2022. május 29., vasárnap

1,8%-os, 33h 03m-es holdsarló

 Arra számítottam, hogy ezt a holdsarlót nagyon könnyű lesz megtalálni. Viszont ugyan úgy jártam mint két éve júliusban: mégsem volt egyszerű, sőt nagyon is nehéz volt. A sarlót 02:27UT-kor vettem észre, s ekkor készítettem egy fotót róla amin látszik is. Próbáltam később is képeket készíteni ám az egyre pirosló fátyolfelhők végleg letörölték az égről az amúgy sem egyszerű látványt.

A kép készítése idején a sarló 33 óra 03 perc korú. Kénytelen voltam a felvételen bejelölni a helyét mivel alig lehet észre venni. A jobb alsó sarokban ott van egy kis nagyított, erősen kontrasztosított inzerten is a sarló.

2022. május 17., kedd

Holdfogyatkozás 2022.05.16-án

 Ezen a hajnalon korán keltem ismét, hogy láthassam a holdfogyatkozást. Sajnos tőlünk nézve a fogyatkozásnak csak egy része volt megfigyelhető, de azért mégsem hagyhattam ki. Magyarországról csak az első két kontaktust lehetett megfigyelni, aztán a Hold már az ország legnyugatibb pontján is lenyugodott.

A fogyatkozás láthatósága, adatai

Szerettem volna kitelepülni, látványos fotókat készíteni mondjuk a Hortobágyról. Ezt végül nem tettem meg, mivel az égbolt nagyon erősen fátyolos volt. Olyannyira, hogy az sem volt biztos, hogy látom a holdnyugtát. Így maradt az erkélyről való megfigyelés.

Egészen 02:30-ig tudtam követni az árnyék növekedését, és teleobjektívvel készítettem néhány fotót is. A holdnyugtát már nem láttam mert arra már nem volt rálátásom az épület miatt. Pedig a légkör szépen kitisztult. No sebaj! Így is nagy élmény volt!

A fogyatkozásról készült fotóm. Itt még nem érte el a teljes árnyék a holdkorongot.

A közzétett felvétel 02:23UT-kor készült, itt még éppen nem érte el a teljes árnyék a holdkorongot.

2022. május 4., szerda

3,4%-os 45h 32m-es holdsarló

 A hold keskeny sarlóját pontosan 18:00UT-kor vettem észre, mikor az autóval az észlelőhelyre igyekeztem. Íve ekkor kb. 150 fokos volt, s nagyon magasan látszott. Kora az első megpillantáskor 45 óra 32 perc volt.

Az észlelés folyamán szépen előtűnt a hamuszürke fény, 18:40UT körül már nagyon erős volt. Szabad szemmel a Holdtól ÉNy-ra a Merkúr látszott, a binokulárban pedig a Fiastyúk csillagai is megmutatták magukat. A felhőzet sajnos meghiúsította a sötétebb égen való fotózást.



2022. április 18., hétfő

Légi jármúvek fotózása

Bár a blogom alapvetően csillagászati témájú és észleléseket töltök fel ide, azért vannak olyan dolgok még az égen melyekre érdemes ráirányítani a távcsövet. A csillagászati és meteorológiai jelenségek mellett, mindig is érdeklődve néztem a repülőket, különböző légi eszközöket. Ahogy tudtam fotóztam is ezeket.

2022 márciusának ége felé, eszembe jutott, hogy a távcsövemmel miért ne fotózhatnék nappal repülőket. A jelenlegi Makszutov-Cassegrain rendszerű teleszkópom nagyon is alkalmas erre: hosszú fókusza nagy nagyítást ad, és primér fókuszban nagyon jól lehet vele "célozni", belőni a repülőket. Tehát elkezdtem a mindenféle repülőknek a fotózását, amik elhaladnak Debrecen közelében. Ezekből raknék közzé néhányat megtekintésre:

Airbus A220

Boeing 777

Airbus A380

Boeing 747

Leginkább a Boeing és az Airbus modelljei repkednek az égen (lévén ez a két legnagyobb gyártó). Ha ezek 20 km-en belül kerülnek, akkor nagyon jó célpontot jelentenek a távcsövem számára. Néha azonban érdekesebb, nem mindennapi gépeket is meg lehet figyelni:

Bombardier Challenger 380


Bombardier Learjet 35A


Ilyushin IL-76TD

Mitsubishi CRJ-700


Sajnálatos tény, hogy a szomszédunkban Oroszország és Ukrajna hadban áll egymással. A NATO sok katonája és eszköze van most itt kelet Európában, s nem kivétel ezalól a repülőgép állomány sem. Így nagy ritkán egy-egy katonai képet is el lehet csípni, ám ezek ritka alkalmak, gyakran rossz körülmények között, nagy távolságban, így a képek minősége sem a legjobb:

Boeing KC-135R Stratotanker


McDonnell Douglas KC-10A Extender


Northrop Grumman RQ-4 Global Hawk robotrepülő


Boeing E-3 Sentry


Nagyon jó ez a terület, mert a nappali égen is tudok fotózni, távcsövezni és érdekes dolgokat megfigyelni. 



2022. április 8., péntek

A Merkúr és a Szaturnusz találkozója

2022. április 5-én hajnalban a Szaturnusz és a Merkúr szorosan megközelítették egymást. Általában a bolygók ritkán kerülnek közelebb egymáshoz egy foknál, a fél fokos közelség pedig igazi kuriózum.  Ezen a reggelen a fentebb említett két bolygó kb. 19'-re voltak egymástól. A közelség nagyon látványosnak ígérkezett így reméltem, hogy nem lesz borult az ég reggel.

Hajnalban kitekintve az ablakon nagyszerű átlátszóság fogadott, és azért részben derült volt a DK-i ég alja. 

Hajnalban szabad szemmel könnyen észrevehető volt a két bolygó párosa. A távolságuk kb 20 ívperc volt. Binokulárban varázslatos látvány volt a szilvamag alakú Szaturnusz a fényes Merkúrral egy látómezőben. Tőlük nem messze ott ragyogott a fényes Vénusz is.

Mikor a két bolygó kellő magasságba emelkedett készítettem fotót is a párosról a nagy távcsővel. Csak nagyon szorosan fértek bele egy látómezőbe, így külön-külön lefotóztam őket és a két képet összeillesztettem.


Már nagyon régen nem láttam ilyen szép együttállást. Az utóbbi években a bolygók és a Hold nem kerültek túlzottan gyakran ehhez hasonló közelségbe egymáshoz. Nagyon élvezetes volt ezen a hajnalon távcsövezni!

2022. február 24., csütörtök

Csillagok -40 fokon

Nagyon szerettem mindig is a déli horizont közelében búvárkodni. 2022. február 23-a este azon ritka alkalmak egyike volt, amikor ezt "hóbortomat" igen kedvező körülmények között végezhettem. A Hortobágyi Nemzeti Park területéről, sötét, fényszennyezésmentes helyről tehettem ezt. A kedvelt Zeiss objektívemmel fotóztam le a téli Tejút déli területeit.

A fotózott területek a Stellarium térképén

Az égbolt állapotáról csak egy szubjektív összehasonlítás: Debrecenből a zenitben ISO 800-as érzékenységgel maximum 15 másodpercet tudok exponálni. Itt a hortobágyi pusztán a horizonton ISO 3200-as érzékenységgel nem volt sok a 30 másodperc sem úgy, hogy a horizonton fotóztam! Az itteni égbolt egyszerűen nem említhető egy lapon sem a debrecenivel. Majdhogynem értelmetlen maga az összehasonlítás is. A mostani horizonton való búvárkodásomhoz képest legfeljebb csak a hegytetőről való megfigyelés jelenthet még egy előrelépést (vékonyabb légrétegen keresztül látnám az objektumokat).

Az estére visszatérve: a Puppis-Pyxis csillagképeket fotóztam végig, egészen le -42 fokos deklinációig, gyakorlatilag az elméleti horizontig. Némely fotón látszanak is a fák. A legdélebbi mély-ég objektum a Ruprecht 56 nyílthalmaz volt -40,5 fokon. Szeretném bemutatni a legérdekesebb képeket. A fotók mindegyik a következő beállításokkal készült: Canon EOS 1100D, ISO 3200, 30 sec, Sonnar teleobjektív f/3.5-ös rekesszel.

A fotók:

Az NGC 2298 gömbhalmaz (a kép közepétől kicsit jobbra)

A Cr 135 nyílthalmaz mely szabad szemmel is könnyedén látszott

Az este fő attrakciója az NGC 2451, NGC 2477 nyílthalmazok párosa. 10 db fotóból összegeztem.

Az NGC 2546 nyílthalmaz és a tőle északra lévő Tejút-felhő területei. 10 db fotóból összegezve.

A Puppis legfényesebb csillaga a Naos lebeg alig 2,5 fokkal a hortobágyi puszta felett. A felszín mosódása a mechanika elfordulásából adódik.

Az NGC 2439, az egyik kedvenc nyílthalmazom. Ha itt nézelődök nem tudom megállni, hogy le ne fotózzam.

Sajnos a Vela területeit már nem tudtam lefényképezni, mert a köd (mely a Naos-t ábrázoló képen látható) beterített. De nagyon örültem ennek a fantasztikus estének, mivel már nagyon rég jártam itt. Még inkább örültem, hogy soha nem látott módon, és részletességgel tudtam lefotózni Magyarországról ezeket a területeket.

Az észlelések jobb minőségben itt megtekinthetők:

https://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=93952

https://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=93953

https://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=93954

https://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=93955

https://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=93418

https://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=93414


Derült eget, és jó búvárkodást kívánok mindenkinek a déli horizont közelében! :-)

2022. február 17., csütörtök

A LuSol 3D szoftver és lehetőségei

Nemrég Földvári István Zoltán amatőrcsillagász barátom egy rendkívül érdekes és számomra régóta áhított programra hívta fel a figyelmemet. Már régóta kerestem olyasmit, amivel a Hold peremvidékére történő rálátásunkat lehetne módosítani.

Bill Hartmann úgy fedezte fel az 50-es években a Mare Orientale valódi természetét, hogy a Hold fotóját egy hatalmas gömbre vetítette, majd oldalról megszemlélhették, fotózhatták. Ez a szellemes eljárás biztosítja egy külső szemlélő számára, hogy a Holdi alakzatokat torzulás mentesen vizsgálhassuk a librációs zónában. Így tűnt fel teljes valójában a Mare Orientale hegységeinek körkörös szerkezete.

A LuSol szoftver is hasonló módon működik. Gyakorlatilag egy kiválasztott holdfotónkat rá kell illesztenünk egy megfelelő virtuális gömbtestre. A programban ezt úgy oldjuk meg, hogy a holdperemre ráillesztjük a megfelelő görbületű ívet, s ez adja meg a virtuális gömb méretét, felületét. A lenti ábra mutatja, hogy egy kiválasztott holdfotót hogyan kell kezelni: a vörös vonal jelöli az illesztési felületet a zöld kis kockák pedig a "fogási pontokat". A három kis zöld kockát a holdperemre helyezve, a perem mindig teljes bizonyossággal lefedhető, mivel a program folyamatosan átméretezi a gömböt e pontokhoz méretezve. Korongfotóknál, és részletfotóknál is tökéletesen működik, mivel az elkészült térbeli modellen egy részletképet is el tud helyezni a program.

A program nagyon egyszerű kezelőfelülete.

Ha ezzel megvagyunk, már csak egy dolgunk van: rákattintani a "3D View" feliratú gombra, és a program elkészíti a három dimenziós gömböt, melyre rá van illesztve a holdfotónk. Ezt bármilyen szögben forgathatjuk, kicsinyíthetjük, nagyíthatjuk. A fent látható fotó elforgatott verziója itt lentebb látható. 

A fenti fotó már elforgatva kb 90 fokkal. Majdnem pontosan a déli pólusra merőlegesen látjuk a területet. Természetesen a peremhez közeledve a felbontás egyre csökken, de így is nagyszerű eredmények érhetőek el.


A program nagyon jól alkalmazható a korai holdsarlókon található részletek azonosításához is. A peremterületek nagyszerűen tanulmányozhatóak.

A szoftverrel egyébként nem csak holdfotókat, hanem nap és bolygófotókat is forgathatunk kedvünk szerint. Sőt! Gyakorlatilag bármi, ami gömbfelületre illeszthető, azt tudja kezelni a program (Tipp: pl. gömbszerű planetáris ködök?). Vannak még funkciói a programnak de azokat még nem fedeztem fel.

Egyetlen fogyatékossága a LuSol 3D-nek, hogy a létrehozott 3 dimenziós modellt nem lehet képként menteni (valahogy nem jön össze a dolog). Így csak képernyőképként menthető a kész kép, korlátozott felbontással. Tapasztalatom szerint azonban nincs is szükség nagyon nagy méretre, mivel a pl. a holdperemen már nagyon lecsökken az eredeti képhez képest a látható részletek felbonthatósága.

A programról ismertetőt itt olvashatunk: 

http://sweiller.free.fr/Lusol3D/Lusol3D.htm


Ajánlom mindenkinek a programot, én nagyon élvezem a vele való munkát.