunk feleségemmel. Már a kirándulás elején kinéztem ezt a holdsarlót magamnak!

Dátum: 2018.10.08. hajnala
Hely: Hurghada, Egyiptom
A sarló kora: 24h 40m

A légköri viszonyok nem túl kedvezőek; állandóan nagy mennyiségű por van a levegőben. Ennek ellenére nem volt nehéz megpillantani a holdsarlót a hotel egyik folyosói ablakából. Szinte párhuzamosan áll a horizonttal az íve. Sőt! Már túl is billen a vízszintesen: kicsit már olyan hatása van mintha esti sarlót figyelnénk. Hamuszürke fényt nem észlelek, viszont a sarló határozottan és jól látszik a pocsék légköri kondíciók ellenére is. Nincs túl sok időnk a nézelődésre, mert elképesztően gyorsan világosodik. Egy kép róla, amely a legjobban sikerült: